UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Öttusa

2018-04-09 23:08

Négyből három

A hétfői nap a fiúké volt a portugáliai ifjúsági öttusa-világbajnokságon. Ahogy a lányoknál, ebben a mezőnyben is négy magyar versenyzőért szoríthattunk, akik közül hárman sikerrel kvalifikálták magukat a szerdai döntőbe.

K. N. - utanpotlassport.hu Kilencvenöt fős mezőny gyűlt össze a fiúk mezőnyében a portugáliai ifjúsági öttusa-világbajnokság selejtezőjében. A lányokhoz hasonlóan a fiúk is három csoportban küzdhettek meg a szerdai döntőbe jutásért. Katona Bálint és Tamás József a B, míg Bőhm Csaba és Gyurka Márk Manó a C csoportba kapott besorolást. Katona és Tamás nagyszerű produkciót nyújtott a páston és az uszodában egyaránt, így a kombinált szám előtt gyakorlatilag borítékolható volt a döntőbe jutásuk. Nem is okoztak csalódást, Tamás végül a 2., Katona pedig az 5. helyen jutott be a fináléba.

Bőhm Csaba ott lesz a döntőben, ahogyan Katona és Tamás is Fotó: Magyar Öttusa Szövetség
Bőhm Csaba ott lesz a döntőben, ahogyan Katona és Tamás is Fotó: Magyar Öttusa Szövetség
Bőhm szintén kiváló produkcióval rukkolt elő, és simán továbbjutott, Gyurka viszont elrontotta a vívást, és csak a 20. helyről kezdhette meg a kombinált számot. A továbbjutáshoz az első tíz hely valamelyikén kellett volna végeznie Gyurkának, a nagy hajrá azonban kevésnek bizonyult, a 13. pozíció pedig nem ért továbbjutást számára. A négy magyar fiú közül így tehát három (Katona, Tamás és Bőhm) lesz ott a szerdai döntőben. További korosztályos hírek ÖTTUSÁBAN a sportági aloldalunkon.