UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2018-05-23 09:01

Mérföldkőhöz érkezve

A 17 esztendős Orgona Gergő nyolcéves kora óta kosárlabdázik, korábban Szentesen játszott, egy éve viszont a KTE-Duna Aszfalt csapatát erősíti. Május 2-án mutatkozott be az élvonalban szereplő kecskeméti felnőtt alakulatban, ahol egy héttel ezelőtt, az Egis Körmend ellen elveszített negyeddöntő-mérkőzésen megszerezte első pontjait is. A kétméteres center sikereiről, álmairól és a sportág iránti elköteleződésének pillanatáról mesélt honlapunknak.

Sztrik Martinutanpotlassport.hu A 17 éves center, Orgona Gergő tavaly nyáron igazolt Kecskemétre, a Csongrád megyei Szentesből, ahol az élvonalbeli KTE-Duna Aszfalt csapatát erősíti. Fejlődése érdekében a kétméteres kosaras egész évben keményen dolgozott, aminek májusban meg is lett az eredménye, szerepet kapott ugyanis a felnőttek között, sőt, egy héttel ezelőtt megszerezte első pontjait is az NB I-ben. Ismerjük meg a szentesi tehetség történetét! ‒ Mikor és hol kezdtél el kosárlabdázni? ‒ Nyolcéves voltam, amikor Alexander Preskar, becenevén Sale ‒ aki később az edzőm lett ‒ bemutatót tartott az iskolánkban Szentesen, ahol pár dobófeladat után egy könyvet kaptam tőle ajándékba, amelyben a kosárlabda alapjairól, szabályairól és érdekességeiről olvashattam. Ekkor kezdett el érdekelni ez a sportág, pedig sok mindent kipróbáltam előtte, de semmi más nem fogott meg ennyire. ‒ Mi volt az első sikerélményed?

A 17 éves Orgona Gergő nyolc évesen kezdett el kosárlabdázni
A 17 éves Orgona Gergő nyolc évesen kezdett el kosárlabdázni
‒ Megnyertem egy városi dobóversenyt 2009-ben ‒ ekkor kilencéves voltam ‒, ez volt az első igazi diadal számomra. ‒ Mikor érezted a pályafutásod során először, hogy élvonalbeli játékos válhat belőled? ‒ Kiskoromtól kezdve idősebbekkel edzettem, és a nagyobb korosztályokban játszottam, ebből már sejtettem, hogy van keresnivalóm a sportágban. De először akkor tudatosult ez bennem igazán, amikor 2016-ban Szentesen megválasztottak  az év legjobb kosárlabdázójának. ‒ Milyen nagyobb sikereket értél el a csapatoddal Szentesen? ‒ Amikor a tízes éveim elején jártam, az U14-es korosztálynak szerveztek egy nemzetközi tornát a városban, ahol második lett a csapatunk, engem pedig megválasztottak a mezőny legértékesebb játékosának. Ez volt az első nagyobb dicsőség számomra, aztán nem sokkal később, az idősebbek között megnyertük az U16-osok régiós döntőjét a Paks ellen. ‒ A szezon elején átkerültél Kecskemétre. Mikor mutatkoztál be a felnőttek között az NB I-ben? ‒ Május 2-án, az Alba Fehérvár elleni meccsen léptem először pályára a felnőtt csapatban, de az egész szezon alatt a nagyokkal edzettem. A Körmend elleni negyeddöntő-mérkőzésen kaptam meg újra az esélyt, de leginkább azért, mert  sajnos, addigra már eldőlt a meccs, ezért Forray Gábor szeretett volna lehetőséget adni a fiataloknak, hogy bizonyítsanak. Ez az első évem itt Kecskeméten, de hamar befogadtak, nagyon barátságosak velem, és segítenek mindenben ‒ Egy negyeddöntő nem akármi, ráadásul a Körmend ellen. Volt benned félelem, hogy elvállald a dobást vagy magabiztosan álltál oda?
A kecskemétiek 18-as számban játszó kétméteres centere májusban kapta meg a lehetőséget az élvonalban
A kecskemétiek 18-as számban játszó kétméteres centere májusban kapta meg a lehetőséget az élvonalban
‒ Először kicsit izgultam, de csapattársaim megnyugtattak, ezért mikor felmentem a pályára, már magabiztos voltam. Nagyon örültem, hogy megdobtam az első pontjaimat, és egy kisebb álmom vált valóra, hogy ez ilyen fiatalon sikerült. ‒ Mi a legnagyobb célod, amit szeretnél elérni a kosárlabdában? ‒ Természetesen az NBA, de mindenképpen lehető a legmagasabb szintre szeretnék eljutni. ‒ Ha nem a kosárlabdát, akkor melyik sportágat választottad volna? ‒ Valószínűleg vízilabdáznék, mert ez egy sikeres sportág Szentesen, vagy ha szárazföldön maradtam volna, akkor a kézilabda lenne az én sportágam. Egyéb korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon