UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2018-04-15 16:04

Szorul a hurok

Ismét rangadókat rendeztek az U19-es kiemelt labdarúgó-bajnokságban. A címvédő Budapest Honvéd-MFA immár másodszor szenvedett vereséget tavasszal a Ferencvárostól, míg a Puskás Akadémia idegenben győzte le az MTK Budapest együttesét. A forduló abszolút nyertese azonban az Illés Akadémia, a szombathelyiek ugyanis három pontra megközelítették a listavezető kispestieket, ráadásul egy meccsel kevesebbet játszottak.

Leiner Soma - utanpotlassport.huNem újdonság, hogy az U19-es kiemelt labdarúgó-bajnokságban tulajdonképpen bármi megtörténhet. Egy esztendővel ezelőtt a Budapest Honvéd-MFA tetemes hátrányt ledolgozva nyert aranyérmet, s azzal európai kupaszereplést. Az idén éppen a kispestiek halmoztak fel megnyugtató előnyt, ám úgy tűnik, szorul a hurok, s a véghajrá megint kiélezett csatát hozhat...

Ibrahim Bambgoye (k) újabb két gólt szerzett, az Illés Akadémia pedig nyomást helyezett a Honvédra Forrás: haladas.hu
Ibrahim Bambgoye (k) újabb két gólt szerzett, az Illés Akadémia pedig nyomást helyezett a Honvédra Forrás: haladas.hu
Kezdjük az elején, a helyezések alapján ugyanis az MTK és a Puskás Akadémia csatája ígérkezett a 22. forduló egyik rangadójának. Az agárdiak jelentős meccshátrányban vannak riválisaikhoz képest, így abszolút nem kellett még lemondaniuk a dobogóról. Éppen a Puskás Akadémia lehet a legnagyobb vetélytársuk a bronzéremért folyó küzdelemben. Ennek ellenére nem sikerült otthon tartania a három pontot Salkovics Gábor együttesének, pedig Adorján Gergő korai találatával vezettek a kék-fehérek. A vendégek azonban Mim Gergely gyors duplájának köszönhetően még az első félidőben fordítottak, a szünetet követően pedig megőrizték előnyüket. Az MTK így távolabb került céljaitól, míg a felcsútiak akár még a bajnoki címért is harcba szállhatnak...

U19-ES KIEMELT BAJNOKSÁG MTK Budapest−Puskás Akadémia 1−2 (1−2) MTK Budapest: Varasdi, Szabó Zs. (Assiga, 79.), Molnár B., Jámbor (Fodor, 66.), Nagy B., Mezei, Bidzilya (Kugli, 66.), Gréczi, Tóth Z., Adorján (Modrovics, 79.), Németh (Balogh, 55.). Vezetőedző: Salkovics Gábor Puskás Akadémia: Varga Á., Lovász, Pekowski, Megyesi, Tóth B., Varga B. (Kovács D., 86.), Parázs, Kiszely (Vörös, 63.), Tóth A., Tímári, Mim (Molnár K., 76.). Vezetőedző: Kulesevic Ivica Gól: Adorján (9.) illetve Mim (2. és 20.)

Nagy lépést tehetett a bajnoki cím felé a Budapest Honvéd-MFA, de nem várhatta jó előjelekkel a Ferencváros elleni találkozót Simon Miklós együttese. A kispestiek egy héttel ezelőtt kiütéses vereséget szenvedtek a Puskástól, a zöld-fehérek pedig egyszer már megtréfálták őket a tavasz folyamán. A győzelemre azonban óriási szükségük lett volna a piros-feketéknek, hiszen közvetlen riválisaik zsinórban nyerik meccseiket. Jól is kezdték a találkozót, Szabó Péter góljával megszerezték a vezetést. A hazaiak viszont gyorsan egyenlítettek, s Szalka Dominik találatának köszönhetően döntetlen állt az eredményjelzőn a félidőben. A második játékrészben sokáig nem esett gól, s amikor már úgy tűnt, megosztoznak a pontokon az együttesek, jött a ferencvárosi slusszpoén: Nyéki Márk vette be a Honvéd kapuját, és nyerte meg csapatának a mérkőzést. A kispestiek előnye így három pontra olvadt a tabella élén...

