UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2018-05-24 22:46

Kőbe volt vésve

Véget ért a leány kosárlabdázók kadétbajnoki országos nyolcas döntőjének az első napja a budapesti Gabányi László Sportcsarnokban. A nyitányon a csoportmérkőzések első felét játszották le az együttesek, s tulajdonképpen nem történt nagy meglepetés, hiszen az összes meccs hozta a papírformát.

Krasznai Bence – utanpotlassport.hu Gyakorlatilag minden a papírforma szerint alakult a budapesti Gabányi László Sportcsarnokban, ahol lezajlott a leány kosárlabdázók kadétbajnoki országos nyolcas döntőjének az első napja, a csoportmérkőzések felével. Az A csoport első párharcát az eddig veretlen Csata DSE vívta a felsőházi keresztbejátszásból feljutott Bajai NKK gárdájával, s nem hozott túl sok izgalmat a mérkőzés: a budapestiek letarolták a pályáról a bajaiakat; 66 pontos győzelmet arattak. A végeredmény 106−40 lett. Tursics Sándor, a Csata kadétjainak vezetőedzője röviden fogalmazott a találkozó után. Azt mondta, hogy jó bemelegítés volt ez a másnapi programhoz, amely során két meccsük is lesz. A DVTK Akadémia negyedik lett a felsőházi rájátszásban, így bátran állítható: az esélyesek közé tartozik. A csapat először a Kosárlabda Akadémia Pécs ellen lépett pályára, s gyakorlatilag a harmadik negyedet leszámítva (14−11) végig a kezében tartotta a siker kulcsát. Végül 65−49-re győzött. A pécsieken még az sem segített, hogy Vojanovic 21 pontot dobott a 40 perc alatt.

A KSC Szekszárd kadétcsapata
A KSC Szekszárd kadétcsapata
Novák Judit, a DVTK kadét leányainak mestere a találkozó után megköszönte játékosainak, hogy hozták a kötelezőt. A B csoportba került a KSC Szekszárd alakulata, amely a harmadik legesélyesebb gárdaként érkezett Budapestre, s ehhez méltóan küzdött végig a játéknapon. Először a Soproni Darazsak Akadémiát múlta felül 56−39-re, majd a BEAC-Újbuda KA sem tudott a tolnai csapaton kifogni, mely 86−58-ra utasította maga mögé a budapestieket . A Vasas Akadémia második lett a felsőházi rájátszásban, így vélhetően a pasarétiek a Csata DSE legnagyobb ellenfelei a nyolcas döntőben. A vörös-kékek nem hazudtolták meg magukat, hiszen először a BEAC-ot verték meg 53 ponttal, 92−39-re, majd a Sopronon is felülkerekedtek 78−50-re. Érdekesség, hogy a Sopron ellen a Vasas elvesztette az első játékrészt (24−16), viszont a harmadik negyedben már esélyt sem hagytak vetélytársuknak, ugyanis 27−4-re nyerték az etapot. Diósadi Deák Éva, a Vasas leányainak vezetőedzője így vélekedett az első nap után: „A kezdeti izgalmakon túljutottunk, helyenként nagyon szép kosárlabdát láttam a lányoktól, azonban a védekezésen van még mit javítanunk.”

LEÁNY KADÉTBAJNOKI ORSZÁGOS NYOLCAS DÖNTŐ, BUDAPEST Az első játéknap eredményei A csoport Csata DSE−Bajai NKK 106−40 (36−6, 21−11, 27−14, 22−9) DVTK Akadémia−Kosárlabda Akadémia Pécs 65−49 (23−18, 15−5, 11−14, 16−12) B csoport KSC Szekszárd−Soproni Darazsak Akadémia 56−39 (12−11, 6−10, 20−6, 18−12) KSC Szekszárd−BEAC-Újbuda KA 86−58 (20−20, 27−18, 17−8, 22−12) Vasas Akadémia−BEAC-Újbuda KA 92−39 (26−14, 21−10, 24−8, 21−7) Vasas Akadémia−Soproni Darazsak Akadémia 78−50 (16−24, 20−11, 27−4, 15−11)

Egyéb korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.