UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Öttusa

2018-04-11 08:48

Bajnok lett a szomszédból

Korponai István, a Volán Fehérvár öttusaszakosztályának szakmai igazgatója a MOL Mester-M díjának átvétele után hetekkel is érthető büszkeséggel beszél a különleges kitüntetésről.

K. N. - utanpotlassport.hu Az elsősorban vívóedzőként dolgozó öttusaszakembernek több mint harminc tanítványa nyert világ és Európa-bajnoki érmet. Napjaink legsikeresebb versenyzői közül Kovács Sarolta és Demeter Bence pályafutását a kezdetektől fogva egyengeti, ahogyan tette azt annak idején Vörös Zsuzsáéval is, aki 2004-ben olimpiai aranyéremmel hálálta meg bizalmát és a sok munkát. „Nagyon megtisztelve éreztem magamat a díjátadón, hiszen hétszáz szakember közül kerültem a végül kitüntetett tíz közé. Ráadásul a sportkategóriában csupán hárman kaptuk meg az elismerést, így aztán különösen nagyra értékelem a címet” – mondja Korponai István, székesfehérvári klub szakmai igazgatója.

A Mester-M díjas öttusaedző, Korponai István és a MOL Új Európa Alapítvány kurátora, a kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, Szilágyi Áron Fotó: Új Európa Alapítvány
A Mester-M díjas öttusaedző, Korponai István és a MOL Új Európa Alapítvány kurátora, a kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, Szilágyi Áron Fotó: Új Európa Alapítvány
Hogy messzemenően kiérdemelte a díjat, arra a legfőbb bizonyságot a világversenyeken a tanítványai által szerzett elképesztő mennyiségű érem szolgáltatja. Ezek a dobogós helyezések több mint harminc fehérvári versenyző nevéhez fűződnek, vagyis szó sincs arról, hogy az elmúlt évtizedekben véletlenszerűen fordult volna meg néhány tehetség a szakember kezei között… „Vörös Zsuzsa nevét mindenképpen ki kell emelnem, már csak azért is, mert volt némi közöm ahhoz, hogy egyáltalán öttusázni kezdjen. A nyolcvanas évek közepén lettünk szomszédok, és elkezdtem noszogatni, ugyan próbálja már ki ezt a sportágat. Nem eredménytelenül, mert kis idő múlva belevágott. Attól kezdve pedig végigkísértem az egész pályafutását a négytusa világ- és Európa-bajnoki győzelmektől a junior vb- és Eb-győzelmeken át egészen a felnőttkori sikerekig. Ez utóbbiak közül természetesen az athéni olimpiai bajnoki cím volt a csúcs.” Korponai tanítványai között találjuk a szintén világ- és Európa-bajnok Horváth Viktort, a torinói téli olimpián még sífutásban indult, majd öttusában junior-világbajnoki címig jutó Gyenesei Leilát és Máté Vivient is, aki éppen csak betöltve a tizennyolcadik életévét, már felnőtt vb-n diadalmaskodott. És a sort hosszasan lehetne folytatni, például a jelen kiválóságaival, Kovács Saroltával vagy Demeter Bencével. A MOL Mester-M díj különlegessége, hogy a jelöltek személyére tanítványaik tehetnek javaslatot. Korponait – ki más? – Vörös Zsuzsa ajánlotta a kuratórium figyelmébe, a gesztussal mintegy megkoronázva a korábbi, kiemelkedő sikereket hozó közös pályafutást. Igaz, a múlt idő nem egészen helytálló, hiszen a „kettős” jelenleg is együtt dolgozik a Volán öttusaszakosztályának vezetésében. „Büszke vagyok rá, hogy olyan emberek a kollégáim, akiket én fertőztem meg az öttusával. Egyébként is rengeteget köszönhetek a sportnak, a sikereken túl az élményeket is. Legalább ötven országban jártam, de bevallom, manapság már kissé fárasztanak az utazások. Tavaly például megesett, hogy másfél hónap alatt hat versenyre kellett elkísérnem a csapatot, amikor meg hazajöttem, tíz nappal később mi rendeztük a juniorvébét. Szóval néha már nem egyszerű, bár ha siker van, az ember jóval kevésbé érzi a fáradtságot…” A MOL Mester-M díj az erkölcsi siker mellett anyagi elismeréssel is jár. A hatvanéves Korponai Istvánnak nem kellett sokat gondolkoznia, hogy mire fordítsa az összeget: négy gyermekkel, egy nevelt lánnyal és két unokával a családban nem volt kérdés, hová kerül a pénz. További korosztályos hírek ÖTTUSÁBAN a sportági aloldalunkon.