UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2018-05-10 21:39

Bekezdtek a kadétok

Két meccsen hengerelt az Alba Fehérvár, második párharcán meglepetésre kikapott a Debrecen a Kiss Lenke csapatától. A Vasas Akadémia nehézkesen, de hozta a kötelezőt a fiú kadét kosárlabdázók országos bajnoki döntőjének első napján, Szolnokon.

Sztrik Martinutanpotlassport.hu Lezajlott Szolnokon a fiú kadét kosárlabdázók országos nyolcas döntőjének az első napja. Az A csoportban kettő, míg a B-ben négy mérkőzést játszottak le az alakulatok. A csütörtöki első meccset a Debreceni KA játszotta a Budapesti Honvéd ellen, s már az első negyedben komoly nyomás alá helyezték ellenfelüket a hajdúságiak: 17 pontos előnyre tettek szert. A fővárosiak a rossz kezdés után megpróbálták szorosabbá tenni a találkozót, azonban pontszámban nem sikerült felzárkózniuk. A debrecenieknél ketten is 20 pont felett zártak, Somi Miklós 23 dobott pontja után Neuwirth Bence lett a második legeredményesebb játékos 22-vel, így az ő remek teljesítményüknek is köszönhetően győztek Cserfalvi István tanítványai 81‒67-re. A B csoport másik délelőtti meccsén a tavalyi győztes Alba Fehérvár lépett pályára a Kiss Lenke Kosársuli csapata ellen. A fővárosiak nem tudtak meglepetést okozni, és a fehérváriak könnyedén, 81‒53-ra győztek. A párharc legjobbja a nigériai Sodiq Seyi Awogbemi volt, aki 24 dobott pontja mellett 22 lepattanó labdát szerzett. Matthieu Donnard, a Fejér megyeiek szakvezetője megpróbált minden játékosának lehetőséget biztosítani a mérkőzésen, így több pihenő jutott a kulcsjátékosoknak.

Elkezdődött a fiú kadétbajnokság országos nyolcas döntője
Elkezdődött a fiú kadétbajnokság országos nyolcas döntője
A Kiss Lenke KS kosárlabdázói délután ismét megmérkőztek, ezúttal a debreceniek ellen. Érdekesen alakult a mérkőzés, ugyanis ‒ meglepetésre ‒ az első negyedben már komoly fölényben játszott a budapesti csapat. A második játékrészben az előnyt tovább tudták növelni, és 15 pontos különbséggel vonultak a félidei pihenőre a felek. A harmadik felvonásban úgy tűnt, összeszedték magukat a hajdúságiak, hiszen 2 pontra közelítették meg ellenfelüket. A fellángolás azonban alább hagyott, és a Kiss Lenke dominanciája érvényesült újra a végjátékban, így végül 77‒68-ra győzni tudott Rosta Balázs legénysége. A B csoport csütörtöki negyedik párharcán is beigazolódtak az előzetes várakozások: magabiztos játékkal, fölényesen győzött az Alba Fehérvár a Budapesti Honvéd ellen. Egy percig nem forgott veszélyben a fehérváriak sikere, akik a 81–67-es győzelemmel komoly lépést tettek a bajnoki cím és a duplázás felé. Az A csoport első megméretésén Sárosi Bulcsú tanítványai néztek farkasszemet a részvételt a keresztjátékban kiharcoló MAFC gárdájával. A felsőházi rájátszásban a Vasas Akadémia az élen végzett, az országos döntőn viszont nehezen kezdett: kétszer tíz perc játék után döntetlen volt az állás a két csapat között. A pihenőt követően aztán rákapcsoltak a pasarétiek, és végül 14 ponttal győzni tudtak.  Ennek ellenére a MAFC kosárlabdázói remekül tartották magukat, a 16 pontos Szombati Tamás pedig a legeredményesebb játékos volt a meccsen. Az A csoport másik csütörtöki viadalán a Szolnoki Sportcentrum találkozott a Szombathelyi SI együttesével, ahol a nyugat-magyarországiak bizonyultak szervezettebbnek, és ennek köszönhetően a kevés pontszámú párharcon 75 százalék közeli dobóátlaggal 49‒38-ra diadalmaskodtak.

FIÚ KADÉTBAJNOKSÁG ORSZÁGOS DÖNTŐ, SZOLNOK Első nap Az A csoport eredményei: Vasas Akadémia‒MAFC 68‒54 (17‒15, 14‒16, 16‒11, 21‒12) Szolnoki Sportcentrum‒Szombathelyi SI KA 38‒49 (14‒12, 6‒9, 9‒14, 9‒14) A B csoport eredményei: Debreceni KA‒Budapesti Honvéd  81‒67 (30‒13, 17‒18, 20‒19, 14‒17) Alba Fehérvár‒Kiss Lenke KS 81‒53 (25‒16, 16‒10, 19‒16, 21‒11) Debreceni KA‒Kiss Lenke KS 68‒77 (15‒24, 10‒16, 29‒16, 14‒21) Alba Fehérvár‒Budapesti Honvéd 81‒67 (30‒13, 17‒18, 20‒19, 14‒17)

Egyéb korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.