UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2017-08-11 21:54

Nekünk nyolc

Az első mérkőzésen aratott sima győzelme után ezúttal egygólos sikert ért el az ifjúsági leányválogatott a Szlovákiában zajló U17-es Európa-bajnokságon. Bohus Bea csapata a horvátokat győzte le 22-21-re, s ezzel már nyolc közé jutott.

B. V. A montenegróiak felett aratott sima, csütörtöki győzelme után pénteken a horvátok korosztályos együttese ellen játszott az ifjúsági leánycsapat a Szlovákiában zajló U17-es kézilabda Európa-bajnokságon.

Pál Tamara hét gólt szerzett a horvátok ellen Forrás: keziszovetseg.hu
Pál Tamara hét gólt szerzett a horvátok ellen Forrás: keziszovetseg.hu
Szoros mérkőzést várhattunk, mivel az első játéknapon a dánok is nagyon megszenvedtek a horvátokkal, mindössze két góllal győzték le őket. Ennek megfelelően alakult a találkozó eleje, kissé idegesen, viszonylag sok hibával játszottak felek. Rendkívül kevés gól esett a mérkőzésen, ezt jól jelzi, hogy tizenöt perc után 5-5 volt az állás. A félidő vége előtt nem sokkal két góllal is elhúzott az ellenfél, a mieink azonban parádésan hajráztak, így 12-10-es magyar előnnyel vonultak pihenőre a csapatok. A második félidő azonban nem kezdődött jól, gyorsan egyenlített a horvát válogatott. Innentől kezdve az összecsapás végig roppant küzdelmes volt. Ugyan többnyire Bohus Bea együttese vezetett, az ellenfél egy pillanatra sem szakadt le. A hajrában is az utolsó másodpercekig kellett várni, hogy megnyugodhasson a leányválogatott: a horvátok utolsó támadásánál ugyanis a kiállítás mellett az időn túli szabaddobást is ki kellett bekkelni. Mindez sikerült, így újabb győzelmet ünnepelhettek Pál Tamaráék, igaz, ezúttal sokkal szorosabbat, mint Montenegró ellen. A sikerrel nyolc közé jutott együttes vasárnap játssza következő találkozóját, a csoportelsőségért a szintén százszázalékos dán csapat lesz az ellenfél.

IFJÚSÁGI LEÁNY KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, NAGYMIHÁLY (SZLOVÁKIA) B-csoport, 2. forduló: Magyarország–Horvátország 22-21 (12-10) Játékvezetők: Hatipoglu, Simsek (török) Magyarország: Magera, Szabó D. (kapusok), Afentáler 2, Arany 3, Borgyos 2, Gerháth, Kácsor, Kovács N., Kuczora 2, Pál 7, Schatzl Nat. 3, Simon, Szilovics, Tóth N. 2, Vámos, Varga E. 1. Szövetségi edző: Bohus Beáta. A magyar válogatott csoportmérkőzései: Augusztus 10., csütörtök 19:30: Magyarország-Montenegró 30-23 Augusztus 11., péntek 19:30: Horvátország-Magyarország 21-22 Augusztus 13., vasárnap 17:30: Dánia-Magyarország