UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Úszás

2018-04-08 15:17

Nagy verseny kicsiknek

Nagy sikerrel folytatódott az utánpótlás úszók egyik hazai versenysorozata, a Budapest-kupa. A háromfelvonásos széria második állomását rendezték szombaton a Tüske Uszodában. A viadal sok indulója közül kiemelkedett a Darnyi Tamás SC 14 éves versenyzője, Nyirádi Réka, aki négy aranyéremmel zárt. Az egyesületi pontversenyt két forduló után a Kőbánya SC csapata vezeti.

B. V. – utanpotlassport.huSzombaton a második fordulójával folytatódott a Budapest-kupa elnevezésű utánpótlás úszóverseny-sorozat. A széria három felvonásból áll, valamennyi alkalommal a Tüske Uszodában ugranak vízbe a fiatalok. A viadalt három korcsoportban rendezik meg: a 11-12 éveseknek, a 13-14 évesnek és a 15 esztendős, valamint idősebb úszóknak. Az eseményt a budapesti szövetség hirdette meg, céljuk többek között lehetőséget adni a 10 éven felüli úszó versenyeztetéséhez és az egyesületi csapatmunka kiszélesítéséhez.

Sok fiatal indult a Budapest-kupa második fordulóján Forrás: Budapesti Úszó Szövetség
Sok fiatal indult a Budapest-kupa második fordulóján Forrás: Budapesti Úszó Szövetség
A szombati versenyen az elsőhöz hasonlóan rengetegen indultak. Összesen tíz számban mérhették le tudásukat a fiatalok, s örömteli, hogy majdnem mindegyikben ötven felett volt az indulók létszáma. Ezúttal is akadt számos kiemelkedő teljesítményt nyújtó versenyző. Négyszer végzett az élen a 14 esztendős Nyirádi Réka (Darnyi Tamás SC), aki három különböző úszásnemben is győzött (50 m gyors, 200 m gyors, 200 m hát, 200 m pillangó). Három aranyérmet nyert szintén három igencsak különböző számban a kőbányaiak 12 éves úszója, Cséplő Simon (200 m gyors, 200 m hát, 200 m pillangó), a Vasas 12 éves versenyzője, Katula Panni (50 m gyors, 200 m gyors, 200 m hát). Ami az összesített pontversenyt illeti, a fiúk mezőnyében az újpesti Kós Hubert vezet. A 15 éves úszó ezúttal 200 m háton diadalmaskodott. A lányok között pedig a szombati napon parádézó Nyirádi Réka vezet. Az egyesültek különversenyében a mindkét fordulóban remeklő Kőbánya SC fiataljai állnak az élen, az utolsó, októberi viadal előtt viszonylag nagy különbséggel vezetnek az UTE és a Dunaharaszti MTK úszói előtt. A verseny részletes eredményei: ITT. Egyéb korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.