- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Kamasz maximalista

Bruckner Vince – utanpotlassport.hu [1]  Még a legnagyobb sznúkerjátékosoknak is csak ritkán sikerül, hogy 147-es, azaz maximum breaket lökjön. Nos, az északír Robbie McGuigannek ez elsőre már 13 évesen sikerült, amikor szülővárosában, Antimban, stílszerűen a 147 Snooker Clubban gyakorolt.

Robbie McGuigan a jövő egyik nagy játékosa lehet Forrás: Belfast Telegraph [2]

Robbie McGuigan a jövő egyik nagy játékosa lehet  •  Forrás: Belfast Telegraph

Robbie egyébként nem akármilyen formában volt a nevezetes napon, a tréning során előbb saját legjobbját megdöntve 135-ig jutott, majd két frame-mel később következett a hibátlan játék. Öt perc és négy másodperc alatt takarította le az egész asztalt, a 15 pirosat, utána mind a 15 esetben a feketét, majd pedig a maradék hat színes golyót. Ez egyébként gyorsabb, mint Ronnie O’Sullivan 5:20-as világrekordja, de csúcsdöntés nem történt, mivel gyakorlás, nem pedig verseny közben, tévés asztalnál érte el ezt az elképesztő eredményt.

A főszereplő persze így kitörő boldogsággal mesélte el a Belfast Telegraphnak, mi is járt a fejében az ominózus frame közben.

„Úgy nyolcvan körül járhattam, amikor láttam, hogy a pirosak kiválóan állnak. Nem igazán gondolsz bele, hogy ez ennyi idősen megtörténhet veled, de ha ott van előtted a lehetőség, meg kell próbálni. Nekem most adott volt az esély, és szerencsére éltem vele. Emlékszem, az utolsó golyót rossz pozícióból kellett belöknöm, s amikor sikerült, körbe-körbe futkorásztam, egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ez megtörtént.”

Nem mellékes körülmény, hogy Robbie McGuigan a világklasszis játékos Mark Allen nevelt fia. Az északír klasszis, akinek hajdanán 16 évesen sikerült az első maximum, jó példa lehet a kissrác előtt. Jelenleg ugyan a tizenhatodik a világranglistán, de állt már a hatodik helyen is. Az idén pedig ő nyerte a Mesterek Tornáját.

Nem meglepő, hogy ő is csak a legnagyobb elismeréssel beszélt Robbie nem mindennapi teljesítményéről.

„Természetesen tudtuk róla, hogy tehetséges, és jó irányba halad. De tizenhárom évesen 147-es breaket lökni… Ez már-már ijesztő, nem tudom, valaha bárkinek is sikerült-e ilyen fiatalon.

És amikor Allent arról kérdezték mennyire jó Robbie, ő csak ennyit felelt: „Nagyon.”

Szülő és példakép. Robbie sokat tanulhat világklasszis snookeres nevelőapjától, Mark Allentől Forrás. Twitter [3]

Szülő és példakép. Robbie sokat tanulhat világklasszis sznúkeres nevelőapjától, Mark Allentől  •  Forrás: Twitter

Majd hozzátette:

„Rendkívül jó szeme van a játékhoz. Azt hiszem, ez az a része a sznúkernek, amit nem lehet tanítani. Már hétszer vagy nyolcszor produkált száz feletti breaket, ez elképesztő eredmény tizenhárom évesen.”

Robbie egyébként fiatal kora ellenére máris roppant sikeres: megnyerte az U21-es északír bajnokságot, néhány U16-os versenyt, és a felnőttviadalokon is szépen gyűjtögeti a győzelmeket és a pontokat. Allen azonban óvatosan fogalmaz Robbie-val kapcsolatban. Gyakran mondja neki, nem akarja, hogy csak miatta sznúkerezzen.

„Nem szeretnék rá túl nagy terhet rakni rá ilyen fiatalon, a legfontosabb, hogy élvezze a játékot, és akkor biztosan fényes jövő áll előtte.”

Az északírek nagy ígérete egyébként nemcsak tehetséges, hanem roppant elhivatott is. A helyi klub elnöke szerint gyakran előfordul, hogy csak magánszorgalomból is nyolc órát gyakorol. Nagy terve, hogy egy nap ő is nagy bajnok legyen.

Május végén pedig akár találkozhat is egy nagy bajnokkal, hiszen indul egy felnőttversenyen, amelyen profik és amatőrök egyaránt részt vesznek. És már a sorsolás is megvan. Ha Robbie megnyeri az első meccsét, akkor a négyszeres világbajnok, jelenleg a világranglistán ötödik helyen álló John Higginsszel találkozik. Ki tudja, lehet, hogy a tökéletes sorozat után a skót klasszis sem becsüli le őt.

További korosztályos híreink BILIÁRDBAN [4]sportági aloldalunkon.