UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2018-04-30 17:24

Maradt még izgulnivaló

Hosszabb szusszanás vár a vízilabdázókra a fiú utánpótlás-bajnokságokban, hiszen legközelebb majd május 20-án fognak medencébe ugrani a fiatalok. A szünet előtt azonban még a 24. forduló is hozott izgalmakat bőven, és a szezon vége felé járva még érdekes összecsapások várnak ránk, hiszen a rájátszás résztvevőinek sorrendje a hátralévő két fordulóban fog eldőlni.

Sztrik Martinutanpotlassport.hu Az alapszakasz vége előtt két fordulóval a hétvégén is medencébe ugrottak a vízilabdázók a fiú utánpótlás-bajnokságokban. A rájátszás résztvevői már több helyen is biztosak ugyan, de a helyezések sorrendje a hátralévő két fordulóban fog eldőlni. Ifjúsági bajnokság Nemcsak az alapszakasz első és második helyéért nagy a harc a legidősebb utánpótláskorúak között, hanem a még rájátszást érő negyedik pozícióért is. Az éllovas KSI pólósai a hetedik helyezett Legrand Szentest fogadták hazai környezetben, és meglepően rosszul kezdték a mérkőzést. A pocsék rajtot követően azonban sikerült háromgólos előnyt kialakítaniuk a harmadik negyed végére, de a hajrára ismét felzárkóztak és kiegyenlítettek a vendégek. A büntetőkben 4‒2-re  végeztek, így összesítésben 13‒11-s győzelmet arattak a házigazdák. „ Fáradunk... a csapat is, én is!” ‒ olvasható Horváth János, a csapat edzője nyilatkozata a klub honlapján.

Horváth János és a nézők is izgulhattak a KSI‒Legrand Szentes mérkőzésének végjátékában
Horváth János és a nézők is izgulhattak a KSI‒Legrand Szentes mérkőzésének végjátékában
A második helyezett BVSC-Zugló játékosai is szoros meccset játszottak a Market-Vasas otthonában. A mérkőzés első negyedében 4‒1-re húztak el a hazaiak,  a vendégeknek azonban sikerült időben összekapniuk magukat, és megfordítaniuk a párharcot. A vasutasok 8‒7-s győzelme pedig azt jelenti, hogy a csapatnak még megvan az esélye, hogy megnyerje az alapszakaszt, főleg úgy, hogy eggyel kevesebb meccset játszottak, mint a hat ponttal előttük álló KSI SE.

A 24. forduló eredményei: KSI SE‒Legrand Szentes 13‒11, Market-Vasas‒BVSC-Zugló 7‒8, TVSE‒FTC Utánpótlás 4‒21, A-HID OSC ÚJBUDA‒AVUS 7‒9, Szegedi VPS‒Szolnoki Dózsa 13‒10, DVSE‒Racionet Honvéd 13‒7, UVSE‒ZF-Eger 16‒8

A bajnokság állása: 1. KSI SE 69 pont, 2. BVSC-Zugló 63, 3. UVSE 60, 4. FTC 48, 5. ZF-Eger 46, 6. DVSE 44, 7. Legrand Szentes 40, 8. Racionet Honvéd 27, 9. Market-Vasas 27, 10. AVUS 26, 11. Szegedi VPS 21, 12. Szolnoki Dózsa 13, 13. TVSE 11, 14. OSC Újbuda 3

Serdülőbajnokság A fiú utánpótlás-bajnokságokb közül a serdülő korosztály csapatai között a legkiélezettebb a küzdelem. Az első helyezett UVSE és a negyedik ‒ rájátszást érő pozíció ‒ BVSC-Zugló között mindössze nyolc pont a különbség, de a zuglóiak eggyel kevesebb meccset játszottak, mint az előttük álló riválisok. A rájátszás résztvevői biztosak ugyan, de a helyezések sorrendje a hátralévő két fordulóban dől csak el. Hétvégén a legnagyobb különbségű győzelmet a harmadik helyen álló ferencvárosiak aratták, miután 17‒6-ra legyőzték a TVSE csapatát. Az FTC a múlt héten a BVSC-Zuglótól szenvedett vereséget, utóbbiek szintén hozták a „kötelezőt” a fordulóban: 7‒5-re nyertek a Vasas otthonában. Magabiztosan nyert a KSI, még úgy is, hogy a mérkőzés elején háromgólos hátrányba került. A találkozó legeredményesebb játékosa, az idén kiváló teljesítményt nyújtó Bóbis Botond volt. A fiatal pólós hat góllal segítette hozzá csapatát a Legrand Szentes elleni 17‒9-es  győzelemhez. A csapat edzője, Keszthelyi Tibor így értékelte a mérkőzést a klub oldalán: „Ezen a mérkőzésen az első negyedben gyengén játszottunk. Helyzeteinket kihagytuk, pontatlanok és főleg fegyelmezetlenek voltunk, sorra kaptuk a gólokat. A második negyed közepétől sikerült rendeznünk a sorokat, összeszedtük magunkat és tanulságos győzelmet arattunk.”

