UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2018-04-09 16:32

Foghíjas mezőnyök

Kialakult a junior szabadfogású válogatott mezőnye a második minősítő verseny után, amelyet a kapovári RG Sportcsarnokban rendeztek meg. Bánkuti Zsoltot, a fiúk vezetőedzőjét nem érte különösebb meglepetés, a résztvevők száma miatt azonban csalódott volt.

Krasznai Bence – utanpotlassport.hu A kaposvári RG Sportcsarnok adott otthont a második junior fiú és leány szabadfogású válogatóversenynek. Összesen 79 birkózó vett részt a viadalon, amelyet Bánkuti Zsolt, a fogásnem fiúinak vezetőedzője rendkívül kevésnek tart. „Közeledik a kadétok Európa-bajnoksága, s ennek következtében igencsak megcsappant az indulók létszáma az előző válogatóhoz képest. Így viszont sokkal gyengébb, ritkább volt a mezőny, s ezáltal a verseny presztízse sem volt az igazi. Valószínűleg voltak olyan juniorok is, akik úgy érezték, nincs már értelme eljönniük. Ezt csak azért nem értem, mert mindenkinek lett volna esélye arra, hogy arany, ezüst, vagy bronzminősítést szerezzen, amely támogatással is jár a szövetségtől.”

Kiss Károly (pirosban)
Kiss Károly (pirosban)
Bánkuti arról is beszélt, hogy gyakorlatilag nem érte meglepetés, és minden súlycsoportban körvonalazódott a válogatottság kérdése. „Volt néhány olyan súlycsoport, amelyben még nem volt teljesen tiszta, hogy ki viselheti majd a címeres mezt, de most már nincs semmi kétség. A kérdéses súlycsoport a hatvanegy kiló volt, Kiss Károly azonban idén már negyedszer verte meg Egyed Balázst, akinek oldalán mindössze egy győzelem áll.” A vezetőedző elárulta, hogy az 57 kilós, még kadétkorú, korosztályos világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Budai-Kovács Marcell „mellékvágányra helyezi” a junior korcsoportot. Pedig jó esélye lett volna a válogatottság megszerzésére az idősebbek között is, mivel az első minősítési versenyt megnyerte. A mester szerint abszolút éremesélyes a kadét világversenyeken, és ezt nem érdemes kockáztatni. Ami a felkészülési időszakot illeti: a szabadfogású juniorválogatott két hét múlva Bulgáriába utazik nemzetközi versenyre, május végén pedig Romániába. Az edzőtáborok június végétől kezdődnek, és több, mint egy hónapig tartanak majd. Az ukrán, az olasz, a felnőtt magyar és a kadétválogatottal is készül majd a juniorcsapat.

JUNIOR MAGYAR SZABADFOGÁSÚ VÁLOGATÓVERSENY, KAPOSVÁR A szabadfogású súlycsoportok győztesei: 57 kg: Farkas Rajmund, 61 kg: Kiss Károly, 65 kg: Vilhelm Zoltán, 70 kg: Gulyás Botond, 74 kg: Lukács Botond, 79 kg: Mester Milán, 86 kg: Szurovszki Patrik, 92 kg: Galambos Milán, 97 kg: Lángh Martin, 125 kg: Vátzi Roland. A női súlycsoportok győztesei: 50 kg: Kiss Krisztina, 53 kg: Faragó Nikolett, 55 kg: Szekér Szimonetta, 57 kg: Bognár Erika, 59 kg: Varga Dorottya, 62 kg: Felhő Viktória, 65 kg: Szabados Noémi, 68 kg: Nagy Alexa, 72 kg: Kardos Zsófia, 76 kg: Nagy Bernadett.

Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.