UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Karate

2018-01-27 11:55

Párizsi kilencek

Beindul a nagyüzem a nemzetközi karateéletben is: a 2020-as tokiói olimpián már programban levő japán eredetű küzdősport európai évadnyitóját ezekben a napokban tartják Párizsban, ahol kilenc magyar indul.

Jancsó Kornél – utanpotlassport.hu A karatevilág legrangosabb sorozata, a Karate1 Premier League idei első állomása a francia főváros, amely – nyilván azért is, mert 2018 első kiemelt versenyéről van szó – tömegeket vonz: 81 ország 756 versenyzője indul, közte kilenc magyar. Alighanem még ennél is nagyobb mezőny sereglett volna össze az idei francia nyílt bajnokságon, ha – a széria újdonságaként – nem maximálják a résztvevők létszámát, minek utána kategóriánként 64-en küzdhetnek meg az érmes helyezésekért és a ranglistapontokért. A limitálás egyenes következményeként nem is kerülhetett akárki az indulók közé. A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint a változtatás nyomán először a világranglista első 50 helyezettje nevezhet, majd a fennmaradó helyekre az adott kategória legjobb száz versenyzője közül fogadnak el jelentkezőket.

2017 legjobb magyar női és férfi karatésa, Sterck Laura és Hárspataki Gábor is tagja a párizsi különítménynek Forrás: www.karate.hu
2017 legjobb magyar női és férfi karatésa, Sterck Laura és Hárspataki Gábor is tagja a párizsi különítménynek Forrás: www.karate.hu
A mieink közül első körben, a küzdelemben (kumite) Hárspataki Gábor (75 kg), Molnár Dániel (+84 kg), Molnár Réka (55 kg) és Tadissi Martial (67 kg), a formagyakorlatban (kata) pedig Koch Szabolcs, Nagy Botond és Sterck Laura szerzett rajtjogot a párizsi viadalra. Hozzájuk csatlakozott a második körben Bartha Nikola (+68 kg) és Czagány Dóra (68 kg). A verseny döntői és helyosztói élőben megtekinthetők a karateworld.tv internetes oldalon. A párizsi közvetítés 6 euróért érhető el, míg valamennyi idei Karate1 Premier League-viadal közvetítése 50 euróért vásárolható meg. A párizsi Opent ezúttal 22. alkalommal írták ki, s a rendezvény hetedszer része a sportági világszövetség (WKF) Premier League-sorozatának. A következő állomás Dubaj lesz, majd Rotterdam, Rabat, Isztambul, Berlin, legvégül pedig a világ karatefővárosa, Tokió következik. A Premier League, amely az életre hívóinak a szándéka szerint a sportág élmezőnyének rendszeres megmozgatását szolgálja, azzal is növeli a vonzerőt, hogy a legjobbak teljesítményét pénzdíjjal honorálják. Jelesül az egyéni kategóriák aranyérmese a medál mellé 750 eurót kap, az ezüstérmest 500, a bronzérmest 200 euróval jutalmazzák. Szemben a vb-vel, ahol küzdelemben is van csapatviadal, a PL-ben csak formagyakorlatban versengenek a válogatott alakulatok, itt a felsoroltakkal megegyező eurotételeket (750-500-200) osztanak fel a katacsapatok tagjai között. Egyéb korosztályos hírek KARATÉBAN a sportági aloldalunkon.