UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2017-05-15 09:15

Ütős tinisiker

Bravúr a golfozók felnőtt Magyar Kupájában: az úgynevezett bruttó győztes a mindössze 13 éves Kötél Bence lett. A sikere a szakemberek szerint nem is olyan nagy meglepetés, figyelembe a fiú képességeit. A Balatonudvariban készülő tinédzser többnyire rangosabb nemzetközi versenyeken indul.

Nem mindennapi sikert ért el Kötél Bence: a 13 éves golfozó felnőtt Magyar Kupa-győztes lett! Ráadásul roppant éles küzdelemben, a play-offban szerezte meg az elsőséget, mivel a kétnapos viadalon egyenlő ütésszámot produkált hasonlóképpen sikeres, a szenior kategóriában szereplő (vagyis 50 év fölötti!) riválisával. Külön dicséret illeti tehát azért is, hogy ennyire fiatalon ő bírta jobban a végjátékot. A szakemberek felsőfokú jelzőkkel méltatták a teljesítményét.

Kötél Bence 13 évesen a felnőttek között lett Magyar Kupa-győztes Forrás: hungolf.hu
Kötél Bence 13 évesen a felnőttek között lett Magyar Kupa-győztes Forrás: hungolf.hu
„Persze akadt néhány hiányzó, az érettségi és egyéb okok miatt, ám ettől független, hogy Bence a két nap alatt remekül teljesített, megérdemelte a győzelmet – szögezi le Böndicz Gergő, az ifjúsági válogatott szövetségi kapitánya. –  Tizenhárom évesen hatalmas bravúr a felnőttek között szerzett aranyérem, de a képességeit ismerve nem volt kizárható, hogy nyerjen.” Adódik a kérdés, milyen magasságokba érhet a Balaton-parti versenyző, ha általános iskolásként felnőtteket kényszerít térdre, a szakvezető szerint azonban erről még korai beszélni. „Rengeteg tényezőtől függ, hogy valakiből sikeres játékos váljék. Bence a korosztályának az első számú golfozója Magyarországon, és a környező országok korosztályos versenyzőit tekintve is a legjobbak között található. Ugyanakkor rendkívül sűrű a nemzetközi élmezőny, csak később derül ki, hogy képes-e betörni a világelitbe. Mindenesetre az esély megvan rá.” A friss kupagyőztes boldogan értékelte az amúgy hazai környezetben, Balatonudvariban nyújtott teljesítményét, de elmondása szerint őt sem lepte meg különösebben a siker. „Számítottam rá, hogy megnyerhetem a versenyt, de azt gondoltam, csak jóval kevesebb ütéssel lehet győzni. Persze, így is nagyon örültem, hiszen a felnőttekkel közös mezőnyben végeztem elsőként.” Mivel a golf hazánkban nem tartozik a hagyományos sportágak közé, felvetődik a kérdés: hogyan választja éppen azt egy fiatal? Bence esetében nincs semmiféle titok, kézenfekvő volt a választás, hiszen a családban akadt elődje a pázsiton. „Édesapán is golfozott korábban, és négyéves koromban ő vitt ki a pályára. Azonnal megtetszett a játék, ráadásul az edzők elég ügyesnek tartottak, így ott ragadtam, és már kilencedik éve játszom.” Az idejének jelentős részét leköti a golf: minden hétköznap edz, szinte az összes hétvégén járja Európát, nemzetközi versenyeken vesz részt. A következő néhány hónapban Szlovéniában és Angliában méreti meg magát, idehaza pedig az a terve, hogy megnyeri a rangos Matchplay-bajnokságot. Példaképe a korábbi északír világelső, Rory McIlroy, aki 17 évesen már vezette a sportág amatőr ranglistáját. Akár van jelentősége, akár nincs: Kötél Bence most még csak tizenhárom… További korosztályos hírek GOLFBAN sportági aloldalunkon