UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2017-10-30 12:02

Rekordhétvége

A labdarúgó NB I 14. fordulójában rekordot döntöttek a csapatok, már ami a fiatalszabályba tartozók játékidejét illeti: tizenhat játékos összesen 938 percet töltött a pályán. Tizenegy együttes vette ki a részét a szezoncsúcsból, az egyetlen gárda, amelyik nem küldött pályára ifjú labdarúgót, a Puskás Akadémia volt.

Leiner SomaAz U20-as labdarúgók játékperceit tekintve látványos fejlődést hoztak az elmúlt hetek az NB I-ben. Az előző fordulóban 812 perc jutott a fiatalszabályba tartozó futballistáknak, bízhattunk abban, hogy szombaton szezoncsúcsot állítanak fel a csapatok. És kiderült: joggal.

Kleisz Márk három hónap kihagyás után tért vissza a Vasasba Forrás: vasasfc.hu
Kleisz Márk három hónap kihagyás után tért vissza a Vasasba Forrás: vasasfc.hu
Mind a hat mérkőzésen pályára lépett legalább egy, 1997 után született futballista. A legtöbben a Haladás-DVTK (0-3) mérkőzésen jutottak szóhoz, összesen négyen: Kiss Tamás (16), Kiss Bence (18) és Tóth Máté (19) is végigjátszotta a mérkőzést a szombathelyi együttesben, csakúgy mint a vendégeknél Óvári Zsolt (20), aki az előző fordulókban csak a kispadról szállt be. Született még egy 0-3 a fordulóban, mégpedig a Balmazújváros és a Honvéd összecsapásán, ahol három 20 év alatti labdarúgó lépett pályára. A hengerelő kispestiek ezúttal is a kezdőbe nevezték Banó-Szabó Bencét, a 18 esztendős középpályást a hajrában váltotta Herjeczki Kristóf (19). Horváth Ferenc együttesében pedig a megszokottakhoz hasonlóan ismét 90 percet teljesített Haris Attila (20). Augusztus óta először lépett pályára a Ferencvárosban Csernik Kornél (19), igaz csak pár percet kapott Thomas Dolltól a Mezőkövesd elleni, idegenben megnyert mérkőzésen (0-1). A hazaiak ezúttal a védelem tengelyében számítottak az utánpótlás-válogatott Szalai Attilára (19). Szintén a hátvédsor közepén kezdett a paksi Zachán Péter (19), de ő sem örülhetett győzelemnek: a Debrecen gólgazdag mérkőzésen tartotta otthon a három pontot (3-2), a 20 éves Csősz Richárdnak negyedóra jutott a sikerből. Debütált Tóth Bence (19) a Videotonban, az egyszeres felnőttválogatott játékos az utolsó pillanatokban lépett pályára az Újpest elleni, felfokozott hangulatú mérkőzésen (2-2). A hazaiak kezdőjében - csakúgy mint az elmúlt négy fordulóban – szerepelt Pávkovics Bence (20). A hétvége másik nagy visszatérője Kleisz Márk volt, a Vasas 19 esztendős jobbhátvédje július vége óta először lépett pályára tétmeccsen, szűk tizenöt perc erejéig. Az MTK kölcsönjátékosa, Vogyicska Bálint (19) szintén a hajrában szállt be a Puskás Akadémia ellen, míg Szivacski Donát végigjátszotta a 0-0-s döntetlennel zárult összecsapást. A felcsútiak – egyedüliként ebben a fordulóban – nem adtak lehetőséget az MLSZ ajánlásába tartozó labdarúgónak, sőt, a keretbe sem neveztek 20 év alatti játékost. A mérleg nyelve ettől függetlenül a pozitív irányba billen, hiszen ha több-kevesebb időre is, de immár hetek óta folyamatosan lehetőséget biztosítanak az együttesek a fiataloknak. A csapatokat illetően a tendenciák, arányok állandóak, és ha így megy tovább, a november 4-i fordulóban az 1000 perc sem elképzelhetetlen...

A FIATALSZABÁLY ADATAI A 2017/18-AS BAJNOKSÁGBAN 1. forduló. 6 csapatban 10 játékos 799 percet játszott. 2. forduló. 7 csapatban 11 játékos 644 percet játszott. 3. forduló. 9 csapatban 16 játékos 863 percet játszott. 4. forduló. 7 csapatban 9 játékos 655 percet játszott. 5. forduló. 9 csapatban 12 játékos 671 percet játszott. 6. forduló. 10 csapatban 13 játékos 864 percet játszott. 7. forduló. 8 csapatban 11 játékos 557 percet játszott. 8. forduló. 5 csapatban 8 játékos 480 percet játszott. 9. forduló. 8 csapatban 10 játékos 612 percet játszott. 10. forduló (5 mérkőzésen) 6 csapatban 7 játékos 317 percet játszott. 11. forduló. 5 csapatban 7 játékos 620 percet játszott. 12. forduló. 9 csapatban 14 játékos 765 percet játszott. 13. forduló. 8 csapatban 12 játékos 812 percet játszott. 14. forduló. 11 csapatban 16 játékos 938 percet játszott. A LEGTÖBBET JÁTSZOTTAK 1. Haris Attila (Balmazújváros) 1047 perc, 2. Tóth Máté (Haladás) 9744, 3. Óvári Zsolt (DVTK) 889, 4. Kiss Bence (Haladás) 897, 5. Szivacski Donát (Vasas) 806, 6. Banó-Szabó Bence (Honvéd) 597, 7. Pávkovics Bence (Újpest) 540, 8. Szalai Attila (Mezőkövesd) 507, 9. Herjeczki Kristóf (Honvéd) 487, 10. Murka Bendek (Vasas) 479, 11. Kiss Tamás (Haladás) 405, 12. Csernik Kornél (FTC) 344, 13. Szűcs Kristóf (Újpest) 315, 14. Zachán Péter (Paks) 361, 15. Vogyicska Bálint (Vasas) 282, 16. Tömösvári Bálint (Budapest Honvéd) 214, 17. Kleisz Márk (Vasas) 193, 18. Bódis István (Balmazújváros) 90, 19. Csonka András (FTC) 56, 20. Csősz Richárd (DVSC) 48, 21. Szabó Bence (Videoton) 34, 22. Sallai Roland (Puskás Akadémia), Petró Balázs (Haladás) 26-26, 23. Fejős Áron (Paks) 21, 24. Kitl Miklós (DVTK) 20, 25. Kundrák Norbert (FTC) 4, 26. Ternován Patrik (DVTK), Tóth Bence (Videoton) és Bíró Péter (DVSC) 1-1 A KLUBOK SORRENDJE A FIATALOK JÁTÉKPERCEI SZERINT 1. Haladás 2333 perc, 2. Vasas 1760, 3. Budapest Honvéd 1295, 4. Balmazújváros 1137, 5. DVTK 934, 6. Újpest 855, 7. Mezőkövesd 507, 8. FTC 404, 9. Paks 382, 10. DVSC 49, 11. Videoton 35, 12. Puskás Akadémia 26. GÓLSZERZŐK 2 gól: Óvári Zsolt (DVTK), Kiss Tamás (Haladás), 1 gól: Haris Attila (Balmazújváros), Szivacski Donát (Vasas), Pávkovics Bence (Újpest)

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.