UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2018-06-06 08:38

Egy döntő, egy bronz

Remekül teljesítettek a kötöttfogású magyar birkózók az isztambuli U23-as Európa-bajnokság első két napján. Losonczi Ottó a 67 kg-ban döntőbe jutott, míg Almási Ferenc a 130 kilósok dobogójának a harmadik fokára állt fel. Két magyar sportoló küzdhet meg szerdán a bronzéremért, hárman pedig ötödikek lettek.

Krasznai Bence – utanpotlassport.hu Nem akármilyen két napot tudhat maga mögött a magyar kötöttfogású válogatott. Kedden heten birkóztak helyosztót az Isztambulban zajló U23-as Európa-bajnokságon, s közülük hárman még csak juniorkorúak. Losonczi Ottó Ottó a 67 kilogrammosok mezőnyében lépett szőnyegre, rögtön a legjobb nyolc között. A junior Európa-bajnoki ezüstérmes magyar a norvég Martin Thoresen ellen kezdett, s nagyon magabiztosan nyert technikai tussal. Kirobbanó formáját bizonyította azzal, hogy az elődöntőben azt a szerb Sebastian Nadot győzte le, akitől tavaly vereséget szenvedett a szombathelyi U23-as kontinensviadalon.

Losonczi Ottó (pirosban)
Losonczi Ottó (pirosban)
Losonczi ellenfele a döntőben az U23-as világbajnoki ezüstérmes orosz, Alan Mirzojan lesz. Edzője, Lévai Zoltán szerint nagy esélye van Ottónak az aranyéremre, főleg a mostani formáját tekintve: „Meglepően higgadt volt egész nap, nagyon összeszedte magát. Ottó rendkívül okos ember, s ez sokszor vereségbe kergette ez idáig, ugyanis képes volt már a meccsei előtt felőrölni magát fejben. Tudatosan készül a döntőre. Amennyiben tudja magát tartani a taktikájához, s nyugodt marad, akkor Európa-bajnoknak kell lennie szerdán.” A bronzérmes Almási Ferenc a 130 kilósok között állt fel a dobogó harmadik fokára. Sorsolása szerencsés és egyben szerencsétlen is volt; rögtön a négy közé jutásért birkózhatott, viszont az ellenfele a tízszeres utánpótlás világ- és Európa-bajnok, még mindig csak 21 éves, grúz Zvjadi Pataridze volt. Lévai nem örült ennek a sorsolásnak. Sőt, kifejezetten sajnálta nehézsúlyú versenyzőjét, mivel ez volt az ötödik olyan bajnokság, amelyen a grúz klasszissal került össze Ferenc. Elmondta, nem egyszer vett már el érmet Almásitól. Ez most is majdnem így történt, hiszen a bronzcsatában a román Constantin Hutuleac fogadta a magyar birkózót. Almási négy héttel ezelőtt szenvedett 5-0-s vereséget ugyanettől romántól. A Csepeli BC versenyzője most összeszedte magát, s parádés teljesítménnyel, és egy pörgetéssel Hutuleac fölé kerekedett. Ezzel a 2016-ban nyert junior világbajnoki bronzérme mellé megszerezte pályafutása második medálját világversenyről. Fiatal bronzmeccsesek Losonczi Ottó testvére, a 82 kilogrammos, még juniorkorú, 18 esztendős Dávid fantasztikusan menetelt végig az elődöntőig. A nyolcaddöntőben nagy csatában nyert a nála öt évvel idősebb, U23-as világbajnoki harmadik bolgár, Roszjan Dermanszki ellen. Dávid a negyeddöntőben is bravúrt hajtott végre, ugyanis a 23 éves, junior Európa-bajnok Hannes Wagnert utasította maga mögé, s ezzel a sikerrel egy lépésre került a finálétól. Losonczi – Lévai elmondása szerint – rutintalanságának köszönheti, hogy a négy között kérdéses bírói ítélet után kikapott Vaag Margarjantól. Az orosz egyértelműen Dávid lábát fogta, így vezette ki őt a szőnyegről, és nyert 10−1-re. A vezetőedző elmondta, nem ezen múlott az aranymeccs, így is nagyon büszkék lehetünk a magyar fiúra, aki fehérorosz-azeri meccs győztesét várja az éremcsatában. A 72 kilósok versenyében lépett szőnyegre a 19 éves Lévai Tamás. A fiatal magyar nagyon szép birkózással, s annál is szebb lenti védekezéssel győzte le a fehérorosz, majd a moldovai ellenfelét is. A döntőbe jutásért a junior világbajnok, U23-as Európa-bajnok grúz Ramaz