U19-ES KIEMELT BAJNOKSÁG Ferencvárosi TC−Budapest Honvéd-MFA 2−1 (1−1) Ferencvárosi TC: Varga Á., Könczey, Takács Zs., Molnár, Buzás (Arday, 75.), Wieland (Novák, 16.), Csonka, Szalka, Lefler (Szabó R. ,75.), Nyéki, Horváth B. Vezetőedző: Lisztes Krisztián Budapest Honvéd-MFA: Berla, Kovács N., Erdélyi, Temesvári, Csaba, Stoiacovici (Cipf, 70.), Szabó P. (Király, 64.), Cseh (Darabont, a félidőben), Nagy G., Hajnal (Soltész ,70.), Szendrei.   Vezetőedző: Simon Miklós Gól: Szalka (43.), Nyéki (87.) illetve Szabó P. (32.)

Így fest a tabella a 22. fordulót követően Forrás: adatbank.mlsz.hu
Így fest a tabella a 22. fordulót követően Forrás: adatbank.mlsz.hu
A nyugati klubok rangadóján kötelező győzelem várt az Illés Akadémiára: a szombathelyiek zsinórban három győzelemmel a hátuk mögött fogadták az utolsó helyen álló Győrt. A papírforma nem is borult fel, noha Szár Kevin találatát követően a félidőben még szűk volt a Haladás előnye . A fordulást után azonban beindult a henger, a góllövőlistát vezető Ibrahim Bambgoye kétszer is betalált, de Varga Kevin és Labát Krisztofer is eredményes volt. A sikernek köszönhetően az Illés Akadémia egy győzelemnyi távolságra került a Honvédtól, ráadásul egy mérkőzéssel kevesebb van a háta mögött.

U19-ES KIEMELT BAJNOKSÁG Illés Akadémia-Haladás−ETO FC Győr 5−0 (1−0) Illés Akadémia-Haladás: Oswald, Szár, Szalai (Vargovics, 79.), Szilágyi, Kovalovszki, Szántó, Kiss Bence, Kiss Balázs (Füleki, 79.), Varga K. (Labát, 79.), Bolla, Bambgoye (Dombi, 85.). Vezetőedző: Németh Szabolcs ETO FC Győr: Pálfi, Jakab, Androsch (Mió, a félidőben), Szakács, Tamás, Bodnaruk, Bagó, Szabó B., Tóth P. (Detrik, a félidőben), Kiss T., Nagy M. (Karcagi, 68.). Vezetőedző: Preszeller Tamás Gól: Szár (4.), Bambgoye (61., 63.), Varga K. (65.), Labát (85.)

A Debrecen a Videotonhoz látogatott, s a fehérváriak egyértelműen a győzelem reményében léptek pályára. Az első félidőben gyors gólváltást láthattak a nézők, a vendégektől Újvárosi Ádám szerzett vezetést, majd Takács Martin egalizált. A második játékrész inkább a kiállításokról szólt: előbb Kusnyir Eriket, majd a gólszerző Újvárosit küldte le Dombi Olivér a vendégektől. Ennek fényében bravúr, hogy a cívisvárosiak megőrizték a döntetlent.

U19-ES KIEMELT BAJNOKSÁG Videoton FC−DVSC-DLA 1−1 (1−1) Videoton FC: Borsos, Kojnok (Monori ,a félidőben), Ujvári, Galacs, Horváth B. (Lengyel, 58.), Burka, Róka, Vastag, Molnár D., Mód, Takács M. (Laczkó, a félidőben). Vezetőedző: Toldi Gábor ETO FC Győr: Kovács P., Molnár M., Kóródi (Lakatos, 75.), Szutor, Krajcsó (Gálfi, 63.), Nikitscher (Soltész, 63.), Bencze, Mezei, Újvárosi, Kusnyir, Dobi (Tüzes, 65.). Vezetőedző: Sándor Csaba Gól: Takács M. (22.) illetve Újvárosi (9.) Kiállítva: Kusnyir (53.), Újvárosi (72.)

A 23. játéknapon a Honvéd a Videotont fogadja, míg az Illés Akadémia Debrecenbe látogat. A Puskás Akadémia a Ferencváros ellen, a Győr pedig az MTK ellen lép pályára. A forduló mérkőzéseit egyaránt április 21-én, szombaton rendezik. További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.