UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2017-05-03 19:29

Tízessel kezdtek a fiúk

Remekül kezdődött a fiú U19-es floorball válogatottnak a korosztály B divíziós világbajnoksága. Nádor Krisztián szövetségi kapitány jóslata, miszerint a papírforma alapján az Egyesült Államok együttesét le kell győzni, tökéletesen bejött, a magyar csapat kiütéses sikerrel kezdett.

Majer Dániel Kiütéses győzelemmel kezdte a fiú floorball-válogatott az U19-es B divíziós világbajnokságot a svédországi Växjöben. Nádor Krisztián együttese könnyed ujjgyakorlatnak látszó performanszot mutatott be, és már az első percekben eldöntötte az amerikaiak elleni mérkőzést, ahogyan azt a szövetségi kapitány a vb-előzetesében megjövendölte.

Mondhatni edzőmeccset játszott a magyar együttes az amerikaiak ellen Fotó: Calle Ström
Mondhatni edzőmeccset játszott a magyar együttes az amerikaiak ellen Fotó: Calle Ström
Mondhatni, repülőrajtot vett a magyar együttes, ugyanis már 32 másodperc elteltével megszerezte a vezetést Bondor Csaba révén, mindezt úgy, hogy az amerikaiak hozták el a bulit, de hamarosan a mieinkhez került a labda, majd két passzt követően Bondor az ellenfél térfelének közepéről kilőtte a bal alsót (1-0). Újabb fél perc telt csak el, mire megduplázta előnyét a piros mezes együttes, ezúttal Nagy Dénes talált be, miután a kapu mögül remek kiszolgálást kapott Tóth Krisztiántól (2-0). A harmadik gólig fél perc helyett már több mint egyet kellett várni, a főszerepet pedig az első találat szerzői játszották, de ezúttal Bondoré lett az assziszt (valójában védett lövés), a gólt pedig a bal szélről tüzelő Hoffmann Tamás jegyezte (3-0). Két perccel később Hoffmann aztán duplázott, Bondor pedig most valódi gólpasszt adott, középről tette ki társának a labdát, aki szinte lemásolta előző gólját, és nagyjából ugyanarról a helyről lőtt a hálóba (4-0). Szinte örökkévalóságnak látszó három és fél perc telt el, mire ismét eredményes tudott lenni a magyar együttes, Bondor jobb szélről visszafelé vezette a labdát, majd váratlanul gondolt egyet, és kapura lőtt (5-0). Vélhetően itt jött el a pillanat, hogy kicsit visszavegyen a csapat, és megkímélje a totális megsemmisítéstől az amerikaiakat, akiknek így egészen a második harmad közepéig érintetlen maradt a kapuja. Akkor azonban jött Nagy Dénes, labdát szerzett a félpályán, majd az ellenfél térfelének közepén Pupek Márkó elé tálalt, aki a kapu jobb oldalába lőtt (6-0). A második harmad utolsó percében megmutatták a mieink, hogy emberhátrányban is megy nekik, Tóth Krisztián hozta játékba saját kapuja mellől a lasztit gyönyörű indítással, amely Pupek előtt landolt, aki nem habozott és éles szögből a kapuba lőtt (7-0). Az utolsó játékrész feléhez közeledve ismét megszaporázták lépteiket a magyar fiúk, előbb Bondor lőtt futtából a vas alá (8-0), fél perccel később Pupe érkezett tökéletesen a centerezésre (9-0), szűk másfél perc elteltével pedig Jenei Tamás zárta a magyar gólzáport, miután a rövid alsóba helyezte a labdát (10-0). Hogy ne a mienk legyen az utolsó szó, arról Carl Eriksson gondoskodott, és a jobbról a rövid alsóba zúdított lövésével beállította a 10-1-es végeredményt. A magyar válogatott legközelebb csütörtökön este 18 óra 15 perckor lép pályára az ausztrálok ellen.

U19-ES B DIVÍZIÓS FLOORBALL-VILÁGBAJNOKSÁG, VÄXJÖ (SVÉDORSZÁG) Magyarország–Egyesült Államok 10-1 (5-0, 2-0, 3-1) Magyarország: Szuri Zoltán (cserekapus: Tótik Simon) – Hoffmann Tamás, Bondor Csaba, Kvasznicska Norbert, Viczena Áron, Zsámboki Zalán – Pupek Márkó, Tóth Krisztián, Szelley Áron, Nagy Dénes, Szenthelyi Kristóf – Aidan Fayarchuk, Hangyal Ádám, Jenei Tamás, Oláh Botond, Csajághy Bence – Baán Krisztián, Turza András, Mátó Zsombor Gólszerzők: Bondor Csaba 3, Hoffmann Tamás 2, Jenei Tamás 1, Nagy Dénes 1, Pupek Márkó 3

További korosztályos hírek FLOORBALLBAN a sportági aloldalunkon.