UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2018-03-26 08:30

Két hely még gazdára vár

A három legjobb csapat azonos mérleggel zárta a fiú junior kosárlabda-bajnokság felsőházi rájátszását, ami óriási csatát vetít előre a nyolcasdöntőben. Hat csapat már helyet foglalt a mezőnyben, az utolsó kettőnek keresztjátékban kell kivívnia a részvételt.

Bognár Domokos ‒ utanpotlassport.hu A lényegi kérdések már korábban eldőltek, így nem hozott nagy izgalmakat a fiú junior kosárlabdázók felsőházi rájátszásának utolsó fordulója. Az viszont egészen bizonyos, hogy parázs nyolcasdöntő elé nézünk, már csak az eddigi eredményekből kiindulva is. A rájátszás első három helyezettje, a Debrecen, a Falco és az Alba is 9‒5-ös mérleggel zárt, az őket szorosan követő Vasas és Nyíregyháza pedig 8‒6-tal, ami a döntő szempontjából gyakorlatilag annyit jelent, hogy fölösleges lenne esélyeket latolgatni, az öt csapat közül bármelyik jó eséllyel indul harcba az országos bajnoki címért.

Nem véletlenül örül a Honvéd: hatalmas küzdelemben sikerült kiharcolniuk az egyenes ági döntőbe jutást Forrás:  Budapesti Honvéd Kosárlabda Akadémia
Nem véletlenül örül a Honvéd: hatalmas küzdelemben sikerült kiharcolniuk az egyenes ági döntőbe jutást Forrás: Budapesti Honvéd Kosárlabda Akadémia
Az utánuk következő Budapesti Honvéd 6‒8-cal fejezte be a mostani fordulókat, utolsó meccsén, hazai pályán kilenc ponttal maradt csak alul a Falcóval szemben, azonban korábban már többször megmutaztta oroszlánkörmeit. Losonczy Dániel vezetőedző szerint bármi megtörténhet a legjobb nyolc között: „Az első célunkat elértük, benn vagyunk a nyolcban, de itt még nem szeretnénk megállni, megyünk tovább!” Az utolsó két csapatnak, a KA Pécsnek, illetve a Szedeáknak sem kell még a kardjába dőlnie. A hétvégén, a rájátszás zárómérkőzésén ugyan 70‒60-ra nyertek a baranyaiak a csongrádi megyeszékhelyen, de ennek gyakorlatilag semmi jelentősége nincs, hiszen mindkét együttes a kétmérkőzéses keresztjátékon kiharcolhatja a döntőbe jutást. Ez már csak azért sem lesz könnyű, mert az alsóházból érkező ZTE, illetve Szolnok is komoly játékerőt képvisel, amelyet az alsóházi rájátszásban demonstráltak is. Amellett tehát, hogy az országos döntő körömrágós meccseket ígér, már a két hét múlva következő keresztjáték is emlékezetes összecsapásokat hozhat. Hogy hol rendezik az országos döntőt, azt még nem lehet tudni, mindenesetre könnyen lehet, hogy a hazai pálya lépéselőnyt jelent a vendéglátó csapatnak. A debreceniek edzője, Ráthonyi Tamás így értékelte a debka.hu-nak a rájátszás végét: „A Nyíregyházát leszámítva mindenki ellen jobb az egymás elleni eredményünk, de teljesen felesleges számolgatni, hiszen annyira együtt van a mezőny, hogy gyakorlatilag bárki megverhet bárkit. Várjuk az ellenfeleket, nagyon érdekes döntő elé nézünk, ahol tényleg bármi megtörténhet.” További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.