UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Öttusa

2018-04-12 21:20

Közepes teljesítmény

A lányok váltóversenyével folytatódott a portugáliai ifjúsági öttusa világbajnokság. Turbucz Anna és Dallos Lilla a húsz versenyzőpárosból álló mezőnyben a 11. helyet szerezte meg.

K. N. utanpotlassport.huHúsz csapat gyűlt össze a lányok váltóversenyére a portugáliai ifjúsági öttusa világbajnokságon. A magyar párost a Dallos Lilla, Turbucz Anna kettős alkotta. Közepes teljesítménnyel zárt a duó. „Abszolút a középmezőnyben végeztek a lányok, sem Anna, sem Lilla nem tudott kiemelkedőt nyújtani egyik számban sem. Gyakorlatilag már a kombinált szám előtt kirajzolódott, hogy hol fognak végezni. A futást a tizenegyedik helyről kezdték, amit végig tartottak is, így ebben a pozícióban zárták a portugáliai vébét” – fogalmazott Szloboda József utánpótlás-kapitány.

Ez most nem sikerült, a középmezőnyben végzett a Turbucz, Dallos kettős Fotó: UIPM
Ez most nem sikerült, a középmezőnyben végzett a Turbucz, Dallos kettős Fotó: UIPM
Gulyás Michelle már a vb előtt sérüléssel bajlódott, így a kapitány nem tudta a legerősebb duót hadrendbe állítani. Szloboda elmondta, hogy ennél egy picit jobb eredményre számított, előzetesen tíz közé várta tanítványait, ám ettől egy hajszállal elmaradt a kettős. „A fáradság nem hiszem, hogy közrejátszott a lányok gyengébb teljesítményében. Ráadásul a váltóban, ugye, fél távot teljesít egy versenyző, így mire elkezd fáradni, már jön is az adott versenyszám vége. Talán a lövészetet mondanám a gyenge pontjuknak. Ha úgy lőttek volna a lányok, ahogy az elvárható, akkor simán ott vannak a tíz között, ám mindketten sokat hibáztak.” Pénteken a fiúk váltóversenye következik Bőhm Csabával és Katona Bálinttal a csatasorban. További korosztályos hírek ÖTTUSÁBAN a sportági aloldalunkon.