UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ifjúsági olimpia

2018-04-18 18:06

Orsolya, október, olimpia

A 3x3-as leány kosárlabda-válogatott azzal harcolta ki a Buenos Aires-i indulási jogot, hogy a világranglista hatodik helyén áll. Több, mint valószínű, hogy Tóth Orsolya is részt vehet majd a játékokon, miután tagja volt az Európa-bajnoki aranyérmet szerző csapatnak, ráadásul ő lett a torna legértékesebb játékosa.

Krasznai Bence – utanpotlassport.hu A magyar leány 3x3-as kosárlabda-válogatott a tavalyi U18-as világbajnokságon egészen az elődöntőig menetelt. Ott először a csehektől szenvedett minimális, 20-19-es vereséget; a bronztalálkozón pedig az oroszok múlták felül a csapatot 12-9-re. A 2017-es debreceni Európa-bajnokságon viszont a magyar gárda az első helyen végzett, s ez elég volt ahhoz, hogy a világranglistán a hatodik helyet foglalja el. Ez pedig azt jelenti, hogy a gárda októberben ott lehet a Buenos Aires-i ötkarikás játékokon. Az Európa-bajnok alakulat tagja volt Tóth Orsolya is, aki az Eb legértékesebb játékosa lett, emellett pedig beválasztották a torna All Star-csapatba is. Orsolya elárulta, hogy valamelyest azért számítottak erre: „Februárban kezdtük el számolgatni a pontjainkat, és már akkor gondoltuk, hogy ennek elégnek kell lennie ahhoz, hogy megkapjuk a kvótát, és ez szerencsére így is történt. Úgy vélem, hogy a hatodik hely az fantasztikus eredmény, de Argentínában ez egyáltalán nem számít majd, ott ugyanis minimális különbség lesz a legjobbak között, és valószínűleg apróságok döntik majd el a mérkőzéseket.”

Tóth Orsolya akcióban Forrás: FIBA
Tóth Orsolya akcióban Forrás: FIBA
Az olimpián a 2000. január 1. és 2002. december 31. között született leányok szerepelhetnek a 4 fős csapatokban, így a tavalyi Eb-győztes alakulatból Jáhni Zsófia és Tenyér Zsófia biztosan nem utazhat majd Buenos Airesbe, mivel ők 1999-ben születtek. Viszont a tavalyiak közül Révész Borókára és Orsolyára továbbra is számíthat a vezetőedző, Földi Attila. Tóth úgy véli, ha továbbra is ugyanígy dolgozik,  jó esélye van a válogatottságra, viszont szerinte, Földinek nagyon nehéz lesz találnia olyan centert, aki tökéletesen beleillik az alakulatba. „Rengeteg múlik az edzésen, de úgy gondolom, hogy Boróka és én lehetünk a mezőnyjátékosok, ha ugyanilyen szinten tudunk készülni. Ettől függetlenül szükségünk lesz egy nagyon jó centerre. A válogatottak maximum két világversenyen vehetnek részt egy szezonban, és mivel az U17-esek idén világbajnokságon és Eb-n is játszanak, szűkül a szóba jöhető játékosok köre.” A fiatal játékos összefoglalta, milyen célokat tűzött ki maga elé a 3x3-as válogatottal: „Mindenféleképpen szeretnénk megvédeni Európa-bajnoki címünket, és utána koncentrálhatunk az olimpiára. A világmezőnyt annyira nem ismerjük még, így nagyon nehéz lesz felkészülni. Nem tudjuk, hogy mire számítsunk. Biztos, hogy izgulunk majd, hiszen új közeg lesz ez a számunkra, de minél jobb eredményt szeretnénk elérni ott is. Nagyon örülnék a dobogónak.” Orsolya végül összegezte oldalunknak, melyek a legnagyobb különbségek a 3x3 és a kosárlabda között: „A legnagyobb differencia az, hogy sokkal komolyabb fizikumra van szüksége a játékosnak, mivel sokkal gyorsabb a mérkőzés tempója. Rengeteget kell futni, hiszen nem áll meg az óra. Leginkább az egy az egy elleni párharcok a mérvadóak és nem a taktikai húzások. Sokan azt gondolják, hogy biztosan egyszerű sportágról van szó, de ez közel sem igaz, ugyanis rettenetesen fárasztó. Egyébként én mindezért szeretem. Nem tudnék választani a kettő közül, ha kellene.” Egyéb korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.