UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2017-11-09 09:10

Jöhetnek a fiatalok

A korosztályos válogatottakban feltűnt fiatalok beépítését tekinti egyik fő feladatának Székely Norbert, a női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, persze az eredményes szereplés után. Ennek jegyében az első edzőtáborba is hívott meg húsz éven aluli játékosokat, stábját pedig az utánpótlásban is dolgozó szakemberekből állította össze.

Lakner Gábor – utanpotlassport.hu A héten először vezényelt edzést a női kosárlabda-válogatottnak a csapat élére szeptemberben kinevezett szövetségi kapitány, Székely Norbert. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésekre készülő válogatott keretében négy utánpótláskorú játékos, köztük három újonc is meghívót kapott. A csapat székesfehérvári edzésén elsősorban a megkezdődött fiatalításról kérdeztük a kapitányt. „Az elmúlt években megkezdődött folyamatot tovább kell vinnünk. Folytonosságot kell teremtenünk az utánpótlás-válogatottak és a felnőttválogatott között. A célunk nyilván az, hogy eljussunk az Európa-bajnokságra, de közvetlenül az eredményesség mögött az szerepel a fontossági sorrendben, hogy azok a játékosok, akik feltűntek az utánpótlásban – és sokkal nagyobb számban tűntek fel, mint ahogyan az elmúlt években az jellemző volt –, képesek legyünk beépíteni a csapatba.”

Székely
Székely
A keretbe most először behívott fiatalok – Gereben Lívia, Lelik Réka és Studer Ágnes – ha nem is rögtön az első két Eb-selejtezőn, de később biztosan lehetőséget kapnak. „Azt gondolom, hogy lesz szerepük. Van, akinek több, van, akinek kevesebb, de én folyamatban és hosszú távban gondolkodom. Az eddigi öt-hat helyett most huszonötre duzzadt az ígéretes játékosok száma az utánpótlásban, remélem, hogy képesek leszünk úgy gazdálkodni velük, hogy a magyar női kosárlabdázás minőségi ugrást tud végrehajtani. Ha nem is most, de pár éven belül feltétlenül.” Székely Norbert segítőit is a fiatalítás jegyében választotta ki, hiszen mindhárom edzőtársa szerepet vállalt az utánpótlás-válogatottak mellett. „Rendkívül fontos, hogy mindhárom korosztályos válogatott stábjából dolgozik valaki a felnőttek mellett is. Cziczás Laci nagyon komoly sikert ért el tavaly az U20-as válogatottal vezetőedzőként, Iványi Dalma az U18-as válogatott stáblistáján szerepel, amellett hihetetlenül komoly személyisége a magyar női kosárlabdázásnak, Kovács Andi pedig extra teljesítménnyel második lett az U16-os Európa-bajnokságon a csapatával. Azt gondolom, hogy ez nagyon jó és rendkívül perspektivikus stáb is egyben.” A magyar válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozatban a litvánok és az albánok mellett az oroszokkal szerepel egy csoportban, a továbbjutáshoz pedig az első két hely valamelyikét kell megszerezni. A csoportgyőztesek mögött ugyanis a hat legjobb második is készülhet a kontinensviadalra. A feladat nem könnyű, de nem is teljesíthetetlen. „Izgalmas lesz a selejtezősorozat, nagyon sok érdekes mérkőzéssel. Az elsőt rögtön a litvánok ellen vívjuk idegenben, ez sok mindent eldönthet. Hiszek benne, hogy tudunk olyan agresszívan védekezni és olyan jól kosárlabdázni, hogy behúzzuk ezt az idegenbeli győzelmet, ami bravúr lenne.” Zárásként arról kérdeztük a kapitányt, milyen válogatottat szeretne látni a pályán. „Gyors, intelligens kosárlabdát játszó, és elképesztő akaraterővel rendelkező csapatot szeretnék, amely képes arra, hogy a védekezéssel eldöntsön mérkőzéseket.” További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

A MAGYAR KERET Goree Cyesha, Krivacsevics Tijána, Simon Zsófia, Varga Zsófia (CMB Cargo Uni Győr), Gereben Lívia, Mansaré Anna Manty, Studer Ágnes (Atomerőmű KSC Szekszárd), Katona Szidónia, Lelik Réka, Medgyessy Dóra (Ceglédi EKK), Dubei Debóra, Határ Bernadett (Sopron Basket), Szabó Fanni, Zele Dorina (Aluinvent DVTK Miskolc), Raksányi Krisztina (PEAC-Pécs) A VÁLOGATOTT IDEI EB-SELEJTEZŐI Szombat, 18 óra: Litvánia–Magyarország (Kedainiai) Szerda, 20 óra: Magyarország–Albánia (Miskolc)