UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2018-03-24 14:12

Kettő plusz kettő?

Két-két érmet remélnek a magyar szakvezetők a bokszolók U22-es Európa-bajnokságán, amelyet vasárnaptól húsvétvasárnapig rendeznek meg a romániai Targu Jiuban, azaz Zsilvásárhelyen. A havasalföldi településen a 19 és 22 év közötti ökölvívók az uraknál másodszor, a hölgyeknél pedig első ízben lépnek szorítóba kontinensbajnoki címekért.

Jancsó Kornél – utanpotlassport.hu Az U22-es boksz Eb-t okkal tekinthetik a magukénak a románok, mivel a korosztály legjobb kesztyűs legényei tavaly ugyancsak náluk, közelebbről Brailában vívtak meg egymással először. A sportágtörténeti eseményt most az első koedukált Európa-bajnokság követi a Zsil folyó völgyében fekvő városban. Ahol a férfiak mezőnyében a múlt évi 30 helyett ezúttal 36 ország fiataljai lépnek a kötelek közé, több mint kétszázan, míg a női mezőnyt 25 nemzet 71 harcos amazonja alkotja.

A szakemberek szerint az 52 kilós Szaka István az egyik magyar éremesélyes Forrás: boxing.hu
A szakemberek szerint az 52 kilós Szaka István az egyik magyar éremesélyes Forrás: boxing.hu
Köztük előbbieknél hét, utóbbiak között hat magyar próbál szerencsét, s a két szövetségi kapitány – anélkül, hogy összebeszélt volna – egyformán két dobogós hely megszerzésében bízik. „Anélkül, hogy neveket mondanék, állítom: két érem benne van a csapatban” – szögezte le az utanpotlassport.hu-nak Kovács Mária, a korábbi nagyszerű ökölvívóból lett női szakvezető. Azt meg egyenesen alapvető elvárásként fogalmazta meg, hogy mind a hat lány kihozza magából a ringben azt, amire képes. A szintén pazar versenyzői múltú férfikapitány, ifj. Balzsay Károly sem árulta el, hogy kiktől vár medált az Eb-n, ugyanakkor nagyon határozottan jelentette ki: kizárólag akkor lenne igazán elégedett, ha két éremmel térnének vissza Romániából. A szövetség honlapjának nyilatkozva ezt mondta: „Nekünk most már csak abban szabad és kell gondolkodnunk, hogy a világversenyekről érmet, érmeket hozzunk haza.” Úgy legyen!

AZ U22-ES EB MAGYAR RÉSZTVEVŐI Férfiak. 52 kg: Szaka István. 56 kg: Csóka Nándor. 64 kg: Kovács Richárd. 69 kg: Kozák László. 75 kg: Cservenka Róbert. 81 kg: Lukácsi Bence. +91 kg: Berki Károly. Nők. 51 kg: Viglási Alexandra. 54 kg: Nagy Angéla. 57 kg: Tar Flóra. 60 kg: Mezővári Kinga. 69 kg: Budai Vivien. +81 kg: Juhász Adrien

További korosztályos hírek ÖKÖLVÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.