UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2018-04-09 07:53

Két korosztály bajnoksága

A tavalyi vizes világbajnokság után először rendeztek versenyt a Duna Arénában, ahol a junior és gyermek országos bajnokság keretében a magyar csapat tagjai szlovák és svéd versenyzőkkel is összemérhették tudásukat.

K. N. - utanpotlassport.hu Sok víz folyt le már a Dunán azóta, hogy legutóbb versenyt rendeztek az ország legszebb uszodájában, a Duna Arénában. A tavalyi vizes világbajnokság óta e hétvégén vehették  először birtokba versenyzők a létesítményt. A kétnapos eseményen a magyar junior válogatott (mely egyben a magyar felnőtt válogatott is), mellett Szlovákiából és Svédországból is érkeztek versenyzők. Országos bajnokságról lévén szó, természetesen a magyar klubok is képviseltették magukat, ám, hogy a válogatott nemzetközi vizeken is sikeres legyen, legjobbjaikat címeres „mezben” versenyeztették. Hogy erre miért volt szükség? Nos, ez a verseny nem csupán országos bajnokság volt, hanem egyben felkészülés a májusi − szintén Budapesten tartandó − felnőtt világkupára, illetve a nyári − megint csak − hazánkban sorra kerülő felnőtt világbajnokságra.

Újra verseny a Duna Arénában
Újra verseny a Duna Arénában
A két nap során összesen 140 versenyző mérte össze erejét. Gyermek kategóriában (12 éves kortól 14-ig) 60, míg a junior mezőnyben (15 éves kortól 18-ig) 80 indulót regisztráltak. Az Open kategória csapatversenyét a Magyar Juniorválogatott nyerte Szabó Veronkával a csapatban, akinek teljesítményét a verseny referens bírája, Kobolák Gabriella is kiemelte. A lányok egy orosz edzőnővel, Natalja Taraszovával készülnek a következő két világeseményére. Taraszova pontosan tudja, hogyan kell a lányokat felkészíteni egy-egy rangos világversenyre,  ő ugyanis már kétszer nyert junior világ- és négyszer junior Európa-bajnokságot. E mellett háromszoros amerikai és hétszeres orosz bajnok. A sikeres szerepelés reményében a magyar szövetség tehát  nem akármilyen edzőt szerződtetett. A cél természetesen az élmezőny megközelítése, hiszen Magyarország a műúszóvilág rangsorában jelenleg a középmezőnyben foglal helyet. Taraszova „leigazolásával” pedig egyáltalán nem lehetetlen bekerülni a legjobb tíz ország közé sem. A tokiói olimpiára 22 ország kvalifikálhat, s reméljük, köztük lesznek a mieink is. Addig viszont még sok víz lefolyik a Dunán. További korosztályos hírek MŰÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.