- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Újabb negatív rekord

Leiner Soma Egy hete megkezdődött a labdarúgó NB I 2016-17-es szezonja, azzal párhuzamosan pedig a fiatalszabály újabb évada. A szövetség már tavasszal bejelentette, hogy jelentős pénzügyi támogatáshoz jutnak azok a klubok, amelyek lecsökkentik légiósaik számát, illetve lehetőséget biztosítanak az 1997. január 1. után született futballistáknak. Az összeg meccsenként 10 millió forint, ami több, mint a mérkőzés megnyeréséért vagy a bajnoki helyezésért járó díj.

Ennek ellenére a csapatok fele nem küldött pályára fiatalszabályba eső játékost az első fordulóban, sőt az összesített játékpercek is jócskán elmaradtak a tavalyi átlagtól. Míg az előző szezonban szinte minden játéknapon ezer perc fölött jutottak szóhoz a fiatalok, addig a múlt héten 799 volt ez a szám.

De – mint kiderült – van lejjebb is…

De kezdjük a pozitívumokkal: a Honvédban ismét szóhoz jutott Tömösvári Bálint (19) és Herjeczki Kristóf (19) a DVTK elleni hazai mérkőzésen. A Magyar Futball Akadémia növendékei egymást váltották a 64. percben, a kezdőként pályára lépő Tömösvári a mérkőzés elején veszélyes lövéssel vétette magát észre: távoli kísérletét a diósgyőri hálóőr, Rados szögletre ütötte. A vendégek Óvári Zsolt (20) személyében delegáltak fiatalszabályba eső játékost a mérkőzésre, a szélső végigjátszotta a 2-2-re végződő találkozót.

A Vasas fiatalja, Murka Benedek (19) gólpasszt adott a [1]

A Vasas fiatalja, Murka Benedek (19) gólpasszt adott a Balmazújváros elleni találkozón  •  Forrás: csakfoci.hu

Jó szokásához híven a Vasas is pályára küldött utánpótláskorú futballistákat, a Balmazújváros elleni idegenbeli összecsapáson két 19 éves játékost is a kezdőbe nevezett Michael Oenning. Közülük Murka Benedek az ötödik percben gólpasszal jelentkezett: jobboldali beadását Remili bólintotta a kapuba. Mint később kiderült, a korai  találat a győzelmet is jelentette az angyalföldieknek, akiknél Murka mellett Kleisz Márk is 90 percet teljesített, mindketten begyűjtöttek egy-egy sárga lapot. A 20 esztendős Szivacski Donát az utolsó percekre szállt be, míg az újonc Balmazújváros együttesében az első fordulóhoz hasonlóan végig a pályán volt a középpályás Haris Attila (20), de a sárga lapját leszámítva nem iratkozott fel a jegyzőkönyvbe.

A Szombathelyi Haladás is előszeretettel veti be az Illés Akadémiáról érkező tehetségeket, a már több mint húsz élvonalbeli mérkőzésen pályára lépő Tóth Máté (19) ezúttal is kezdőként jutott szóhoz a Debrecen elleni hazai mérkőzésen. A 23. percben közel járt a gólszerzéshez, éles szögből leadott lövését azonban védte Nagy Sándor. Az U21-es válogatott Tóth mellett a mindössze 18 éves Kiss Bence is végigjátszotta a találkozót, míg a vendégeknél bemutatkozhatott az első osztályban Bíró Péter (19), öt percet kapott Herczeg András vezetőedzőtől. Az összecsapás 1-0-s szombathelyi sikerrel zárult.

Mindössze egy fiatal szerepléséről számolhatunk be a Puskás Akadémia–Videoton kapcsán, no, nem a felcsútiak részéről. A vendégcsapatban az Európa-ligában már szerephez jutott Szabó Bence (19) debütált a magyar élvonalban is, a támadó nyolc percet kapott a 3-1-es székesfehérvári győzelemmel záruló találkozón.

Az Újpest-Ferencváros (2-2) derbin a rengeteg hiányzó ellenére a kispadon maradtak zöld-fehér fiatalok, és a Mezőkövesd-Paks (3-2) mérkőzésen sem lépett pályára fiatalszabályba eső játékos. Az NB I második fordulójában így hét csapat biztosított tizenegy ifjú labdarúgónak lehetőséget.

Ők összesen 644 percet játszottak, ez a szám a rendszer bevezetése óta egyszer sem volt ilyen alacsony.

A FIATALSZABÁLY ADATAI A 2017/18-AS BAJNOKSÁGBAN
1. forduló. 6 csapatban 10 játékos 799 percet játszott.
2. forduló. 7 csapatban 11 játékos 644 percet játszott.
A LEGTÖBBET JÁTSZOTTAK
1. Kleisz Márk (Vasas), Murka Benedek (Vasas), Kiss Bence (Szombathelyi Haladás), Tóth Máté (Szombathelyi Haladás), Óvári Zsolt (DVTK), Haris Attila (Balmazújváros) 180 perc, 2. Herjeczki Kristóf (Budapest Honvéd) 116 perc, 3. Tömösvári Bálint (Budapest Honvéd) 99 perc, 4. Szűcs Kristóf (Újpest) 90 perc, 5. Szivacski Donát (Vasas) 47 perc, 6. Szabó Bence (Videoton) 8 perc, 7. Bíró Péter (DVSC) 5 perc
GÓLSZERZŐ MÉG NEM VOLT

Egyéb korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN [2] a sportági aloldalunkon.