UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2018-05-03 16:14

Nagy Futam, nagy közönség

Az autó- és motorsport ünnepe volt idén is Budapest belvárosában az immár hatodik alkalommal megrendezett Nagy Futam. Az elmúlt évekhez hasonlóan százezrek látogattak ki az eseményre, melynek sztárvendége idén a Red Bull Racing Forma-1-es pilótája, a 20 esztendős Max Verstappen volt. Az eseményen „rajthoz álltak” ifjú versenyzőink is, például a WTCR-ben (Túraautó Világkupa) két nappal korábban dobogóra állt Nagy Dániel, Tassi Attila, Jedlóczky Márk vagy a motoros mezőnyt képviselő Kakuszi Ádám.

K. N. utanpotlassport.huSzikrázó napsütés, százezres tömeg, égett gumi- és benzinszag. Aki Magyarországon kicsit is kötődik a technikai sportokhoz, minden bizonnyal idén is kilátogatott az immár hatodik éve megrendezett budapesti Nagy Futamra. Az ideiglenesen felállított pálya nyomvonala eddig minden évben módosult; nem volt ez másként idén sem. A rajt a Deák Ferenc tér körül kialakított depóból történt, majd a pilóták a Ferenciek teréig „száguldva”, és ott látványos körzőzést bemutatva tértek vissza a rajtállomásra. Az autósoknak, például Nagy Dánielnek, Tassi Attilának vagy Jedlóczky Márknak könnyebb dolguk volt, hiszen autóval egyszerűbb keresztbe csúszni, mint motorral. A legnagyobb figyelem a 20 esztendős Forma‒1-es pilótát, Max Verstappent övezte, aki egy régebbi, fülsüketítő hangú F1-es autóval rótta a köröket, és égette a gumikat. A motoros mezőny számára idén csak egy felfutást engedélyeztek a szervezők, erre a program elején került sor. A 8-10 éves minimotorosok mindig nagyszerű látványt nyújtanak, ilyenkor sok kívülálló gyerekben felmerül a gondolat, hogy ezt ő is szeretné kipróbálni. Így történt ez néhány éve a most 15 éves Kakuszi Ádámmal is, amikor családjával kilátogatott a Nagy Futamra. Alig fért oda a korlátokhoz, csak néhány pillantást tudott a pályán száguldó kis motorosokra vetni, de az is elég volt számára, hogy kijelentse: „Apa, én motorozni akarok!”

Ádám mutatja, hogy minden rendben. A 15 éves fiú másodszor vett részt a Nagy Futamon, mint pilóta
Ádám mutatja, hogy minden rendben. A 15 éves fiú másodszor vett részt a Nagy Futamon, mint pilóta
Az apa, Kakuszi János először hallani sem akart arról, hogy fia egyszer motorversenyző legyen. Azóta viszont sok víz lefolyt a Dunán, a 15 éves pilóta ma már nemzetközi pályákon motorozik, és olyan rangos eseményeken szerepel, mint például a Superbike-világbajnokság vagy a MotoGP betétversenyei. „Az ADAC Junior Cup pilótái, köztük Ádám, három MotoGP hétvégén is rajhoz állhatnak idén. Július közepén megyünk a Sachsenringre, augusztusban pedig Brnóban és az ausztriai Red Bull Ring-en versenyzünk, a legnagyobbak szeme láttára” ‒ fogalmazott Ádám édesapja. Az ifjú versenyzőnek az idei már a második Nagy Futama volt, legalábbis pilótaként. „2016-ban kaptam először meghívást versenyzőként erre a fantasztikus eseményre. Akkor egész más útvonala volt a pályának, a Várkert Bazár elől indultunk, majd a Clark Ádám térnél megfordulva átmotoroztunk az Erzsébet hídon. Tavaly sajnos nem vettem részt ezen a programon, idén viszont jó volt újra motorra ülni ennyi ember előtt” ‒ mondta Kakuszi Ádám a Nagy Futamot követően. Ádám idén a rangos ADAC Junior Cup mezőnyét erősíti, ahol több mint húsz ifjú versenyző áll rajthoz a versenyeken. Jönnek pilóták Görögországból, Oroszországból, Németországból, Csehországból, Ausztriából és Belgiumból is, Ádám az egyetlen magyar résztvevője a sorozatnak, amely kiváló ugródeszka a fiatalok számára. A kiskőrösi pilóta a szezonnyitó asseni edzésén fékhiba miatt nagyon perecelt, ám ez később nem hátráltatta, mindkét futamon pontokat szerzett. Az ifjú versenyező legközelebbi nemzetközi megmérettetése június elején, az ADAC Junior Cup második, oscherslebeni fordulója lesz. Ám addig sem marad verseny nélkül, a hétvégén ugyanis az Euroringen rendezik az országos bajnokság második körét, ahol az SSP300-as mezőnyben áll rajthoz. További korosztályos hírek MOTORSPORTBAN a sportági aloldalunkon.