UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2018-01-09 16:08

Sikeres csoportkör

Mind a fiú-, mind pedig a leányválogatott bejutott a legjobb nyolcba a finnországi Lohjában zajló, junior curling B világbajnokságon, miután előbbiek – holtversenyben a japánokkal – első helyen végeztek a nyolcfős csoportjukban, utóbbiak pedig csoportharmadikok lettek.

K. A. – utanpotlassport.hu Fiatal curlingjátékosaink a finnországi B csoportos világbajnoksággal kezdik az évet. A csoportkörök már befejeződtek Lohjában: a magyarok remekül helytálltak. A lányoknál 22, míg és a fiúknál 23 csapat versengett három-három csoportra osztva a negyeddöntőbe kerülésért. 20180104_130856A magyar lányok remek teljesítménnyel hozták a tőlük remélt eredményt: legjobb csoportharmadikként jutottak a nyolc közé, amelyre rettentő büszkék lehetnek. Abban a felfogásban utaztak a világversenyre, hogy legalább három győzelmet arassanak, ehhez képest négyszer is nyerni tudtak: a cseheket 5-3-ra, a romániaiakat 8-7-re, az angolokat 7-6-ra, az ausztrálokat 9-3-ra verték. Egyedül az olaszokat (4-5) és a norvégokat (2-9) nem sikerült felülmúlnia a Joó Linda skip vezette Dobor Regina, Bíró Blanka, Nagy Laura Karolina, Nagy Laura összeállítású csapatnak, amelyet Rókusfalvy András edző kísért el. A negyeddöntőben a csoportelső törökökkel találkoznak, akiket a tavalyi dél-koreai világbajnokságon sikerült megverniük, így itt a lélektani előny. A lányok edzője honlapunknak adott értékelése szerint szép eredményt értek el, a negyeddöntős szereplés volt a reális igény, a négy közé jutás hab lenne a tortán. A fiúknak roppant acélos mezőnyben kellett bizonyítaniuk, de több mint remekül megoldották az eléjük gördülő feladatot, ugyanis a nyolcfős csoportjuk első helyén végeztek holtversenyben a japánokkal, miután hét meccsükből mindössze az ázsiai szigetországiaknak sikerült fogást találni rajtuk, s 6-2-re nyerniük. Ám a kazahok (5-2), a lengyelek (4-3), a hollandok (8-3), a dánok (6-2), a törökök (5-4) és az új-zélandiak (5-3) ellen sikerült győzedelmeskednie a Kalocsay Ottó skip vezette, Nagy Viktor, Tatár Lőrinc, Kovács Botond, Spiller Emilió alkotta együttesnek, amelyet Sárdi Péter edző erősít a helyszínen. A fiúk előreláthatólag szoros mérkőzést játszanak Kínával az elődöntőbe kerülésért. „Egészen biztosan nagyot küzdenek, hisz a magyar fiúk célja a legjobb négy” – mondta el Rókusfalvy András, aki szerint hatalmas elismerés illeti a mieinket: „Nagyon erős mezőny gyűlt össze a vébére, a fiúknál és a lányoknál egyaránt. A magyar küldöttség viszont úgy is helytáll, hogy átlagéletkora tizenhat év, míg átlagosan huszonegy évesekből tevődik össze a mezőny, ez pedig dicséretes." A világbajnokság első három helyezettje jut tovább az A csoportos világbajnokságra, amelyet a skóciai Aberdeenben rendeznek március 3-10. között, rögtön a pjongcsangi téli olimpiát követően.