Mestermunka című sorozatunkban hétről hétre olyan edzőket mutatunk be, akik tréneri pályafutásuk során mindvégig példaértékű utánpótlás-nevelő munkát végeztek. Akikre tanítványaik nemcsak jó szívvel gondolnak, hanem büszkék is rájuk; arra, hogy a kezük alatt fejlődhettek élsportolókká. E heti vendégünk Pék Gyula vízilabdaedző, akinek tanítványai nem kevesebb, mint tizennégy aranyérmet szereztek az ötkarikás játékokon. Harmincnyolc éve, 1980-ban került edzőként a KSI-hez, s az évtized második felétől 1995-ig az OB I-ben irányította kamaszcsapatát. Ezután Franciaországba szerződött, ahol kis amatőr együttesével ismertette meg a profi szellemet, s ahol a helyiek csak varázslónak nevezték. Hazatérve a Honvéd, majd a Vasas utánpótlás-vezetőedzője lett. Jelenleg az Oázis SC szakmai igazgatója, a sportági szövetségben pedig az ellenőrök jelentéseit kezeli. Társadalmi munkában, pusztán a póló iránti szeretetből.
Gy. Szabó Csilla – utanpotlassport.hu 2000. október 1. Sydney. Benedek Tibor, Kásás Tamás, Märcz Tamás, Steinmetz Barnabás, Székely Bulcsú, Varga I. Zsolt és Vári Attila legnagyobb álma vált valóra, amikor az olimpiai dobogó legmagasabb fokára állhatott. Ugyanekkor a franciaországi Saint-Jean-d’Angély-ben a helyi amatőr vízilabdacsapat edzője is úgy érezte, elért pályája csúcsára. A Kemény Dénes vezérelte tizenhárom fős válogatottból heten is az ő tanítványai voltak annak idején a KSI-ben. Pék Gyula szemébe azonban mégsem ez a pillanat, hanem az egy évvel később, Kásás Tamás édesanyjával folytatott beszélgetés csalt először könnyeket. Miután a mamának megköszönte az akkoriban Olaszországban játszó és őt hivatalosan nevelőedzőjeként megjelölő kiváló pólós gesztusát, a hölgy a következő mondattal búcsúzott tőle: „Maga csak semmit ne köszönjön, mi tartozunk hálával, amiért Tamásból játékost nevelt!”
Tanítványaival a medence partján sétálva is együtt élt Pék Gyula. Amikor először úgy érezte, trénerként nem tud száz százalékot nyújtani, abbahagyta az edzősködést
„Így lettem és vagyok azóta is Kásás Tamás kegyeltje – meséli nevetve Pék Gyula, majd a legnagyobb szeretettel sorolja egykori játékosai nevét, nem feledkezve meg a kisebbik Steinmetz fiúról, Ádámról sem, aki négy évvel a hét sydney-i hős után, Athénban lett először olimpiai bajnok. Vele teljes a kép, az összesen 14 ötkarikás aranyat elnyert nyolc tanítványé. −Egy ezrelékben én is olimpiai bajnok vagyok az akkori játékosaim révén. Most, hogy lezártam életem edzői szakaszát, és visszapillantok, teljes bizonyossággal jelenthetem ki: boldog vagyok, hogy utánpótlásedző lehettem. Ha újrakezdhetném, újra ezt választanám. Annyi örömteli pillanatot éltem meg a gyerekekkel, amennyit a felnőttek mellett nem lett volna alkalmam.”Ezt a gondolkodásmódot Pék Gyula maga is a KSI-ben tanulta. A sportiskola vezetése ugyanis nem az eredményességet, hanem a játékosok képzését tartotta a legfontosabbnak. Az olimpiai címeket már úgyis új, felnőtt klubjaiknak nyerték a Gyula bácsi kezei közül kikerült játékosok. A korosztályában verhetetlen ifjúsági csapat OB I-es szereplése is kizárólag a tapasztalatszerzést szolgálta. Az 1994-ben mesteredzővé avanzsált szakember elégedetten meséli, hogy a kiesés közelébe sohasem kerültek, tartották magukat a kemény, felnőttmezőnyben is. Titok pedig nem volt, hiszen „csupán” az utánpótlásnevelés alapelveit tartották szem előtt.