A 24. forduló eredményei: KSI SE‒Legrand Szentes 17‒9, Market-Vasas‒BVSC-Zugló 5‒7, TVSE‒FTC Utánpótlás 6‒17, A-HID OSC ÚJBUDA‒AVUS 10‒5, Szegedi VPS‒Szolnoki Dózsa 6‒10, DVSE‒Racionet Honvéd 12‒7, UVSE I.‒ZF-Eger 13‒8

A bajnokság állása: 1. UVSE 66 pont, 2. KSI SE 63, 3. FTC 60, 4. BVSC-Zugló 58, 5. Szolnoki Dózsa 45, 6. Racionet Honvéd 43, 7. ZF-Eger 39, 8. Market-Vasas 35, 9. DVSE 25, 10. Legrand Szentes 21, 11. AVUS 12, 12. TVSE 12, 13. OSC Újbuda 11, 14. Szegedi VPS 8

Gyermekbajnokság Az U15-ösök versengésében is kirajzolódott már a rájátszásban szereplő csapatok névsora, a jobb pozíciókért ugyanakkor még csatáznak a csapatok. A bajnokság élén álló KSI tíz ponttal volt jobb a Legrand Szentes ellen, annak ellenére, hogy szombaton az UVSE ellen játszottak rangadót. „Gratulálok a csapatomnak. Nehéz hétvégén vagyunk túl. Az első negyedben volt egy-két hiba hátul, ami miatt kicsit megzavarodtunk, de gyorsan tudtuk rendezni a védekezést. Összességében elégedettek lehetünk a játékkal!” ‒ foglalta össze a hétvége történéseit Székely Bulcsú, a KSI SE honlapjának. Az UVSE és az FTC is könnyedén tudott nyerni és gyarapítani pontszámát. A ferencvárosiak a TVSE csapatát verték meg tizenhárom góllal, az újpestiek pedig a ZF-Eger ellen arattak nagyarányú győzelmet. Az élboly legszorosabb meccsét a BVSC-Zugló játszotta a Market-Vasas ellen. A vasutasok két góllal tudtak felülkerekedni ellenfelük ellen, s 13‒11-re nyerték meg a találkozót. „Az elmúlt meccsekből okulva most nagyon odafigyeltünk az első percektől fogva, így végig vezetve, magabiztosan sikerült begyújtenünk a három pontot. Az első félidőben a kötelező szoros védekezésben volt némi nehézségünk, de a harmadik negyedben jött a zóna, és egy 5‒0-ás rohammal padlóra küldtük a Vasast. Innen egy új meccs kezdődött, ez már kevésbé tetszett, ugyanúgy megvoltak a helyzetek, csak rendre kimaradtak. Kedden pótoljuk az elmaradt meccsünket a Szolnok ellen, ott hosszabb ideig kell majd fegyelmezetten, jól védekeznünk, és jobb helyzetkihasználásra lesz szükség”‒ közli a klub oldala Nagy Sándor, a zuglói csapat szakvezetője véleményét.

A 24. forduló eredményei: KSI SE‒Legrand Szentes 19‒9, Market-Vasas‒BVSC-Zugló 11‒13, TVSE‒FTC Utánpótlás 8‒21, A-HID OSC ÚJBUDA‒AVUS 9‒7, Szegedi VPS‒Szolnoki Dózsa 14‒10, DVSE‒Racionet Honvéd 14‒15, UVSE I.‒ZF-Eger 22‒10

A bajnokság állása: 1. KSI SE 68 pont, 2. UVSE 65, 3. FTC 59, 4. BVSC-Zugló 56, 5. Szegedi VPS 45, 6. Szolnoki Dózsa 39, 7. ZF-Eger 36, 8. Legrand Szentes 34, 9. Market-Vasas 27, 10. Racionet Honvéd 24, 11. OSC Újbuda 15, 12. AVUS 15, 13. DVSE 11, 14. TVSE 4

További korosztályos hírek VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.