UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Vívás

2018-06-02 15:25

„Óriási küzdő, igazi harcos”

A páston igazi küzdő, a legnagyobb harcát azonban egyelőre inkább az edzőtermen kívül vívja a Törekvés SE 20 éves tőrözője, Pásztor Flóra, aki a hazai felnőttválogatón szenvedett súlyos térdsérülést.

G. G. – utanpotlassporthu „Egészen kiskoromban szertornáztam, ugyanis a szüleim azt szerették volna, ha mindenképpen sportolok valamit, abban azonban nem igazán volt sikerélményem, ezért egy barátunk javaslatára vívni kezdtem. Először csak a futkosás és a játék tetszett, de amikor elkezdtük a speciális edzéseket, azonnal beleszerettem a sportágba. Különösképpen az ragadott meg benne, hogy egy az egyben, egymás ellen harcolunk, és a végén jobb győz” – mondja a kezdetekről Pásztor Flóra, a Törekvés SE 20 éves sportolója.

Pásztor Flóra a tavasszal súlyos térdsérülést szenvedett, jelenleg a visszatérésén dolgozik Fotó: Ferraro/FIE
Pásztor Flóra a tavasszal súlyos térdsérülést szenvedett, jelenleg a visszatérésén dolgozik Fotó: Ferraro/FIE
„Az elején sokáig csak az alapokat gyakoroltuk, lábmunka, lépések, aztán később végre tőrt kaptunk a kezünkbe, és be is öltözhettünk. Emlékszem, még az úgynevezett bambikorosztályban kezdtem el versenyezni, és szép sikereket is értem el. De hogy profi vívó szeretnék, és egyszer olimpián szerepelni, azt akkor határoztam el, amikor először kerültem be a korosztályos válogatottba.” Az azóta eltelt időszakban sorra jöttek a sikerek Pásztor Flóra karrierjében, 2013-ban éppen Budapesten nyert aranyérmet csapatban a kadét Európa-bajnokságon, s már ebben az évben elődöntős volt a felnőtt országos bajnokságon. A folytatásban aztán érmek sokaságát gyűjtötte be az utánpótlás-világversenyeken, ám az idén csapat Eb-bronz után nagy balszerencse érte, ugyanis a térdében elszakadt az elülső keresztszalag. „Az utolsó hazai válogató utolsó asszójának talán utolsó pillanataiban egyetlen rossz mozdulat után kibicsaklott a térdem, s ugyan rá tudtam állni, sajnos nem sokkal később kiderült, nagy a baj. Ezzel sajnos ugrott az utolsó korosztályos világbajnokságom” – emlékezik a Testnevelési Egyetem edzői szakán tanuló Pásztor Flóra, aki azóta heti öt gyógytornával és különféle kezelésekkel készül a visszatérésre, ami szeptemberre időzíthető. Amikor a Flóráról kérdezzük, a harci kedvét, a kitartását és az akaraterejét méltatja Beliczay Sándor, a mester is. „Nyolcéves korában kezdett Horváth Mária gyerekcsoportjában. A trénernő átjött hozzám, és azt mondta, van itt egy lány, aki leszedi a fiúk fejét játék közben.” „Óriási küzdő, igazi harcos, aki minden cselekedetét a sportnak szenteli” – teszi hozzá a szakember, aki megjegyezi azt is: Pásztor mostani sérülése szakmai hiba következménye, mivel „rendkívül sokat versenyzett az elmúlt időszakban és borzasztóan nagy terhelést kapott”. Beliczay azt mondja, Flóra a gyógytorna mellett már a kerekesszékes-vívókkal együtt iskolázik, és hamarosan elkezdhetik a normál tréningeket is. „Ez a rehabilitáció az, amely reményeim szerint megalapozza az elkövetkező, mintegy tízéves felnőtt válogatottságot.” „Továbbra is az a célom, hogy egy nemzetközileg elismert vívó váljék belőle, s bízom benne, hogy ott lesz jövőre a hazai rendezésű, olimpiai kvalifikációs világbajnokságon is” – avat be a közeljövőt érintő tervekbe a mesteredző. További korosztályos hírek VÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.