UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2018-06-10 18:48

Nem várt siker

Némi meglepetésre az alapszakasz harmadik helyén végzett Yordo Szentes csapata felülmúlta a leány serdülőbajnokság döntőjében a hazai közönség előtt játszó, eddig veretlen évadot produkáló UVSE együttesét. A budapesti Hajós Alfréd Sportuszodában megrendezett négyes döntőn így a szentesiek szerezték meg a bajnoki címet, a bronzmeccset pedig a BVSC-Zugló gárdája nyerte.

Sz. M. ‒ utanpotlassport.hu Véget ért a leány serdülő vízilabda-bajnokság négyes döntője a Hajós Alfréd Sportuszodában. Eldőlt, melyik csapat a 2017/2018-as szezon aranyérmese, s hogy melyik klub birtokába kerül a bronz. A harmadik helyért ugrottak először vízbe a játékosok vasárnap, s az alapszakaszban kiválóan, az elődöntőben viszont gyengén teljesítő BVSC-Zugló csapata korán hátrányba került a Dunaújvárosi FVE-Yordo alakulata ellen. A 3‒1-es első játékrész után azonban Gruber Laura fel tudta rázni csapatát, s a félidőre felzárkóztak egy gólra. Ezután jött a fordulat: a harmadik felvonás végére már a zuglóiak álltak jobban, Utassy Janka Kata és Faragó Berta bravúros teljesítményének köszönhetően kétgólos előnyt sikerült kialakítaniuk, amit a véghajrában még tovább növeltek. A mérkőzés végeredménye 11‒7 lett, így eldőlt, hogy a vasutasok nyakába kerül a serdülőbajnokság bronzérme.

A Yordo Szentes csapata nyert a favoritnak tartott UVSE együttese ellen Forrás: waterpolo.hu
A Yordo Szentes csapata nyert a favoritnak tartott UVSE együttese ellen Forrás: waterpolo.hu
Az aranymeccsen nem csak az idő közben megérkezett esőfelhők, hanem a kiegyenlített erőviszonyok is tartogattak meglepetést. Az UVSE csapata veretlenül nyerte meg a bajnokságot, ráadásul játékosai 365 gólt dobtak és csak 88-at kaptak a lejátszott 18 meccsen, így a favoritként érkeztek a négyes döntőre. Szombaton sima győzelmet arattak, nem úgy, mint a szentesiek, akiknek szoros küzdelemben sikerült csak megverniük a címvédő BVSC-Zugló gárdáját. Ezek alapján a Szentes játékosai érezhették magukat fáradtabbnak, azonban ez vasárnap egy pillanatig sem látszott. Már a mérkőzés első negyede is izgalmasan telt, noha nem született gól. Úgy tűnt, a felek inkább a védekezésre fektetik a hangsúlyt, és gyors ellentámadásokkal próbálnak operálni. A szentesi Korom Réka törte meg aztán a gólcsendet. Igaz, a hazai közönség előtt játszó UVSE sem hagyta magát, ugyanakkor egyértelműen érződött, melyik csapatban maradt több szufla a második félidőre. A harmadik felvonásban újabb egy góllal növelte előnyét a vezető együttes, így a véghajrát megnyugtató különbséggel kezdhette meg, amit sikerült is megőrizni, és 7‒4-re a Yordo Szentes pólósai diadalmaskodtak és szerezték meg az aranyérmet, revansot véve a múlt héten, ifjúsági korosztály döntőjében elszenvedett vereség után.

LEÁNY SERDÜLŐBAJNOKSÁG, NÉGYES DÖNTŐ (HAJÓS ALFRÉD SPORTUSZODA) Bronzmérkőzés BVSC-Zugló‒Dunaújvárosi FVE-Yordo 11‒7 (1‒3, 2‒1, 4‒1, 4‒2) BVSC-Zugló: Pintér Anna, Halas Luca Ilona, Ősz Varga Lilla, Petőváry Luca Katica, Utassy Janka Kata, Bruckner Anna, Bagyinszki Hanna, Alaksza Noémi, Ringhofer Brigitta, Faragó Berta, Kovács Kinga, Gasparics Kata, Tóth Boglárka, Hajdú Zsófia. Vezetőedző: Gruber Laura Dunaújvárosi FVE-Yordo: Klepács Bojana, Fülöp Fanni, Kardos Laura, Jonkl Cenge, Szabó Nikolett, Böde Laura, Kardos Dominika, Kovács Polett, Pál Réka, Somogyvári Lili, Velics Flóra, Sümegi Nóra Virág, Zalay Flóra, Uitz Eszter Vezetőedző: Schmidt Tamás

Döntő Yordo Szentes‒UVSE  7-4 (0‒0, 3‒1, 3‒2, 1‒1) Yordo Szentes: Wenxin Dong, Bíró Borbála, Káris Janka, Boldizsár Rebeka, Hoffmann Hanna, Dömsödi Dalma, Héri Adrienn, Tóth Fruzsina, Kudella Panna, Korom Réka, Kajtár Sára, Kocsis Fanni, Remzső Angéla. Vezetőedző: Ollyán Gyula UVSE: Pápai Barbara Klaudia, Baksa Borbála, Baksa Vanda, Benyovszki Diána, Vida Virág, Bobos Lili, Boglári Alexandra, Koppány Szamira, Hajdú Róza, Pál Anna, Forgách Lili, Lehoczky Dóra, Kurucz Kata, Kakas Krisztina. Vezetőedző: Áts Bertalan

További korosztályos híreink VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.