UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2017-11-10 17:26

Valóra vált álom

A felnőtt női kosárlabda-válogatott újonca, a 19 éves Studer Ágnes remekül érzi magát az együttesben, és bízik benne, hogy a csapat mindkét soron következő Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésén győztesen hagyja el a pályát.

L. G. – utanpotlassport.hu Szombaton 18 órakor Litvánia egyik legrégebbi városában, Kadainiaiban kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtezősorozatban a magyar női kosárlabda-válogatott. Székely Norbert szövetségi kapitány a keretbe behívott négy utánpótláskorú játékosból kettőt vitt magával a Baltikumba: Dubei Debóra (20) és Studer Ágnes (19) készülhet a litvánok ellen. Lelik Réka (18) és Gereben Lívia (18) nem tartott a társakkal az első összecsapásra, de Székely Norbert azt mondta, hogy maximálisan elégedett a két játékos munkájával, remekül dolgoztak, s a későbbiekben mindenképpen számít rájuk.

Studer Ágnes 2
Studer Ágnes 2
A soproni Dubei Debóra már régóta tagja a felnőttválogatottnak, a legutóbbi Európa-bajnokságon is bekerült a tizenkettes keretbe, a szekszárdiak irányítója, Studer Ágnes azonban most először szerepelhet tétmérkőzésen a felnőttek között. Az U20-as válogatottban nagyszerűen játszott a nyáron, az Eb-ötödik együttes vezéreként bekerült a torna All Star-csapatába is. Az Atomerőmű KSC együttesében a bajnokságban és az Európa-kupában is kezdőjátékosnak számít, és rendre jó teljesítményt is nyújt. A 19 éves újonccal a válogatott székesfehérvári edzőtáborában beszélgettünk. „Nagyon örültem, amikor Székely Norbert szövetségi kapitány felhívott, hiszen már régóta álmodoztam arról, hogy meghívót kapjak a felnőttválogatottba. Az első benyomásaim nagyon jók voltak, mindenki pozitív személyiség a csapatban, az összes társammal el tudtam beszélgetni. Nagyon jó a hangulat a válogatottban.” A szekszárdi klubból többen is érkeztek a válogatottba, ez is megkönnyítette Ági beilleszkedését. Ráadásul az U20-as válogatott szövetségi edzője, Cziczás László Székely Norbert egyik segítője a felnőttcsapat mellett. „Mindenképp segítséget jelent, hogy vannak olyanok, akiket jobban ismerek, akár a csapatban, akár a szakmai stábban. A csapattársaim közül lehet bárkivel egy szobában, így mégis könnyebb az egész, de úgy érzem, bárkivel meg tudom találni a közös hangot. Szeretném, ha mindkét meccset megnyernénk, lehetőleg jó játékkal. Nagyon jól érzem magamat a válogatottban, bízom benne, hogy végig ilyen jó hangulatú lesz ez a másfél-két hét.” Amennyiben összejön a két győzelem, biztosan nem lesz panasz a hangulatra. További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.