- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Kamasztempó

K. N. utanpotlassport.hu [1] Berobbant! A 16 éves Kovács Bálintnak idén a gyorsasági országos bajnokság mellett az IDM Suzuki GSX-R Cupban is helyt kell  állnia. Ebben a sorozatban a mezőny tagjai egységesen ezer köbcentis Suzuki GSX-R motorokkal indulnak, a versenyzők pedig jórészt nagy tapasztalattal rendelkező pilóták. Bálintnak tehát nemcsak az egyliteres, kétszáz lóerős vassal, hanem a nagy korkülönbséggel is meg kell küzdenie. Úgy fest azonban, hogy ez a 16 éves pilótát egy cseppet sem zavarja, sőt! Valósággal berúgta a sorozat ajtaját az oscherslebeni nyitóhétvégén.

Bálint száguld a győzelem felé az oscherslebeni versenyen [2]

Bálint száguld a győzelem felé az oscherslebeni versenyen

Bálint korábban már többször ment ezen a versenypályán, így jól ismeri a nyomvonalat . Ez meglátszott a hétközi teszten is, melynek azonban csak az első napján ment ki a pályára, csütörtökön ugyanis közbeszólt az időjárás. A szerdai teszt viszont jól sikerült, sok különböző beállítást sikerült kipróbálniuk Bálintéknak, ám az új Dunlop gumikat ekkor még nem tehették fel a motorra, azt majd csak a versenyhétvégére kapták meg a csapatok.

„Az időmérő edzésen még nem volt tökéletes a motor, ám ennek ellenére is sikerült megszereznem az első rajtkockát. A versenyen aztán kicsit beragadtam a rajtnál, ám még időben sikerült visszaszereznem az elvesztett első helyemet. Négy körrel a vége előtt álltam újra az élre, s ezután már nem engedtem ki a kezemből a győzelmet” ‒ értékelt az ifjú motoros.

Bálint eredménye egyedülálló, ilyen fiatalon magyar pilóta ezer köbcentis motorral még sohasem aratott ekkora sikert komoly nemzetközi mezőnyben. „Hihetetlen érzés volt a dobogón a himnuszt hallgatni…” – mondta a 16 éves pilóta.  Bálint a szombati szenzációs győzelemtől felbátorodva másnap sem vett vissza a tempóból.

„A második versenyen már jobb volt a reakcióm a piros lámpák kialvására, és tizenhárom körön át vezettem a versenyt. A mögöttem haladó Max Weihe viszont jól taktikázott és sikerült kihasználnia egy kis hibámat, a hátralévő két kör pedig már kevésnek bizonyult, hogy visszaelőzzem őt. Így ezt a futamon szűk négy tized másodperces lemaradással a második helyen zártam.”

A 16 éves pilóta ki sem látszik a tanulnivaló mögül, de úgy fest, a kemény munka kifizetődik számára [3]

A 16 éves pilóta ki sem látszik a tanulnivaló mögül, de úgy fest, a kemény munka kifizetődik számára

„Azt hiszem, mióta vele dolgozom, most ment a legjobban”  –  kezdte értékelését a csapat sportigazgatója, Rizmayer Gábor. A vasárnapi versenyen sokkal gyorsabb volt, és bizony itt is nyerhetett volna, csak sajnos nem tudott akkora előnyt kimotorozni, hogy egyetlen kis hibája ne bosszulta volna meg magát. Van ilyen, ezúttal ő maradt alul egy utolsókörös, nagy csatában. Nagyon elégedett vagyok Bálinttal, rengeteg pontot szerzett, és az elmúlt hónapok tapasztalataival bőven látom a további fejlődés lehetőségét is. A következő verseny ugyan még odébb van, ám akkor teljesen másfajta megmérettetés vár ránk, így addig sem állhatunk meg, egy percre sem” – értékelt a H-Moto Team sportigazgatója, Rizmayer.

Az IDM Suzuki GSX-R Cup mezőnye legközelebb a belgiumi Zolderben fog rajthoz állni, igaz majd csak július elején, 6-a és 8-a közt rendezik a sorozat második versenyhétvégéjét. Bálint azonban addig sem marad verseny nélkül, május 5-én és 6-án az Euroringen pattan ismét nyeregre a 16 éves pilóta, a magyar bajnokság második fordulóján.

További korosztályos hírek MOTORSPORTBAN [4] a sportági aloldalunkon.