UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2018-04-02 16:55

Lejtőn a tetőre

Más kétéves korában még éppen csak szaladgál, ám Tóth Zita ilyen idősen már az alpesi sí alapjaival ismerkedett. Persze nem véletlenül, hiszen nagybátyja és édesapja is űzte ezt a sportágat. A MOL Új Európa Alapítvány támogatottja néhány napja azzal keltett feltűnést, hogy műlesiklásban másodikként végzett Európa egyik legrangosabb utánpótlás-versenyén, az olaszországi Pinocchio-kupán.

Kis Norbert - utanpotlassport.hu Hazánkban kifejezetten nehéz helyzetben van, aki profi szinten szeretne síelni. A magas hegyek és a hó hiánya már eleve megnehezíti a döntést, ám aki mégis ebben sportágban akar kiteljesedni, annak idejekorán meg kell barátkoznia a gondolattal, miszerint kortársainál sokkal gyakrabban lesz távol a szüleitől és a barátaitól, mivel az edzések zömét is a határokon túl kell végeznie. Nos, Tóth Zita, a Vasas 16 esztendős versenyzője lábára már két és fél évesen lécet csatoltak, bár akkor természetesen még nem volt biztos, hogy a havas lejtőket választja.

Zita útban a dobogó felé
Zita útban a dobogó felé
„Kilencéves koromig több sportágat, az úszást, a triatlont, a hegyi kerékpározást és a labdarúgást is kipróbáltam, de végül a sízés győzött.  Imádom a hegyeket, a havat, a sebességet. És egyáltalán nem olyan veszélyes sportág ez, mint amilyennek elsőre gondolnánk” – mondja Zita, aki Olaszországban a magyar síutánpótlás eddigi legjobb eredményét érte el, miután második lett műlesiklásban a Pinocchio-kupán. Stark Márton szövetségi kapitány  szerint ez a viadal a három legrangosabb korosztályos megméretés egyike a kontinensen; olyan esemény, amelyen a sísport nagyhatalmainak fiataljai is rajthoz állnak. Zita tehetségén túl azért más eredője is van a sikernek. A hazai szövetség három éve indította útjára utánpótlásprogramját, s az abban résztvevők keretének tagja lett az akkor 13 éves kislány is. Az eltelt időszak azt bizonyítja, hogy a kemény munkának máris beérett a gyümölcse, ifjú sízőink ugyanis rendre éremmel térnek haza egy-egy versenyről. Igaz, Zitáéhoz fogható bravúrra eddig nem volt példa. Ráadásul nem egyszeri, kifutott eredményről van szó, amit jól mutat, hogy januárban négy arany- és egy bronzéremmel lett gazdagabb a korosztály szintén népszerű viadalán, az andorrai Borrufa-kupán. Ezt követte az egészen fényesen csillogó ezüst Itáliában, a legnagyobb riválisok között. Igaz, Tóth Zita számára nem idegen a legjobbak mentalitása, hiszen egy ausztriai sígimnázium tanulója, s ‒ a Magyar Sí Szövetség segítéségével ‒ ott készül a versenyekre is. Noha a tinédzserlány az életkori szabályok miatt a pjongcsangi téli olimpián még nem lehetett ott, jövőre már bekerül a nemzetközi szövetség (FIS) rendszerébe, s nála hat-hét évvel idősebbek ellen versenyezve gyűjthet világranglista-pontokat. S hogy a rengeteg munkán kívül mi a sikerek titka? „Nagyon fontos, hogy a versenyeken fejben is ott legyek. Sokszor csak századok döntenek egy-egy futamon, így aztán meghatározó a mentális felkészültség. Edzőmmel, Stark Mártonnal kiváló a kapcsolatom és a hazai versenytársaimmal is nagyon jóban vagyunk, mindig örülünk egymás sikerének. De igazából nekünk a nemzetközi mezőny jelenti az igazi kihívást” – fejti ki Zita. Huszonkétszeres magyar, háromszoros stájerországi tartományi bajnok, húsz nemzetközi versenyen végzett már a dobogón. De vajon mire viheti a későbbiekben? – kérdezzük Stark Mártont. „Azt gondolom, Zita esetében minden együtt áll ahhoz, hogy a magyar sísport kiemelkedő egyénisége legyen, bár ebben a korban – a sors kiszámíthatatlansága miatt – nehéz megjósolni, hogyan alakul a jövő. Mindenesetre a lehetőség benne van, olyannyira, hogy akár az olimpiai hetedik helyezett Miklós Edit nyomdokaiba is érhet. Sőt talán még nála is többre viheti.” Egyéb korosztályos hírek SÍSPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.