UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Tornasportok

2017-11-03 20:50

Zója bronznapja

Magyar−brit versenyfutást hozott a Liberecben zajló tornász Olimpiai Reménységek Versenyének női csapatbajnoksága. A magyar lányok végül a dobogó második fokára állhattak fel, a szombati finálékban pedig nyolc helyet szereztek. Székely Zója összesítésben harmadik lett, Draskóczy Imre női szövetségi kapitány szerint ez az ő napja volt, sohasem látta még a tizennégy éves tornászlányt ilyen jól versenyezni. Felemás korláton a mezőny legjobb gyakorlatát bemutatva, első helyen jutott a szombati szerenkénti döntőbe.

Gy. Szabó CsillaDobogóra várták a szakemberek a magyar leányválogatottat a Liberecben zajló Olimpiai Reménységek Versenyén, s az együttes nem is okozott csalódást. A kiválóan tornázó britek mögött, kevesebb, mint három ponttal lemaradva a második helyen végeztek az összesen nyolc együttest felvonultató mezőnyben. Az arany és az ezüstérmes közötti kis különbség világosan mutatja az egész napos versengésre jellemző brit–magyar párharcot. A harmadik helyen záró cseh első csapat tisztes távolságból figyelte csak az élen zajló versenyfutást. Ennek megfelelően a lányok a szombati szerenkénti döntőkben is biztosították helyüket, s nem is akárhogyan. Péter Sára ugrásban, Székely Zója pedig felemás korláton jutott a legjobb gyakorlattal fináléba. A szombati folytatásban azonban már bármi lehet, a legfontosabb a részvétel kiharcolása volt. Felemás korláton Fehér Nóra második, ugrásban Schermann Bianka az ötödik, gerendán Székely Zója a harmadik, Makovits Mirtill a hatodik, talajon Makovits a harmadik, Fehér Nóra pedig a negyedik helyen kvalifikálta magát. Utóbbiban Péter Sára holtversenyben végzett csapattársnőjével, de végül Fehér Nóra mutathatja be gyakorlatát.

Székely Zója kiugróan jó teljesítménnyel lett harmadik az összetett versenyben Forrás: Facebook
Székely Zója kiugróan jó teljesítménnyel lett harmadik az összetett versenyben Forrás: Facebook
Az egyéni helyezések is tökéletesen mutatják a magyar leányok jó teljesítményét, hiszen Székely Zója a 3., Fehér Nóra a 4., Péter Sára az 5., Schermann Bianka a 9., Makovits Mirtill a 7., Bácskay Csenge pedig a 18. helyen végzett. Draskóczy Imre női szövetségi kapitány elégedetten nyilatkozott honlapunknak a nap végén: − A csapat pillanatnyilag az elemtanulás időszakában van, így nem is várhattam volna ennél jobbat a lányoktól. Bácskay Csengének volt rossz napja, de ezen sem lehet csodálkozni: sérülés miatt az utolsó pillanatban kellett átszerveznem a csapatot, így ő nem igazán készült a viadalra. Nagyon sok új elemet tanult az utóbbi időben, nem volt még kész teljesen arra, hogy ország-világ előtt bemutassa. Schermann Bianka is rontott korláton és gerendán, de vele is hasonló a helyzet az új elemekkel. Inkább most legyen még kicsit bizonytalan, mint a jövő évi világversenyeken, amelyekre nagyon komolyan építjük fel ezeket az új gyakorlatokat. − Székely Zója harmadik helyezése viszont kellemes meglepetés volt, különösen a magas pontszámait nézve. − Még engem is meglepett ezzel a kiugróan jó teljesítménnyel. Azt kell mondjam, hogy a mai nap az övé volt, soha nem láttam még ilyen jól versenyezni. Felemás korláton messze a mezőny legjobb gyakorlatát mutatta be, nemcsak anyagerőben, de a kivitelezésben is a helyzet magaslatán volt. Teljesen megérdemelten került első helyen a szerenkénti döntőbe. − Ilyen szép gyakorlatok után, mit vár a lányoktól a szombati döntőben? − Csak azt, amit ma is, hogy legjobb tudásuk szerint megcsinálják a gyakorlataikat. Ha hibamentesen képesek erre, akkor a döntés kizárólag a bírókra lesz bízva. Nekünk csak annyit kell tennünk, hogy a mai teljesítménynél ne adjuk alább. S bár a döntő hangulata mindig sajátságos, előre sohasem kiszámítható, azért a bírók emlékezni szoktak az előző napi tökéletes gyakorlatokra. Székely Zója esetében ez csak előny lehet. További korosztályos hírek TORNÁBAN a sportági aloldalunkon.

Olimpiai Reménységek Versenye, Liberec Leányok Csapatverseny: 1. Nagy Britannia 204.00, 2. Magyarország 201.65, 3. Csehország I. 186,65 Egyéni verseny: 1. Amelie Morgan (brit) 52.45, 2. Phoebe Jakubczyk (brit ) 50.95, 3. Székely Zója 50.90, 4. Fehér Nóra 50.65, 5. Péter Sára 49.65, 7. Makovits Mirtill 49.15, 9. Schermann Bianka 48.95, 18. Bácskay Csenge 45.35