UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2018-05-22 18:09

A nagyok oldalvizén

Véget ért Szegeden a felnőtt kajak-kenuzók világkupája, születtek kiemelkedő eredmények. No, nem csupán a felnőttek remekeltek, hanem a nagyválogatottat képviselő utánpótláskorúak is.

Krasznai Bence – utanpotlassport.hu Lezajlott Szegeden a felnőtt kajak-kenuzók világkupája. A magyar válogatottat több, még utánpótláskorú fiatal is képviselte, s mondhatni, remekeltek. A 21 esztendős Európa-bajnoki bronzérmes, ifjúsági világbajnok Kopasz Bálint most is felállt a dobogóra: 1000 méteren lett ezüstérmes a portugál Fernando Pimenta mögött. Kopasz egyébként 500 méteren is nagyon közel állt a dobogóhoz. Az A döntőben mindössze egy tized másodperccel maradt el a harmadik helyezett Noé Zsombortól.

Kopasz Bálint ezüstérmet szerzett 1000 méteren Forrás: MTI
Kopasz Bálint ezüstérmet szerzett 1000 méteren Forrás: MTI
Makrai Csaba, az utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya csak dicsérni tudta Bálintot: „Szenzációs volt, csak szuperlatívuszokban lehet róla beszélni. Felkészült és profi versenyzést produkált. Tavaly túlterhelt volt a szezon végére, és ezért a világbajnokságra már elfáradt. Idén azonban már kiküszöböljük ezt a hibát: nem indul el az U23-as versenyeken.” Ezüstérmes lett 500 méteren a férfi kajak négyes, amelyben három U23-as sportoló is evezett Dudás Miklós mellett: Kuli István, Birkás Balázs és Balaska Márk. A férfi kajak kettes 500 méteres számában a 22 éves Nádas Bence és a 20 esztendős Erdőssy Csaba harmadik helyen végzett a spanyol Rodrigo Germade és Marcus Walz páros, valamint az orosz duó, Vaszilij Pogreban és Jurij Posztrigaj mögött. A magyar fiúk mindössze két hete álltak össze egy cspattá, így még szebb ez az eredmény. Makrai szerint hosszú távon is lehet számolni Nádassal és Erdőssyvel. A Katrinecz Rita, Szabó Ágnes, Racskó Fruzsina és Gamsjager Lisa-Maria alkotta kajak négyes 500 méteren az előkelő ötödik helyen zárta a szegedi viadalt. A kvartettet csak utánpótláskorú leányok alkották, s mindössze másfél század másodperccel maradtak el az elsőszámú magyar női együttestől, ezzel együtt pedig a dobogótól. A női kajak kettes 200 méteren remekelt. A 19 éves Lucz Anna és a 21 esztendős Kiss Blanka bronzérmet szerzett, mindössze 0.9 másodperccel elmaradva a világbajnok magyar kettőstől: Hagymási Rékától és Szabó Ágnestől. Makrai Csaba kiemelte a két kenus, a 18 esztendős Molnár Csenge és a 17 éves Nagy Bianka teljesítményét is, akik 500 méteren megnyerték a B döntőt. Az utánpótlás szövetségi kapitány meg van elégedve a látottakkal, s az eredményekkel is. Elmondása szerint ennek a generációnak akár már a 2020-as tokiói olimpián is szurkolhatunk. További korosztályos hírek KAJAK-KENUBAN a sportági aloldalunkon.