UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2018-05-15 16:47

Veretlenek gyülekezete

Veretlenül lett bajnok az U13-as országos minibajnokságban a fehérvári fiú-, és a békéscsabai leánycsapat is. A szezonról Nagy Róbertet, a Fésüs Röplabda Akadémia elnökét, valamint a 'csabai lányok edzőjét, Fésüs Erzsébetet kérdeztük.

K. N. − utanpotlassport.huSzegeden rendezték meg az U13-as minikorosztály országos bajnokságának döntőjét. A lányoknál 12, míg a fiúknál 9 csapat vett részt a kétnapos tornán. A küzdelmek végül nem hoztak meglepetést. A lányoknál az előzetesen várakozásoknak megfelelően a négy esélyes csapat egyike, a Békéscsaba diadalmaskodott, míg a fiúknál a két kecskeméti csapatot megelőzve a székesfehérvári fiatalok happolták el a győzelmet. „A lányok egész évben fantasztikusan teljesítettek, a hét tornából, amin részt vettek, csak egyet nem tudtak megnyerni” ‒ nyilatkozott honlapunk a BRSE edzője, Fésüs Erzsébet. ‒ „A győzelemért mentünk, folyamatosan azt sulykoltam a lányokba, hogy tegyük fel a koronát erre a szép szezonra. Ők is így gondolták, tehát nem érezték magukat nyomás alatt.”

Az U13-as bajnokcsapat! Fotó: BRSE
Az U13-as bajnokcsapat! Fotó: BRSE
A BRSE U13-as csapata veretlenül zárta a kétnapos tornát. A csoportban két kaposvári ellenfelét egyaránt 2:1-re győzte le a békési gárda, a legjobb négy közé kerülésért pedig az Újpestet búcsúztatta 2:0-val. Az elődöntőben a Szolnok, a döntőben pedig a Nyíregyháza sem bírt a 'csabai lányokkal, mindkét meccset 2:0-ra nyerte a kékmezes együttes. „Döntőbeli ellenfelünkkel többször is összecsaptunk a szezon során, és egy alkalmat kivéve mindig mi kerültünk ki győztesen. Kellő önbizalommal, de nem elbízva magunkat, álltunk fel a pályára a nyírségiek ellen. Az első szettet mindkét csapat második sora vívta, és fegyelmezett játékkal végül sikerült szettelőnyt kiharcolnunk. A második felvonásban kisebb hullámvölgyektől eltekintve végig jól játszottunk, és a hajrá ugyan izgalmas lett, de már nem engedtük ki a kezünkből a győzelmet” ‒ értékelte a finálét a lányok edzője. Fésüs Erzsébet szerint Békéscsabán komoly tehetségekkel van megáldva ez a korosztály (is). Radnai Lili és ikertestvére, Radnai Luca, valamint Fekete Gréta már U15-ös gyermekválogatottnak mondhatja magát, de  kiemelte Gabnai Regina és Valastyán Panni, mint a csapat további meghatározó játékosai nevét is, akik szintén hozzátették a magukét a sikerhez. A fiúk mezőnyében a két kecskeméti csapat mellett (KESI Arany, KESI Vásárhelyi) a Székesfehérvár is győzelmi reményekkel utazotta csongrádi megyeszékhelyre. A szezonkezdet igencsak döcögősre sikerült ‒ tudtuk meg Nagy Róberttől, a Fésüs Röplabda Akadémia elnökétől. Mint mondta, a kevés játékos miatt ősszel egy tornán sem tudott részt venni a fehérvári együttes, így tavaszra maradt a feladat, hogy kivívják a jogot a részvételre a fináléban.
A fehérvári fiúk szintén veretlenül lettek bajnokok Fotó: MRSZ utánpótlás
A fehérvári fiúk szintén veretlenül lettek bajnokok Fotó: MRSZ utánpótlás
„Sikerült jól összeállnunk, és végül meggyőző teljesítménnyel arattunk tornagyőzelmet, hiszen minden meccsünket megnyertük. Tulajdonképpen a döcögős szezonkezdet ellenére is ezt vártuk ettől a döntőtől"  ‒ mondta megkeresésünkre Nagy Róbert. „Tóth Gábor teljesítménye kiemelkedett, mind a fogadások, a támadások, valamint a kreativitás terén is. Sokat számított kiváló erőnlétünk, így sikerült legyőznünk a rivális KESI Arany csapatát, amelytől egy korábbi felkészülési tornán még kikaptunk.” „Van néhány kiemelkedő játékosa ennek a korosztálynak, Tóth mellett Székely Marcell és Tepszics Ákos nevét emelném ki, akikre érdemes lesz odafigyelni a jövőben.” További korosztályos hírek RÖPLABDA a sportági aloldalunkon.