Elmúltak a gyermekévek

Az idei két – egyaránt Plovdivban rendezett – junior-világversenyen három bronzéremmel búcsúzott az utánpótlásévektől a korábban többszörös korosztályos Európa-bajnok párbajtőröző, Siklósi Gergely. A Budapesti Honvéd 19 éves sportolója nem kesereg azon, hogy nem sikerült vb-aranyéremmel átlépnie a felnőttek közé. Klubtársa, az olimpiai ezüstérmes Imre Géza ugyanakkor nem győzi dicsérni.

reb Noha javában zajlik az U23-as Európa-bajnokság Minszkben, egy interjú erejéig visszatérünk a nemrég befejeződött junior-világversenyekhez: Siklósi Gergelyt kérdeztük. – Az addigi sikersorozat után hidegzuhany, aztán bronzeső, valahogy így is leírhatnánk az idei junior Európa-és világbajnokságon mutatott teljesítményét… – Valóban, a kontinensviadal egyéniben egyáltalán nem úgy sikerült, ahogyan terveztem. Címvédőként álltam a pástra, ehhez képest már a csoportban is rosszul szerepeltem, majd a százhuszonnyolc között kikaptam. Igaz, erős francia ellen vívtam, a ők ugyebár technikailag nagyon képzettek, én pedig gyenge teljesítményt nyújtottam.

– Megfejtette már, miért? – Azt hiszem, a formaidőzítés nem sikerült jól, de arra gondoltam, hogy az egyéni versenyt gyorsan el kell felejteni, és már csak a csapat járt a fejemben. Más kérdés, hogy bár akkor én már felszabadultabb voltam, a többiek görcsösek maradtak, így harmadik hely jutott nekünk, akárcsak később a világbajnokságon csapatban, illetve nekem egyéniben. – Pedig az sem a tervek szerint indult. – Váratlanul kikaptam öt-egyre egy német fiútól. Az Európa- és a világbajnokság között fontos különbség volt, hogy ezúttal velem tartott a mesterem, Dancsházy-Nagy Tamás. Végignézte az asszót, megbeszéltük a látottakat, átsegített a holtponton, s bár nehezen indult be a gépezet, végül egészen jól sikerült a napom. Igaz, nem tudtam aranyéremmel megkoronázni. – Tudott örülni a bronzéremnek? – Sokan engem vártak az első helyre, és én is éreztem, hogy csak néhány nagy ellenfelem van a mezőnyben. Tavaly, a junior-világbajnoki bronzérmemet követően feltöltöttem a közösségi oldalra egy fotót, hogy jövőre újra megpróbálom. Most volt a jövőre, és nyilván csalódott vagyok, amiért megint bronzérmet szereztem, ez olyan, mintha semmit sem léptem volna előre. A harmadik hely miatt kicsit megkönnyebbültem, hiszen nagyjából megfeleltem az igényeknek, de másnap már úgy keltem: de elrontottam azt a tust! Nem magamhoz méltóan teljesítettem. – Rágódik még a történteken? – Nem, már túlléptem rajta. Jön a párizsi felnőtt Világ Kupa-verseny, illetve az Európa- és a világbajnokság, azokra készülök. – Remekelt a szezon felnőttversenyein, megnyerte az országos bajnokságot, a Buenos Aires-i VK-n csapatban bronzérmes lett. Mi az oka annak, hogy a felnőttek között szinte szárnyal, míg a korosztályában – szigorúan önmagához mérten – visszafogottabban teljesített az idén? – Gondolkoztam már ennek a hátterén, és talán meg is leltem az indokot. Úgy érzem, hogy a juniorok között már nem kell bizonyítanom. A felnőttben viszont hajt ez a vágy. Mentálisan fejlődöm kell, hogy profibban kezeljem ezeket a helyzeteket. – Mennyiben lépett előre azóta, hogy a Honvédba igazolt? – Sokkal érettebb lett a vívásom. Rengeteg új impulzus ért, a legjobbaktól tanulhatok, hiszen például Imre Géza is a csapattársam. A fizikumom szintén sokkal jobb lett. – Mennyire került egy hullámhosszra az új mesterrel, Dancsházy-Nagy Tamással? – Az első pillanattól kezdve megértjük egymást. Várja a visszajelzéseimet, meghallgatja a véleményemet. Ő az edző, ő mondja meg, mikor mit csináljak, de kis túlzással partneri a viszonyunk. A vébé után az egyik reggel edzésem lett volna, ám kértem, hadd pihenjek még. Megértett, és megengedte, így a héten már újult lendülettel kezdhettem a munkába.

