UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2018-06-06 19:54

Nyugaton jobban megy

Valamennyi korosztályos kézilabda-bajnokság befejeződött a 2017/18-as évadban, és egyértelműen megállapítható, hogy a Nyugati csoport egyesületei szerepeltek eredményesebben, hiszen egyetlen keleti együttes sem szerzett bajnoki aranyérmet. A fiúk mezőnyében a NEKÁ-t és az Éles Kézisulit, a lányok mezőnyében a balatonbogláriak mellett a Győri ETO KC-t lehet kiemelni.

B. V. – utanpotlassport.huVéget ért tavasz, s ezzel természetesen valamennyi korosztályos kézilabda-bajnokság befejeződött, és vészesen közelednek a nyári korosztályos világversenyek. De előtte még összegezzük, mely egyesületek teljesítettek jobban, esetleg emelkedtek ki a mezőnyből.

A NEKA ifjúsági csapata hetesekkel győzött a négyes döntőben Forrás: NEKA
A NEKA ifjúsági csapata hetesekkel győzött a négyes döntőben Forrás: NEKA
A legkiélezettebb csata és a legjobb döntő talán az ifjúsági fiúk mezőnyében volt. Az idén először is négyes döntővel záruló bajnokságot a NEKA korosztályos együttese nyerte, miután a dunaújvárosi döntőben hetespárbajban múlta felül Balatonfüredet; a balatonbogláriak kapusa, Győri Kristóf emlékezetes teljesítményt nyújtott, három büntetőt is megfogott. A két döntős csapat szereplése egyébként nem meglepetés, kiemelkedtek a többi rivális közül. A bronzérmet a Keleti csoportban alapszakaszgyőztes Pick Szeged nyerte, miután a helyosztón a PLER alakulatát múlta felül.

Fiú ifjúsági bajnokság (U20): 1. NEKA, 2. Balatonfüredi KSE, 3. Pick Szeged, 4. PLER-Budapest További helyezések. Nyugati csoport: 3. Telekom Veszprém, 4. Grundfos Tatabánya KC, 5. Veszprémi KKFT, 6. Váci KSE, 7. Csurgói KK, 8. FTC, 9. Budakalász, 10. ETO SZESE, 11. Komló, 12. Rév TSC-Mikolik Keleti csoport: 3. B.Braun Gyöngyös, 4. Dabas KC, 5. Balmazújvárosi KK, 6. Eger SBS Eszterházy, 7. Békés KC, 8. Békéscsaba DKSE, 9. Kecskeméti TE, 10. Orosházi FKSE, 11. Ceglédi KKSE, 12. DEAC

Az „eggyel” kisebbek, az U17-esek között sokkal kiegyensúlyozottabb volt a mezőny. Ezt jelzi, hogy az alapszakaszban az élen végző csapatok közül egyik sem jutott döntőbe. A szintén Dunaújvárosban tartott Final Four során az Éles Kézisulihoz kötődő Veszprémi KKFT gárdája, és a ferencvárosiakat nagy meglepetésre legyőző békésiek meccselhettek az aranyért. Az összecsapást magabiztosan a veszprémiek nyerték, míg a bronzérem az FTC-t felülmúló Pick Szegedé lett.

Fiú serdülőbajnokság (U17) 1. Veszprémi KKFT, 2. Békés KC, 3. Pick Szeged, 4. FTC További helyezések. Nyugati csoport: 3. NEKA, 4. Grundfos Tatabánya KC, 5. Telekom Veszprém, 6. Balatonfüredi KSE, 7. Váci KSE, 8. Komló, 9. Csurgói KK, 10. KSI KA, 11. Budaörs, 12. Budakalász Keleti csoport: 3. PLER-Budapest, 4. Dabas KC, 5. B.Braun Gyöngyös, 6. Békéscsaba DKSE, 7. Balmazújvárosi KK, 8. Eger SBS Eszterházy, 9. DEAC, 10. Kecskeméti TE, 11. Orosházi FKSE, 12. Ceglédi KKSE

A fiúk gyemekligájában, vagyis az U14-es korosztályban is az Éles Kézisuli gárdája győzött, méghozzá roppant magabiztosan. A tízmeccses felsőházi rájátszásban mindössze egyetlen mérkőzést vesztettek a veszprémiek. Az ezüst- és a bronzérem két fővárosi csapaté lett, a PLER a második, az FTC a harmadik helyen zárt.

