UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2018-04-02 15:04

Alakul a döntők mezőnye

Néhány héttel az alapszakasz lezárulta előtt már jól látszanak az erőviszonyok az utánpótlás leány kézilabda-bajnokságokban. Az ifjúságiak és a serdülők mezőnyéről is elmondható, hogy nagyjából mindkét csoportban eldőlt, ki lesz az országos döntő két-két résztvevője, ha nem botlanak az esélyesek a hátralévő mérkőzéseken.

B. V. – utanpoltassport.huMár csak néhány forduló maradt az országos utánpótlás leány kézilabda-bajnokságok alapszakaszából, így természetesen mindinkább élesedik a verseny a csapatok között a négyes döntőbe jutásért. A mezőnyből kiemelkedik néhány együttes. Ők gyakorlatilag már most biztos Final Four-résztvevőnek mondhatják magukat. A jelenlegi állást nézve hatalmas rangadókra van kilátás az év végi finálékban.

A Győr ifjúsági csapata alapaszakaszgyőztesként juthat a négyes döntőbe Forrás: Győri Audi ETO KC
A Győr ifjúsági csapata alapaszakaszgyőztesként juthat a négyes döntőbe Forrás: Győri Audi ETO KC
Az ifjúságiak mezőnyében a nyugati csoportban, ahogyan várható volt, a Győr és a NEKA hatalmas versenyfutása figyelhető meg. Bár a csapatok azonos pontszámmal állnak az élen, az ETO van előnyben, mivel egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint Balaton-parti riválisa. És mivel a két együttes egymással már nem találkozik, a győriek –amennyiben megnyerik a hátralévő öt mérkőzésüket – elsőként zárhatják az alapszakaszt. Aggódnia persze a NEKÁ-nak sem kell, a balatonbogláriak helye is biztosnak tűnik a májusi fináléban. Keleten hasonlóan szoros a verseny az FTC és a DVSC együttese között. A két csapatnak nagy az előnye a harmadik helyezett Vác előtt, így a négyes döntőbe jutás miatt aligha kell már aggódniuk. A Debrecen előtt egy ponttal vezető ferencvárosiak azonban még nem érezhetik biztosnak az első helyüket, már csak azért sem, mert jövő héten szombaton idegenben meccselnek legnagyobb riválisukkal.

Leány ifjúsági bajnokság A Nyugati csoport állása: 1. Győri Audi ETO KC I 32 pont, 2. NEKA I 32, 3. Dunaújvárosi KKA 27, 4. NEKA II. 26, 5. Győri Audi ETO KC II 19, 6. Alba Fehérvár KC 16., 7. Mosonmagyaróvári KC 14, 8. Siófok KTC 13, 9. Kozármisleny SE 11, 10. Érd 8, 11. Bajnok DSE Nemesvámos 6, 12. Szombathely 2 A Keleti csoport állása: 1. FTC 32 pont, 2. DVSC-TVP 31, 3. Vác 26, 4. MTK Budapest 24, 5. Vasas 22, 6. Békéscsaba 17, 7. Budaörs 16, 8. Hajdúnánás SK 12, 9. Csepel DSE 9, 10. Szeged KKSE 9, 11. Kecskemét 6, 12. Kisvárdai KC 0

A serdülőliga nyugati csoportjában is a Győr és a NEKA dominál, s utóbbiak hiába vannak kétpontos előnyben egy mérkőzéssel többet játszottak, mint legnagyobb ellenfelük. Ráadásul ha az ETO megnyeri elmaradt találkozóját, megelőzheti a balatonbogláriakat, mivel az egymás elleni eredmény és a gólkülönbség is a javukra billenti a mérleg nyelvét. Az első két hely megtartása miatt egyik csapatnak sem kell különösebben aggódnia. A keleti régióban öt fordulóval a vége előtt is jól látszik, hogy az FTC és az MTK Budapest együttese jut majd a májusi négyes döntőbe. A kérdés már csak az, melyikük végez az első helyen. A zöld-fehérek gólkülönbsége jobb, így, ha nem hibáznak, ők zárhatják az élen az alapszakaszt.

Leány serdülőbajnokság A Nyugati csoport állása: 1. NEKA 34 pont, 2. Győri Audi ETO KC 32, 3. Dunaújvárosi KKA 27, 4. Szombathely 27, 5. Bajnok DSE Nemesvámos 20, 6. Dorogi ESE 16, 7. Alba Fehérvár KC 15, 8. Siófok KTC 14, 9. Kozármisleny SE 13, 10. KSI KA 8, 11. Érd 2, 12. Kispest-Malév 2 A Keleti csoport állása: 1. FTC 30 pont, 2, MTK Budapest 30, 3. Békéscsaba 25, 4. DVSC-TVP 24, 5. Vasas 24, 6. EURONOVEX USE 17, 7. Orosházi NKC 16, 8. Szeged KKSE 15, 9. Budaörs 13, 10. Kisvárdai KC 6, 11. Vác 2, 12. Kecskemét 2

További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.