UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2018-04-21 18:43

Éllovasok vágtában

A bajnoki címért küzdő Budapest Honvéd-MFA és az Illés Akadémia-Haladás is győzött az U19-es kiemelt labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában. A játéknap meglepetése, hogy a Ferencváros idegenben diadalmaskodott a Puskás Akadémia ellen, így a felcsútiak egyre távolodnak az aranyéremtől, illetve az azzal járó nemzetközi kupaszerepléstől.

Leiner Soma - utanpotlassport.huAz U19-es labdarúgók is munkába álltak szombaton, hiszen a kiemelt bajnokság 23. fordulóját rendezték országszerte. Debrecenben a DVSC-DLA fogadta az Illés Akadémiát, Felcsúton a Puskás Akadémia a Ferencvárost, míg Győrben az ETO az MTK együttesét. Az egyetlen fővárosi találkozót a Videoton kispesti vendégjátéka jelentette.

Kecskeméti László (j) góljával fordított a Honvéd a Videoton ellen Forrás: Magyar Futball Akadémia
Kecskeméti László (j) góljával fordított a Honvéd a Videoton ellen Forrás: Magyar Futball Akadémia
A tabellát továbbra is három ponttal vezető Honvédnak nem fért bele több botlás, Simon Miklósék így is egy meccsel többet játszottak, mint az őket szorosan követő Illés Akadémia. Ennek ellenére hamar bajba kerültek a piros-feketék, Ujvári Ádám révén a vendégek már a 12. percben vezetést szereztek. A kispestiek azonban jól reagáltak a kapott gólra, s még a szünet előtt egyenlítettek, Csaba Dániel talált be. A fordulást követően a hazaiak szinte rögtön meg is fordították a találkozót, ezúttal Kecskeméti László volt eredményes. A hajrában még Cipf Dominik is beköszönt, az U17-es válogatott támadó gólja pedig 3−1-es sikert jelentett a Honvédnak.

U19-ES KIEMELT BAJNOKSÁG Budapest Honvéd-MFA−Videoton 3−1 (1−1) Budapest Honvéd-MFA: Pálfi − Barta (Kovács N. a félidőben), Temesvári, Szabó P., Csaba, Irimiás (Novák 76., Borovsky 88.), Király (Hajnal a félidőben), Szendrei, Cipf, Szeles, Kecskeméti (Cseh 67.). Vezetőedző: Simon Miklós Videoton: Varga H. − Gruber, Ujvári, Vastag, Kojnok, Szabó B. (Fellner 65.), Monori (Horváth B. 61.), Burka, Laczkó (Lengyel 78.), Róka, Mód. Vezetőedző: Toldi Gábor Gól: Csaba (44.), Kecskeméti (50.), Cipf (88.) illetve Ujvári (12.)

Hasonlóan nagy szüksége volt a győzelemre az Illés Akadémia együttesének is, Szombathelyen ugyanis még nem mondtak le a bajnoki címről. A legutóbbi négy meccsét egyaránt megnyerő Haladás a Debrecen otthonában is remekelt, Kiss Bence révén az első játékrész utolsó percében szereztek vezetést a vendégek. A szünet után Kiss Tamás percei következtek, a felnőtt NB I-ben már három gólnál járó támadó az U19-ben szűk félóra alatt triplázott, s ezzel tulajdonképpen eldöntötte a mérkőzést. Noha Dobi Gergő szépíteni tudott a 74. percben, a szombathelyiek 4−1-re nyertek idegenben, és tapadnak a listavezetőre.

U19-ES KIEMELT BAJNOKSÁG DVSC-DLA−Illés Akadémia-Haladás 1−4 (0−1) DVSC-DLA: Kovács P. − Molnár M., Lakatos, Gálfi, Mezei, Bencze, Szutor, Krajcsó (Tüzes 72.), Dobi, Soltész, Bárány. Vezetőedző: Sándor Csaba Illés Akadémia-Haladás: Schener − Szár, Bolla, Szalai (Keresztes 90.), Varga K. (Labát 84.), Kiss Balázs, Kiss Bence, Kovalovszki, Szilágyi, Kiss Tamás (Vargovics 91.), Szántó. Vezetőedző: Németh Szabolcs Gól: Dobi (74.) illetve Kiss Bence (45.), Kiss Tamás (63., 70., 90.)

Az utóbbi hetekben remek formát mutató Ferencváros ezúttal Felcsútra látogatott. A zöld-fehérek a tavasz folyamán megmutatták, hogy bár hektikus a teljesítményük, a legerősebb riválisokat is képesek hallatlan magabiztossággal legyőzni. Valami hasonló történt ezúttal is, Lisztes Krisztián együttese ugyanis 56 percnyi játékot követően már 3−0-ra vezetett, Pócsik Botond kétszer, Lefler Benjamin egyszer volt eredményes. A Puskás Akadémiának csak a kozmetikázásra futotta ezúttal, Molnár Krisztián állította be az 1−3-as végeredményt.

U19-ES KIEMELT BAJNOKSÁG Puskás Akadémia−Ferencvárosi TC 1−3 (0−3) Puskás Akadémia: Laky − Lovász, Pekowski, Megyesi, Major (Góra 57.), Tóth B. (Zsöllei 76.), Varga B., Parázs, Vörös, Tóth A, Kiszely (Molnár K. a félidőben). Vezetőedző: Kulesevic Ivica Ferencvárosi TC: Varga Á. − Könczey, Takács Zs., Molnár T., Buzás (Arday 82.), Wieland (Fekete 73.), Csonka (Szabó R. a félidőben), Lefler, Szalka, Pócsik, Nyéki (Novák 36.). Vezetőedző: Lisztes Krisztián Gól: Molnár K. (69.) illetve Pócsik (4., 56.), Lefler (6.)

Így fest a tabella a 23. fordulót követően Forrás: adatbank.mlsz.hu
Így fest a tabella a 23. fordulót követően Forrás: adatbank.mlsz.hu
A dobogóért küzdő MTK a reménytelenül utolsó Győr együtteséhez látogatott. Az ETO 20 meccsen mindössze hat pontot gyűjtött, így a döntetlen is nagy meglepetésnek számított volna. Az első félidő végén azonban a hazaiak szereztek vezetést, Karcagi Lőrinc vette be Tóth Martin kapuját. A szünet után ugyan Bidzilya Anton egyenlített, a hajráig úgy tűnt, bravúrt hajthat végre a Győr. A 85. percben viszont Molnár Bence góljával megfordították a vendégek a találkozót, és megszerezték szezonbeli tizedik győzelmüket.

U19-ES KIEMELT BAJNOKSÁG ETO FC Győr−MTK Budapest 1−2 (1−0) ETO FC Győr: Gaszner − Karcagi (Havasi 78.), Jakab, Mió, Androsch, Detrik (Somogyi-Bakos a félidőben), Szakács, Tamás, Bodnaruk (Kulcsár 24.), Kiss T., Nagy M. Vezetőedző: Preszeller Tamás MTK Budapest: Tóth M. − Szabó Zs., Molnár B., Adorján, Jámbor, Mezei, Bidzilya, Kisari (Assiga 80.), Gréczi, Tóth Z., Fodor (Modrovics 72.).  Vezetőedző: Salkovics Gábor Gól: Karcagi (42.) illetve Bidzilya (57.), Molnár B. (85.)

A jövő héten vérbeli derbikkel folytatódik az U19-es élvonal: akár a bajnoki cím sorsát is eldöntheti az Illés Akadémia és a Honvéd mérkőzése, de a Ferencváros és az MTK örökrangadója is nívós párharcnak ígérkezik. További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.