Fiú gyermekbajnokság (U14) 1. Éles Kézisuli, 2. PLER-Budapest, 3. FTC, 4. Pick Szeged, 5. Grundfos Tatabánya KC, 6. Gyöngyösi KK

A győriek ifjúsági csapata magabiztosan nyerte meg a bajnokságot Forrás: MKSZ
A győriek ifjúsági csapata magabiztosan nyerte meg a bajnokságot Forrás: MKSZ
A lányok mezőnyében szintén a Nyugati csoportban szereplő együttesek remekeltek a májusi négyes döntőkben. A kétnapos szigetszentmiklósi négyes tornán az U19-esek között a Győri ETO KC győzött, ami azt tekintve nem meglepő, hogy több már az NB I-ben és Bajnokok Ligájában bemutatkozott játékost is a soraikban tudtak. A második a szintén kiválóan játszó FTC, míg a harmadik a női NB I/B-ben ezüstérmes NEKA ifjúsági csapata lett.

Leány ifjúsági bajnokság (U19): 1. Győri ETO KC, 2. FTC, 3. NEKA, 4. DVSC-TVP További helyezések. Nyugati csoport: 3. Dunaújvárosi KKA, 4. NEKA II, 5.Győri ETO KC II, 6. Siófok KTC, 7. Alba Fehérvár KC, 8. Mosonmagyaróvári KC, 9. Kozármisleny SE, 10. Érd, 11. Bajnok DSE Nemesvámos, 12. Szombathely Keleti csoport: 3. MTK Budapest, 4. Váci NKSE, 5. Vasas, 6. Békéscsaba, 7. Hajdúnánás SK, 8. Budaörs, 9. Csepel DSE, 10. Szeged KKSE, 11. Kecskemét, 12. Kisvárdai KC

A serdülő lányok között a Nemzeti Kézilabda Akadémia és a Győri ETO KC versengése határozta meg az egész bajnokságot. A két együttes kiemelkedett a mezőnyből, így nem meglepő, hogy ők vívták a döntőt a szigetszentmiklósi Final Four során is. A külön csatából a balatonbogláriak kerültek ki győztesen, míg a bronzérmet az FTC szerezte meg az MTK Budapest alakulatával szemben.

Leány serdülőbajnokság (U16) 1. NEKA, 2. Győri Audi ETO KC, 3. FTC, 4. MTK Budapest További helyezések. Nyugati csoport: 3. Dunaújvárosi KKA, 4. Szombathely, 5. Bajnok DSE Nemesvámos, 6. Kozármisleny SE, 7. Alba Fehérvár KC, 8. Dorogi ESE, 9. Siófok KTC, 10. KSI KA, 11. Érd, 12. Kispest-Malév Keleti csoport: 3. DVSC-TVP, 4. Vasas, 5. Békéscsaba, 6. Orosházi NKC, 7. EURONOVEX USE, 8. Szeged KKSE, 9. Budaörs, 10. Kisvárdai KC, 11. Váci NKSE, 12. Kecskemét

A legkisebbek versengésében viszont megint az ETO nyert. A győriek mindössze egy mérkőzést vesztettek a felsőházban, de így is csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően zártak az élen. A Debrecen azonos pontszámmal második lett. A harmadik helyre talán kisebb meglepetésre a Kozármisleny együttese futott be az FTC előtt.

Leány gyermekbajnokság (U13) 1. Győri ETO KC, 2. Debreceni SC, 3. Kozármisleny SE, 4. FTC, 5. EURONOVEX USE, 6. Szeged KKSE

Egyéb korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.