UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

2017-06-16 19:17

Liza bronza a legfényesebb

Kitűnően helyt álltak a fiatalok a Grúziában megrendezett felnőtt Európa-bajnokságon, a női kardcsapat a negyedik helyen végzett, a férfipárbajtőr-együttes pedig az ötödiken, de a show-t az utánpótláskorú magyar szereplők közül Pusztai Liza vitte el az egyéniben szerzett, történelmi bronzérmével.

Bruckner VinceA vívó felnőtt Európa-bajnokság utolsó előtti napján a magyar fiatalok befejezték szereplésüket. Pusztai Liza csodás hétfői kezdését már korábban megírtuk, de az ő bronzérme után következtek a két ígéretes párbajtőröző, Siklósi Gergely (19) és Bányai Zsombor (20) asszói. A grúz fővárosba szokatlanul fiatal csapattal érkezett a férfipárbajtőr-különítmény. A viadalt jól kezdték a fiatalok, Siklósi és Bányai is a főtáblára jutott, előbbi erőnyerőként, Bányaira viszont roppant nehéz feladat várt már a 32 közé kerülésért is: a korábbi junior Európa-bajnok, izraeli Freilih ellen vívott. Az utánpótlás vb-ezüstérmes magyar felnőtt a feladathoz, és szoros meccsen, remek vívással búcsúztatta neves riválisát. A sorsolása viszont nem lett könnyebb... A magyar csapat legrutinosabb tagjával, Rédli Andrással találta szemben magát. A házirangadón pedig csak megszorongatni tudta a tapasztalt ellenfelet a 20 esztendős párbajtőröző. A tizenhat közé jutás Siklósinak sem sikerült, neki az idősebb korosztályhoz tartozó orosz Vagyim Anjohint kellett volna legyőznie a nyolcaddöntőért. Ezen a találkozón is egyelőre még a rutin győzött, nem sikerült a továbbjutás.

A női kardcsapat öröme az ukránok legyőzését követően Forrás: hunfencing.hu
A női kardcsapat öröme az ukránok legyőzését követően Forrás: hunfencing.hu
Szerdán tért vissza a grúz pástokra a viadal első napján történelmet írt Pusztai Liza (16). A BVSC-Zugló vívója már az első fordulóban elégtételt vehetett az egyéni döntőért, mivel az ott őt legyőző Kahianival az élen állt fel a hazai csapat. A mérkőzés meglepően szorosan alakult, 40-40-es volt az állás, Márton Anna végül behúzta a meccset. Liza is jól teljesített, +2-es mutatóval zárta a találkozót. Az ukránok elleni negyeddöntőben pedig kulcsszerepet játszott nemcsak Pusztai, hanem az akkor már lehetőséget kapó Záhonyi Petra (20) is: az egyéni világbajnok Harlannal felálló ukránok ellen Záhonyi és Pusztai is rendkívül fontos győzelmeket aratott, 40-37-es állást adtak át Márton Annának a döntő asszóra, aki nem is hibázott a végén. Az oroszok elleni elődöntőre talán kissé elfáradt a csapat, így a fiatalok is, nem volt kérdés az ellenfél döntőbe jutása. A bronzmérkőzés sem igazán sikerült, igaz, Pusztai Lizát itt is dicséret illeti a maga pozitív mutatójával húzta felfelé a csapatot, de a harmadik hely a franciáké lett. A pénteki, utolsó előtti napon újra a férfipárbajtőrözőké volt a főszerep, a szintén két fiatallal felálló együttes remekül kezdett: a dánokat magabiztosan, végig vezetve verte, Siklósi és Bányai kitűnő teljesítményével. A negyeddöntőben a roppant erős ukránok következtek: az elején elhúzott az ellenfél, a mieink igazából csak üldözték az egész mérkőzésen. A fiatalok a négy közé jutásért is megtették a magukét, csak a gyengébb napot kifogó Rédli nem tudta behúzni a döntő ütközetet kéttusos hátrányból, így az 5-8. helyért folytathatták. A helyosztókon mutatott vívásért  csak dicséret illeti a magyar csapatot, amely előbb az olaszokat, majd a franciákat intézte el, Bányai és Siklósi is jól szerepelt, sőt, előbbi mind a négy találkozón pozitív mutatóval zárt. Kijelenthető: a fiatalok megállták a helyüket Tbilisziben, Pusztai Liza egyéni bronzérme pedig valóban maga a csoda.

FELNŐTT EURÓPA-BAJNOKSÁG, TBILISZI Férfi párbajtőr egyéni, 97 induló, A csoportkörben: Siklósi Gergely 3 győzelem/2 vereség, Bányai Zsombor 2/3 (mindketten továbbjutottak) A legjobb 64 közé jutásért: Bányai-Freilih (izraeli) 15-12 A legjobb 32 közé jutásért: Rédli András-Bányai 14-12, Siklósi-Anjohin (orosz) 10-15 Döntő: Borel (francia)-Pizzo (olasz) 15-10 Végeredmény: 1. Yannick Borel (Franciaország), 2. Pizzo (Olaszország), 3. Hodosz (Oroszország) és Novosjolov (Észtország), …48. Siklósi Gergely, …57. Bányai Zsombor Férfi párbajtőrcsapat, 18 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Dánia 45-36 (Siklósi +5, Bányai +2) Negyeddöntő: Magyarország-Ukrajna 39-45 (Bányai +1, Siklósi 0) Az 5-8. helyért: Magyarország-Olaszország 45-38 (Bányai +5, Siklósi +4) Az 5. helyért: Magyarország-Franciaország 26-25 (Bányai +3, Siklósi -6) Végeredmény: 1. Oroszország, 2. Ukrajna, 3. Csehország, …5. Magyarország (Bányai Zsombor, Rédli András, Siklósi Gergely, Somfai Péter) Női kardcsapat, 12 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Grúzia 45-40 (Pusztai +2) Negyeddöntő: Magyarország-Ukrajna 45-43 (Záhonyi +1, Pusztai 0) Elődöntő: Magyarország-Oroszország 25-45 (Záhonyi -6, Pusztai -9) A 3. helyért: Magyarország-Franciaország 36-45 (Pusztai +1, Záhonyi -8) Végeredmény: 1. Olaszország, 2 Oroszország, 3. Franciaország, 4. Magyarország (Katona Renáta, Márton Anna, Pusztai Liza, Záhonyi Petra)

 További korosztályos híreink VÍVÁSBAN sportági aloldalunkon.