– Nagyszerű sikereket ért el a korábbi egyesületében, az SZ-L Bau Balaton Vívóklubban, mi motiválta a váltásra? – Az ősszel, a berni Világ Kupa-verseny után éreztem, hogy visszaesett a teljesítményem, és új ingerekre van szükségem. – Nevelőedzője, Szalay Gyöngyi hogyan viselte a távozását? – Nehezen élte meg, az elválás után egy darabig nem is beszéltünk. Ő adta a kezembe a párbajtőrt, tőle tanultam mindent, vele értem el a legnagyobb eredményeimet. Remélem, hamarosan ismét jóban leszünk, és csak nevetünk az egészen. – Bár a szezon még javában tart, az utánpótlástól elköszönt, így mérleget vonhat: milyen gondolatokkal búcsúzik a korosztályos versenyzéstől? – Amióta csak beléptem a kadet-, majd a juniormezőnybe, mindig a világ- és Európa-bajnokságokat vártam. Szinte sosem jöttem haza üres kézzel, mindig nyertünk valamit. Az aktuális csapatunknak rendre az összetartás volt az erőssége, hogy egymásért is küzdöttünk. – Ez a korosztály lehet az új aranygeneráció? – Úgy érzem, hogy adott a jó alapanyag, de még nem tudom, mi sül ki ebből. Nem akarok esélyekről beszélni, segítek, akinek tudok, és legfőképpen magamból akarom kihozni a legtöbbet. – Elszálltak a „gyermekévek”, mire számít a felnőttek között? – Egyéniben és csapatban is indulok a párizsi Világ Kupa-versenyen, s várhatóan pástra lépek az Európa-bajnokságon is, köszönöm a bizalmat. Eddig jól alakult az évem, a vébére ugyancsak szeretnék eljutni. – Mi szükséges ehhez? – Élvezni kell a vívást. Sokszor azért veszítettem, mert terhet raktam magamra, pedig nem szabad. Ezt a sportágat választottam, imádok vívni, csak élvezni kell, meg persze rengeteget dolgozni, és akkor előbb-utóbb a sikerek is jönnek. Ezért sincs bennem űr, amiért nem lettem junior-világbajnok. Majd sikerül felnőttben. További korosztályos hírek VÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Imre Géza dicsérete „Remélem, nem olvassa, amit mondok, mert nagyon jó véleménnyel vagyok róla, és nem szeretném, hogy elbízza magát… – mondja az olimpiai ezüstérmes, egyéni világbajnok klubtárs, Imre Géza. – A viccet félretéve, Gergő minden szempontból ideális versenyző. A koránál érettebb a vívása és a gondolkodása. Tavaly az edzőtáborban segített a felkészülésben, és bizony minden alkalommal nagyon össze kellett szednem magamat ahhoz, hogy ne kapjak ki. Nagyon nagy küzdő, a korosztályos és a felnőttmezőnyben is lehet számítani rá. Bízom benne, hogy jobb eredményeket ér el, mint én. Aztán hogy a Gergő fémjelezte generáció a Kulcsár Győző-féle csapat vagy a mienk nyomába léphet-e? Azért erről egyelőre korai beszélni. Hiszen nem elég a tehetség, szükség van az alázatra és rengeteg munkára is. Mindenesetre ígéretesek a fiatalok, meglátjuk, mi lesz belőlük.”