UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2018-04-03 10:46

Műlábakkal négy keréken

Lábak nélkül autóversenyezni? Lehetetlen. Valóban? Kérdezzék csak meg Billy Mongert! A 18 éves brit autóversenyző tavaly egy szörnyű bukást követően elveszítette mindkét lábát, ez azonban nem gátolta meg abban, hogy tovább versenyezzen. Nem is akárhogyan! Szűk egy évvel a súlyos baleset után a hétvégi brit Forma−3-as viadalon harmadikként ért célba.

Kis Norbert - utanpotlassport.hu Hihetetlen sztori Billy Mongeré. A 18 éves tehetség tavaly Doningtonban egy Forma−4-es versenyen hatalmasat bukott. Nagy tempóval száguldott bele az előtte álló autóba, a baleset következményeként mindkét lábát amputálni kellett. Ekkor úgy tűnt, Monger autóversenyzői pályafutása már 17 évesen véget ér. A rehabilitáció a várt ütemben zajlott, a fiatal pilóta pedig lelkileg talán még tovább erősödött, és amikor nemrégiben lehetősége adódott tesztelni egy Forma−3-as autót, természetesen élt is vele.

Elképesztő! Monger műlábakkal versenyez, ráadásul nem is akárhogyan Fotó: britishf3.com
Elképesztő! Monger műlábakkal versenyez, ráadásul nem is akárhogyan Fotó: britishf3.com
Monger szűk egy évvel a borzalmas balesete után − a múlt hétvégén − már újra felállhatott a piros lámpák mögé. A brit Forma−3-as sorozat nyitóversenyre az Outlon Park versenypályáján került sor. Monger  már a tesztek során jelezte, hogy műlábakkal is ugyanolyan gyors, mint előtte. Az időmérő edzésen a Carlin Motorsport pilótája az ötödik helyre kvalifikálta magát, ám a csúcs még csak ezután következett. Az első kockából induló Clement Novalak és a negyedik helyről startoló Krishnaraaj Mahadik összekoccant, Monger pedig ezt kihasználva felugrott a harmadik helyre, s ezt a leintésig meg is őrizte. Lévén, hogy a Forma−3-ban egy hétvége során három versenyt is rendeznek, a brit pilótára (és társaira) még további két megméretés várt. Monger a második futamot a 8. (a verseny leggyorsabb köre az övé volt!), a harmadikat pedig a 9. helyen zárta, s így az összetett 6. helyéről várhatja a folytatást. Már ha lesz folytatás. A hírek szerint ugyanis az ifjú pilótának csak erre a hétvégére volt meg az anyagi fedezete. Ám elnézve a teljesítményét, a Carlinnál egészen biztosan el fognak gondolkozni a további együttműködés lehetőségén. A mezőnyben van egy másik érdekes név is. A Forma−1-ben csak „crashman" becenéven ismert − egyszeres futamgyőztes − Pastor Maldonado unokatestvére, Manuel Maldonado is ebben a sorozatban bontogatja szárnyait. A 17 esztendős venezuelai pilóta a hétvége második versenyének lett a hőse, hiszen ha csak szűk négytized másodperc előnnyel is, de az élen végzett. De meg kell említenünk a mezőny egyetlen női tagja, Jamie Chadwick nevét is, aki Maldonado balján − a dobogó harmadik fokán − pezsgőzhetett a második verseny végén. Érdekes eredményeknek tehát nem voltunk híján már most sem, és a szezon még csak most kezdődött. Folytatás április utolsó hétvégéjén Rockinghamben. Reméljünk Billy Mongerrel a mezőnyben. További korosztályos hírek AUTÓSPORTBAN a sportági aloldalunkon.