UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Súlyemelés

2017-11-02 20:54

Mázsákról persze szó sincs

Kezdetben – jelesül a nyitó év, 2014 óta – a különélés volt a jellemző, vagyis más-más helyszínen, területi alapon, Kelet-, illetve Nyugat-magyarországi formában rendezték meg a legifjabb súlyemelők országos bajnokságát. Az idén viszont már közös esemény keretében bonyolítják le a tini ob -t. De – tessék megnyugodni – a gyerekek igazi, nagy súlyokat nem emelnek.

Jancsó Kornél A tinédzserkorúaknak – sőt, mivel akár 8-9 esztendősek is indulhatnak, a még ifjabbaknak is – a színre lépésével a súlyemelés legzsengébbjei mutatkoznak be az immár együttes bajnokságon, amelynek a kisbéri Zsivótzky Gyula Sportcsarnok ad otthont szombaton. Ez a bajnokság igazolja vissza a nem feltétlenül sportágspecifikus tételt: valóban az alapoknál kell elkezdeni a tehetségkutatást és a versenyzést egyaránt. A bajnokság nyilvánvalóan segít a megfelelő alanyok megtalálásában, de a leendő nagy súlyemelők – merthogy a cél az ő felfedezésük is – nem azzal tűnhetnek ki, hogy már most milyen ügyesen bánnak a nagy súlyokkal.

Két gyerkőc a tavalyi téglási tini ob-ról Forrás: bmsextra.hu
Két gyerkőc a tavalyi téglási tini ob-ról Forrás: bmsextra.hu
Mert az eredményeket nem kilóban mérik! Labdadobó- és távolugró-gyakorlatok révén olyan alapképességeikre derül fény, hogy mennyire erős karjuk, a lábuk, törzsizomzatuk. Sajátos hárompróba keretében a nebulók hármat helyből ugranak távolba – a feladat értelemszerűen az, hogy minél messzebbre jussanak. Háromszor dobnak medicinlabdával, a korcsoportoktól függően két- vagy háromkilóssal. A harmadik versenyszám pedig magától értetődően a súlyemelés, ahol is szakítás- és lökésgyakorlatokat kell bemutatniuk, minimális súlyokkal mindkét fogásnemben. A képességteszt végén, a három felmérőn kapott pontok összegzésével alakul ki a végső sorrend mind a kölyök fiúk és lányok (8-10 évesek) versenyében, mind a kicsit nagyobbak (10-12 évesek) kategóriáiban, amelyek még testsúly szerinti csoportokra is osztják a résztvevőket. A kisbéri ob-n szombaton reggel fél nyolckor lesz a mérlegelés, az első verseny fél tízkor kezdődik, az utolsó pedig este hét óra körül ér véget. Akkor válik teljessé a magyar tinibajnokok kor- és súlycsoport szerinti listája. Az egésznapos bajnokságot az indokolja, hogy a nevezések száma idén először megközelítette a százat – tudtuk meg Takács Máriától, a korábbi sokszoros világ– és Európa-bajnoki érmestől, a szövetség főtitkárától, aki maga is versenyeztet gyerekeket a kisbéri vetélkedőn. Az esemény súlyát és fontosságát jelzi, hogy a városi önkormányzat rögtön igent mondott az ob támogatására, a rendezést a kisbéri Vállalkozók SE vállalta, s ott lesz a tinicsúcson a szövetség elnöke, a fővédnöki tisztet ellátó Dobos Imre is. Az első tinibajnokságnak– pontosabban, az első nyugat-magyarországinak – Székesfehérvár adott otthont 2014-ben, s hogy mást ne említsünk, ilyen rendezvényen tűnt fel, s győzött is kategóriájában 2015-ben Szerencsen a most 15 esztendős ózdi Terebes Adrián, aki a súlyemelők szeptember végi koszovói ifjúsági Európa-bajnokságán három aranyérmet nyert. Egyéb korosztályos hírek SÚLYEMELÉSBEN a sportági aloldalunkon.