UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Sportlövészet

2017-11-13 17:38

A döntőt még szokni kell

Nyitrán versenyeztek a hét végén utánpótláskorú sportlövőink. Az Olimpiai Reménységek Versenye nevet viselő viadal valójában a májusi, nagy ORV kisebb változata, de év végi tesztversenynek jól megfelelt. A magyar versenyzők több érmet szereztek, köztük három aranyat. Joó Éva utánpótlás-koordinátor szerint az alapszakaszban meggyőzőbben lőttek a fiatalok.

gy. sz. cs. – utanpotlassport.huNépes csapattal utazott a korosztályos válogatott Nyitrára az olimpiai reménységek „kis” versenyére. De így voltak ezzel az ellenfelek is, különösen a szerbek, akik olyannyira komolyan vették ezt a felkészülési tornát, hogy a legerősebb együttesükkel álltak ki, s szép számmal arattak győzelmeket. A magyar gárda a junior puskások mezőnyében egy aranyat, két ezüstöt és egy bronzérmet szerzett, s ugyancsak a puskásoknál, de a legfiatalabbak vagyis a serdülők mezőnyében, a leányok és a fiúk között egyaránt magyar győztes állhatott a dobogó legmagasabb fokára. A csapatversenyben a leány puskás juniorcsapat a második, az ifjúsági fiú pedig a harmadik helyen végzett.

Toma Dorinával elégedett  Joó Éva utánpótlás-koordinátor Forrás: UTE
Toma Dorinával elégedett Joó Éva utánpótlás-koordinátor Forrás: UTE
A juniorok aranya Vas Péter nevéhez fűződik, aki nagyon meggyőző, magabiztos versenyzéssel rukkolt ki a fiúk 60 lövéses puskás számában. Joó Éva, a szövetség utánpótlás-koordinátora szerint a 19 éves komáromi versenyzőre mindig lehet számítani: − Péter a nemzetközi mezőnyben is egyre többet mutat magából, s a jövő évi versenyek tükrében ez az aranyérem nekem most nagyon megnyugtató. A lányoknál a negyven lövéses puskás számban Bánki Dóra lett a második, Toma Dorina pedig a harmadik. Előbbi nem válogatott kerettag, ő a klubjával, a Budapesti Honvéddal utazott Nyitrára, ráadásul jövőre már a felnőttek között indul. Dorinának az alapszakasza nem volt túl erős, de a fináléban hozta magát. Az utóbbi időszakban vele egyébként is nagyon elégedett vagyok. A fiúknál Pekler Zalán a második helyen végzett, mind az alapszakaszban, mind a döntőben volt egy megingása, úgy érzem, magához képest még nincs topformában. De azt is mondhatom, hogy szerencsére, hiszen nem most kell hoznia magát. Zalán egyébként is nagy küzdő, a világversenyekre mindig felszívja magát. Ez volt a szombati nap mérlege, vasárnap az összevont korosztályok versenyeztek, ahol egy bronzérmet szerzett a magyar küldöttség a junior fiúk 60 lövéses légpisztolyos kategóriájában, Agárdy Vilmos révén. Rajta kívül döntőbe jutott még két pisztolyos lány Gulyás Klaudia és Nagy Vivien, valamint a puskásoknál Hurai Viktória. A legkisebbek, vagyis a serdülők mezőnyében két UTE-s puskás tudott nyerni,  a 12 esztendős Tóth Anna és a nála egy évvel idősebbb Szegedi Máté. − A mutatott alaperedmények jók voltak, a döntőket kell még gyakorolni – állapítja meg Joó Éva. – Nagyon fiatalok még, ebben a korban nehéz megérteni, miért hibáznak, de az a dolgunk, hogy segítsünk nekik. Most sok fiatalt megfigyeltem, láttam, hogyan készülnek a verseny előtt, mennyire izgulnak. Mivel egyesületi csapatok is jöttek, remek képet kaptam sok versenyzőről. További korosztályos hírek SPORTLÖVÉSZETBEN a sportági aloldalunkon