UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2018-06-04 20:41

Győzelmi beszéd

Hétvégén rendezték a fiú és a leány ifjúsági vízilabda-bajnokság döntőjét. A fiúk mezőnyében a BVSC-Zugló győzött, amely 15 év után szerezte meg újra a bajnoki címet, a leányok között pedig az UVSE aratott sikert, veretlen szezont zárva. A győztes csapatok vezetőedzői, Kemény Kristóf, valamint Áts Bertalan értékelték a finálét és a diadalt honlapunknak.

Sztrik Martinutanpotlassport.hu Hétvégén rendezték az ifjúsági korosztály vízilabda-bajnokságának döntőjét a fiúk és a leányok mezőnyében is. Mindkét nem viadalában az alapszakasz nyertes csapata diadalmaskodott, így bizton állítható: a szezon legjobbjai győztek. A fiúk mezőnyében a zuglóiak mellett a KSI SE, az UVSE és a ZF-Eger együttese vett részt a korosztály Laky Károly uszodában rendezett négyes döntőjében.  A szombaton zajló elődöntő mérkőzéseken (BVSC-Zugló‒ZF-Eger, KSI SE‒UVSE) egyaránt 10‒9-es arányú győzelem született, s eldőlt, hogy a hazai környezetben játszó vasutasok mérik össze tudásukat a sportiskolásokkal a vasárnapi fináléban.  A harmadik hely sorsát eldöntő csatában aztán az UVSE 13‒9-re felülmúlta a ZF-Eger gárdáját. Az aranyéremért vívott küzdelemben pedig a BVSC-Zugló pólósai 12‒11-re győztek a KSI SE alakulata ellen, ezzel 15 év után újra bajnoki címet ünnepelhettek. A bravúros diadalt a zuglóiak vezetőedzője, Kemény Kristóf értékelte, aki nem más, mint a férfiválogatottat többek között három olimpiai bajnoki címig vezető Kemény Dénes fia, valamint az uszodában csak „Fecsó” bácsinak becézett edzőlegenda, a hazai pólónak világsztárokat nevelő Kemény Ferenc unokája.

A BVSC-Zugló korosztályos bajnokcsapata Fotó: Madar Dávid/waterpolo.hu
A BVSC-Zugló korosztályos bajnokcsapata Fotó: Madar Dávid/waterpolo.hu
„Az elején rengeteg helyzetet kihagytunk, ennek eredményeképpen az ellenfél hamar kétgólos előnybe került. Szerencsére időben kapcsoltunk, és kiváló játékkal megfordítottuk a mérkőzés állását. A hajrá előtt négy góllal vezettünk, én pedig nem is aggódtam, mert éreztem, hogy a játékosaim közül senki nem akar vesztesen kimászni a vízből.  A félidőben ugyan figyelmeztettem őket, hogy koncentráljanak ‒ mivel a korábbi rangadóinkon rendre a harmadik negyedben volt rövidzárlatunk ‒, a srácok tudták, hogy most kell kihozni magukból a maximumot. A győztes mentalitással és a rengeteg munkával, amit a szezon során végeztünk, végül sikerült beteljesíteni álmunkat, megnyerni a bajnokságot, ami leírhatatlan érzés.” De vajon mi volt a siker kulcsa? „A BVSC minden poszton tele van tehetséges játékossal, így nagy a merítési lehetőség is. Ez egy kivételes korosztály, de ezt már akkor tudtam, amikor a szezon elején ideérkeztem, ahogy azt is, itt sikeresen lehet alkotni, mert olyan körülmények vannak, amik ezt lehetővé teszik. A nagyszerű sportolók mellett a létesítmény, a nyugalom és a vezetőség felől áradó bizalom mind-mind elősegíti a diadalok elérését. Mindemellett én is nagyon motiváltan érkeztem, beletettem apait-anyait, és folyamatos, kemény munkával rengeteget dolgoztunk az előrelépés érdekében. Szeretnék egyszer olyan naggyá válni, mint édesapám, számomra ő a vízilabdázás legkiválóbb alakja, legjobb edzője. Mindent tőle tanultam, illetve még tanulok is”‒ mondta fiúi tisztelettel a 28 éves vezetőedző. A leányoknál a Hajós Alfréd Sportuszodában megrendezett négyes döntőben a címvédő Yordo Szentes a BVSC-Zugló, a veretlen alapszakaszt produkáló UVSE pedig a Tatabányai VSE ellen játszott a döntőbe kerülésért. Két sima győzelem született; a szentesiek 13‒6-ra, míg az UVSE 19‒4-re nyert, így ez a két csapat jutott be a vasárnapi fináléba. Ezt megelőzte még aznap egy bronzmérkőzés is, amely a zuglóiak sikerével végződött. Az aranymeccs pikáns párharcot ígért, ugyanis tavaly szintén ez a két csapat vívott harcot a legfényesebb medálért, akkor viszont a Szentes győzött 7‒6-ra. A különbség idén sem változott, de az elosztás igen, s parádés teljesítménnyel végül a hazai pályán játszó fővárosi csapat diadalmaskodott. A sikerről Áts Bertalan, a győztes csapat vezetőedzője mesélt.
Az UVSE ifjúsági leány pólósai veretlenül zárták a szezont Fotó: Madar Dávid/waterpolo.hu
Az UVSE ifjúsági leány pólósai veretlenül zárták a szezont Fotó: Madar Dávid/waterpolo.hu
„Tavaly ugyanígy veretlenül zártuk az alapszakaszt, és csak az utolsó mérkőzésen kaptunk ki a Szentes ellen. Idén keményen dolgoztunk azért, hogy ezt elkerüljük, ami sikerült is, ezért rendkívül boldog vagyok. Az első két negyedben minden a megbeszéltek szerint zajlott, betartották a lányok az utasításokat, viszont a második félidő elején volt egy kritikus pillanat, amikor kipontoztuk az ellenfél legjobb játékosát. Ez után ugyanis azt éreztem, hogy kicsit elkényelmesedtünk, elkönyvelve a győzelmet. Át is vette a vezetést az ellenfél, és a szezon során először kerültünk hátrányba. Mondtam a játékosaimnak, hogy ébredjenek fel, kezdjenek el úgy vízilabdázni, ahogy tudnak, mert ha nem, akkor könnyen vereség lehet a vége, és ugyanabba a pofonba szaladunk bele, mint tavaly”‒ foglalta össze az eseményeket a vezetőedző, majd arról is beszélt, mi volt a legnehezebb pillanat a döntőben. „A legnehezebb az volt, hogy fel tudunk-e állni a hátrányból, és elhiszik-e a játékosok, hogy jobbak vagyunk. Szerencsére nagyon jó a mentalitásuk, így elbírták a rájuk nehezedő nyomást, és többek között a remek védekezésnek köszönhetően megfordítottuk a párharcot. Hatalmas siker ez számunkra, és azt gondolom, hogy igazságos eredmény született. Ha másképp végződik, biztosan csalódottak lennénk, hiszen megnyerni egy alapszakaszt, és egy mérkőzésen elveszíteni a bajnoki címet nagyon rossz érzés, nem is tartom teljesen korrektnek ezt a lebonyolítási rendszert.” További korosztályos híreink VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.