„A minőségi kiválasztás mindennek az alapja, amivel a KSI-ben nagy szerencsénk volt, hiszen sorban álltak az érdeklődő gyerekek. A felvételi során a számunkra legalkalmasabbakat szűrhettük ki. Az egyesület pólós bázisa ugyanakkor a Császár-uszodában volt, amely hagyományosan ideális közeg a sportág számára. Megvolt tehát a jó alap, amelyhez magas szintű szakmai munka társult. Rengeteget dolgoztunk, a gyerekek sportiskolai rendszerben tanultak, így napi két edzéssel már a felnőttek intenzitásával készülhettek. Az edzőgarnitúra is remek volt, ami azért lényeges, mert a legalsó, utánpótlásszinten kell a legjobb edzőket alkalmazni. Azt a technikai képzést, ami a legfiatalabbaknál elmarad, később lehetetlen pótolni, ahogyan a rossz beidegződéseket is nagyon nehéz kijavítani. Talán furcsán hangzik, de a felnőttek mellett dolgozóknak van szükségük több pedagógiai és taktikai érzékre, a gyerekek között a szakmát kell tudni, de azt nagyon!”Ez a szakma pedig szerinte úgy néz ki, mint a piramis, amelynek legalsó, legszélesebb sávja a fizikai, a középső pedig a technikai alapok oktatását jelenti. A taktika képezi a csúcsot, amelyet csak az előbbi szilárd alapokra lehet építeni. Pék szerint manapság sokan túlzott figyelmet szentelnek az erőnlét megszerzésének, kevés időt hagyva az egyéni képzésre, pedig a gyerekek esetében ez utóbbi a kulcskérdés. A KSI-ben a hét második felében mindig volt olyan nap, amikor a bemelegítést követően kizárólag egyéni, labdás képzéseket tartottak. Ezeken a legapróbb hibákat is addig javították, amíg nem ment minden tökéletesen. Ha kellett, tízszer, százszor vagy akár ezerszer is.
„Szigorú edző voltam, de következetes is. A játékosok között sem tettem különbséget, nekem mindegy volt, hogy Kásás vagy Kovács II. ront-e el valamit a medencében. Mindenkinek ugyanúgy és ugyanannyit kellett edzenie. De önmagammal szemben is hasonlóak voltak az elvárásaim, soha nem ültem le a padra edzés közben, mert ezzel rossz példát mutattam volna. Esőben, szélben, fagyban, a medence szélén, de megállás nélkül róttam velük a hosszokat. A személyes kapcsolatot ezekben a pillanatokban is folyamatosan tartottam a játékosaimmal. Amikor először éreztem azt, hogy meg kell pihennem tréning közben, azonnal döntöttem, és abbahagytam az edzősködést.”
Egyik legkedvesebb tanítványa, a háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor is a következetességet emeli ki hajdani mestere fő erényeként. Ezt a tulajdonságát át is vette tőle, amikor maga is az edzők nehéz hivatását választotta aktív pályafutását követően.
„Gyula bácsinál elképzelhetetlen volt, hogy az egyik héten ezt tanítson, a másik héten meg azt. Arra is jól emlékszem, hogy a délutáni edzések előtt néha drukkoltunk, hogy kicsit késsen. De ez soha nem fordult elő. Másodpercnyi pontossággal kezdte a gyakorlásokat. Sokat köszönhetek neki, és rengetegszer eszembe jut, hogy ministráns gyerekhez hasonlított, mert szerinte nem szorult belém elegendő szemtelenség. Nagyon igyekeztem, de nem tudom végül elég vagány lettem-e…” – emlékezik a KSI-ben töltött évekre nagy szeretettel Benedek.
Pék Gyula tavaly novemberben ünnepelte 70. születésnapját. Egykori tanítványai szinte elárasztották jókívánságaikkal. Büszkén mutatja a jelenlegi szövetségi kapitány, Märcz Tamás sorait, aki még ezt a kerek évfordulót is arra használta, hogy köszönetet mondjon egykori mesterének. Utóbbi pedig azóta is féltve őrizgeti a szeretet és tisztelet szavait mobiltelefonja memóriájában. Nincs az a pénz, amiért kitörölné onnan.
További korosztályos hírek VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.
