UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tenisz

2018-06-02 08:55

Leányálomból valóság

Vasárnap mutatkozik be a francia nyílt teniszbajnokság juniormezőnyében Nagy Adrienn. Az MTK Budapest 17 esztendős teniszezője a nevezés leadásakor a korosztályos világranglista 48. helyén állt, s ezzel a verseny főtáblájára került. A játékost édesapja, Nagy Tamás kíséri el Párizsba, aki szerint az utazás előtti utolsó három napban Adrienn különösen jól dolgozott. A szakember az esélyekről csak annyit mondott, képességei alapján akár fordulókat is nyerhetne, ám a világ legjobbjai között szerepelni óriási teher, amit nem könnyű elviselni. Az Utanpotlassport.hu-nak nyilatkozó Nagy Adrienn többek között arról is beszélt, nagy álma vált valóra a részvétellel, s bár nehéz lesz helytállni, nem turistáskodni megy Párizsba. A múltban a junior Grand Slam-versenyeken párosban 10, egyéniben pedig 5 magyar győzelem született.

Gy. Szabó Csilla – utanpotlassport.hu Minden utánpótláskorú teniszező nagy álmát váltotta valóra az MTK Budapest 17 éves játékosa, Nagy Adrienn. Idei nagyszerű teljesítményével bejutott a korosztályos világranglista legjobb ötven játékosa közé, s ezzel – egyedüli magyarként – kiharcolta az indulási jogot a Roland Garros juniorversenyén. Rangos helyezésének hála, egyenesen a párizsi főtáblára váltotta meg a jegyét, ami azt is jelenti, hogy a nagy sztárok társaságában, a mitikus teniszkomplexusban mérheti össze tudását a világ legjobb fiatal játékosaival.

Nagy Adrienn Párizsban, a legjobb között is mindent megtesz majd a győzelemért Fotó: Zádor Péter
Nagy Adrienn Párizsban, a legjobb között is mindent megtesz majd a győzelemért Fotó: Zádor Péter
Édesanyád, Csurgó Virág is részt vett juniorként a francia nemzetközi bajnokságon, s karrierje meghatározó pillanataként emlékszik vissza arra. Te mire gondoltál, amikor sikerült kvalifikálnod magadat a fiatalok párizsi Grand Slamjére? – Nagy álmom vált valóra, így érthető, ha hihetetlen boldogságot éreztem. Tudom, hogy anyunak is sokat jelentett akkoriban a részvétel, szinte szárnyakat kapott tőle, ezért én is hasonló élményre számítok. De persze sokkal több lesz ez egyszerű kirándulásnál a sztárok világában. Olyan sokat dolgoztam a lehetőségért, hogy mindenképpen szeretnék élni vele, és minél jobban szerepelni. – Több mint kétszáz helyet javítottál a junior-világranglistán január óta. Mi történt veled a néhány hónap alatt? – Azt hiszem, fejben végre teljesen összeállt a játékom. A különféle elemek eddig is jól mentek, de csak most került minden a helyére. Ezt nagyrészt annak is köszönhetem, hogy sokat javult az összpontosítási technikám, a döntő pillanatokban jobban tudok figyelni, mint korábban. Amikor a pályán vagyok, pontról pontra haladok, teljesen kizárom a külvilágot. Elsősorban támadó játékos vagyok, szeretem irányítani a meccseket, de az idén azt is megéreztem, hogyan tudok akkor is jól kijönni a pontokból, ha mégis védekeznem kell. – Miben kell még fejlődnöd? A szerva az, amire a többi játékelemnél jobban ráfér a finomítás. De ha őszinte akarok lenni, mindenben messze vagyok még attól, ahová technikailag el szeretnék jutni. Most azonban végre látható, hogy jó úton haladunk. Eddig csak a befektetett munka mennyiségében lehettünk biztosak, most végre az eredmények is jönnek. Úgy érzem, megérte a sok edzés. – Pedig a tavalyi éved szerényebbre sikerült a vártnál... – Így van, ezért nem is számítottam rá, hogy már májusban bekerülhetek a legjobb ötvenbe. Az év célkitűzése volt a Grand Slam-indulás, s hogy ez éppen Párizsban sikerült, az a családi hagyományok miatt csak külön öröm. Egyébként az első januári versenyem még nem igazán jött össze, de Costa Ricában és Kolumbiában már beindult a szekér. Az utóbbi helyszínen annyi önbizalmat szedtem össze, hogy egyre jobban és jobban játszottam, s a legutóbbi két megnyert tornám volt a csúcspont. A pöstyéni második kategóriás junior ITF-viadalon aratott győzelmemre vagyok a legbüszkébb, gyakorlatilag annak köszönhetem a párizsi főtáblát. – Nem könnyű hétről hétre jól teljesíteni, s megőrizni a helyedet a legjobbak között. Ki segít a nehéz pillanatokban? – Elsősorban anya, hiszen ő is ezt az utat járta végig, minden problémámat át tudja érezni, nincs, amit ne értene meg. Az igazi fordulópont azonban Kolumbiában volt január végén, ahová viszont apával utaztam. Csak annyit mondott meccs közben, hogy minden pontra figyeljek, az eredménnyel ne foglalkozzak, szeressem, amit csinálok. Hatalmas terheket vett le a vállamról, és az eredmények is jönni kezdtek. Valójában tehát mindkettőjük támogatása nagyon sokat jelent. – Egész évben versenyről versenyre utazol, s ha éppen nem valamelyik tornán szerepelsz, akkor gyakorolsz. Szereted egyáltalán még a teniszt? – Persze, hogy szeretem, különben nem csinálnám. Nagyon jó érzés nyerni. Minden tornának úgy vágok neki, hogy győzni szeretnék. Végül persze az a legfontosabb, hogy mindent megtettem-e a sikerért? Ha igen, akkor elfogadom a vereséget is. A legjobb azonban mégiscsak a győzelem. Úgyhogy Párizsba sem turistáskodni megyek.

MAGYAR JUNIOR GRAND SLAM-BAJNOKOK Australian Open (Ausztrália) Fiúk. Egyéni: 2017, Piros Zsombor Páros:Lányok: Egyéni: 2000, Kapros Anikó Páros: 2000, Kapros Anikó, Christina Wheeler (ausztrál) Roland Garros (Franciaország) Fiúk. Egyéni:Páros: 2003, Balázs György, Dudi Sela (izraeli); 2017, Piros Zsombor, Nicolas Kuhn (spanyol) Lányok. Egyéni: 2005, Szávay Ágnes. Páros: 2005, Szávay Ágnes, Viktorija Azarenka (fehérorosz); 2010. Babos Tímea, Sloane Stephens (amerikai) Wimbledon (Nagy-Britannia) Fiúk. Egyéni: 2010,Fucsovics Márton Páros:Lányok. Egyéni:Páros: 2005. Szávay Ágnes, Viktorija Azarenka; 2010, Babos Tímea, Sloane Stephens; 2015. Stollár Fanny, Gálfi Dalma US Open (Amerikai Egyesült Államok) Fiúk. Egyéni:Páros: 2009, Fucsovics Márton, Hsieh Cheng-peng (tajvani) Lányok. Egyéni: 2015, Gálfi Dalma Páros: 2010, Babos Tímea, Sloane Stephens

További korosztályos hírek TENISZBEN a sportági aloldalunkon.