Zoidzével nézett farkasszemet. Tamás egy aláfordulásba beleragadt,  és tusolta a sokkal tapasztaltabb vetélytárs. Ezt a vereséget magára vállalta edző-édesapja: „Én kiabáltam be neki, hogy forduljon alá, mikor még nem láttam, hogy a grúz biztosítja a könyökét, ezzel uralta a helyzetet. Ilyenkor századmásodperceken múlik minden, s most rosszul döntöttünk. Eljön majd az az idő, amikor elég tapasztalt lesz ahhoz, hogy magától érzékelje ezeket a dolgokat, és teljesen önállóvá válik.” Hárman ötödikek A junior világbajnoki bronzérmes, 63 kilogrammos Torba Erik a vigaszágon kezdte meg a keddi versenynapot, miután hétfőn kikapott a moldovai Alexandru Biciutól, aki döntőbe jutott. Erik magabiztosan győzte le a portugál Julinho Correiát, azonban a bronzcsatában már nem bírt az örmény Szlavik Galsztjannal, így ötödik helyen zárta a megméretést.
Torba Erik (kékben)
Torba Erik (kékben)
Ő volt az, akitől Lévai valamivel jobb eredmény várt, de a mester elmondta, Torba versenysúlya a 60 kiló, ez is bizonyíték volt rá, hogy arra kell koncentrálnia ezután. Nagy meglepetésre ötödik lett a 87 kilós, 19 éves Vitek Dáriusz is, aki soha nem volt még magyar válogatott, tehát ez volt az első világversenye. Dáriusz egészen az elődöntőig menetelt, ahol kikapott a junior Eb-győztes azeri Iszlam Abbászovtól, majd a bronzmérkőzésen az orosz Kalijovval szemben is alulmaradt; két csípődobásba szaladt bele. Lévai Zoltán kiemelte, hogy így is parádés volt Dáriusz birkózása, s minden sportolónak példát kellene venni az alázatáról, valamint elhivatottságáról. Kovács Bence az 55 kilogrammosok között lett ötödik. Bencén a bronzéremért az örmény Norair Ahojanon kerekedett felül, de a magyar fiú így is túlteljesítette a várakozásokat. „Nagyon tetszik a birkózása. A legnagyobb problémája az, hogy egészen ez idáig a kötött- és a szabadfogás között vacillált. Magyarországon gyakori jelenség ez a helyzet, de szerintem egy birkózónak legkésőbb a serdülőkorban el kell döntenie, melyik fogásnem mellett dönt, mint ahogy keleten, a birkózó-nagyhatalmakban csinálják. Így évek vesznek el a tökéletes felkészülésből. Bence már elkezdett a felnőtt kötöttfogású-válogatottal edzeni, jó úton halad, időre van szüksége, hogy beérjen” – fogalmazott Lévai. A vigaszágas A 97 kilogrammos kadét világbajnoki és junior Európa-bajnoki ezüstérmes Török Zsolt rögtön az orosz U23-as vb-aranyérmes Alekszandr Golovinnal került össze, s kapott ki tőle. Az orosz bejutott a döntőbe, tehát Zsolt szerdán a vigaszágon harcolhat tovább. A vezetőedző szerint Töröknek meg kell szereznie az érmet. Elmondta, nem lesz egyszerű, hiszen a bronzmeccsért előbb túl kell jutnia a grúz junior világbajnokon, Georgij Meliján, s csak azután jöhet török Suleyman Erbay. Kitekintve A 77 kilós Rajbek Bisultanov a második dán aranyat nyerte az utánpótlás-világversenyek történetében. Az elsőt 2004-ben, a junior Eb-n Mark Madsen szerezte, aki később, a felnőttek között háromszoros vb-ezüstérmes lett. Bisultanov 2011 óta produkál jegyzett nemzetközi eredményeket. A nevével ellentétben dán nevelésű birkózó, Herning városából származik, ahol 2009-ben Kiss Balázs világbajnok lett.

U23-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, ISZTAMBUL Kötöttfogás Az 1. programcsomag bajnokai és a magyar szereplők helyezése 55 kg: 1. Nugzari Curcumia (Grúzia), ...5. Kovács Bence (Magyarország) 63 kg: 1. Mihai Mihut (Románia), ...5. Torba Erik (Magyarország) 77 kg: 1. Rajbek Bisultanov (Dánia), ...13. Gégény Dominik 87 kg: 1. Iszlam Abbászov (Azerbajdzsán), ...5. Vitek Dáriusz (Magyarország) 130 kg: 1. Zvjadi Pataridze (Grúzia), ...3. Almási Ferenc (Magyarország)

Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.