- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Európa a Balatonon

G. G. – utanpotlassport.hu [1]   A vitorlázás egyszemélyes olimpiai hajóosztályának legjelentősebb utánpótlásversenyét tartják Balatonföldváron: a 15–19 éves korosztály Eb-jére 31 országból 214 sportoló érkezik Földvárra. Érdekesség, hogy az európai országok fiataljai mellett dél-afrikai, kanadai és bermudai vitorlások is indulnak a futamokon, bár az ő eredményeik természetesen nem számítanak bele a kontinensbajnoki címért zajló versengésbe.

Vasárnap próbafutam, hétfőtől ifjúsági Európa-bajnokság helyszíne lesz a Balaton Forrás: hajozas.hu [2]

Vasárnap próbafutam, hétfőtől ifjúsági Európa-bajnokság helyszíne lesz a Balaton  •  Forrás: hajozas.hu

A legnagyobb csapatot az olaszok küldik, összesen 53 hajóval a mezőny negyedét teszik ki, míg a lengyelek 25, míg a horvátok és a házigazda magyarok egyaránt 14 versenyzővel képviseltetik magukat.

Gémesi Jóka, a Magyar Vitorlás Szövetség sajtóreferense elmondta: ebben a korosztályban még nincsenek igazi klasszisok, akiket igazán az esélyeseknek lehetne nevezni, hiszen a legtöbb versenyző most találkozik egymással először a nemzetközi mezőnyben. Hozzátetette, ez az esemény a vitorlássportnak amolyan tehetségkutatója is egyben, s a mieinktől az első tízbe kerülést már komoly eredménynek lehetne tekinteni.

A verseny a vasárnap délután három órakor startoló próbafutamot követően, hétfőn kezdődik. Naponta két futam lebonyolítását írta ki az Európai Laser Osztályszövetség, ezek részletes programját, rajtjának idejét az időjárás-előrejelzések alapján pontosítják a szervezők. Ebben a hajóosztályban általában háromnegyed órán át tart egy-egy futam: az 54 lányból álló mezőny rajtol elsőként, egy csoportban, majd a két csoportra osztott fiúk következnek, akik összesen 160-an állnak rajthoz.

További korosztályos hírek VITORLÁZÁSBAN [3]a sportági aloldalunkon.