UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Atlétika

2018-06-11 18:48

Carl Lewis és Mike Powell nyomában

Majdnem félméteres fölénnyel verte meg Rio olimpiai bajnokát a még tinédzser kubai Juan Miguel Echevarría. A kubai atléta 883-as ugrásánál csak öten repültek messzebbre, olyan nagyságok, mint Bob Beamon vagy Carl Lewis.

Juan Miguel Echevarría két hete kétszer is 9 méter körül ért földet, de akkor még piros zászlót kapott
Juan Miguel Echevarría két hete kétszer is 9 méter körül ért földet, de akkor még piros zászlót kapott
A. A. – utanpotlassport.huBob Beamon, Mike Powell, Carl Lewis, Iván Pedroso, Robert Emmijan, vagyis a távolugrás történetének legnagyobb alakjai ugrottak csak nagyobbat eddig a 19 éves kubai Juan Miguel Echevarríánál, aki vasárnap 883 centivel aranyozta be a stockholmi Gyémánt Liga-viadalt. A megengedettnél éppen nagyobb, 2.1 méter/szekundumos hátszél egy kicsit ugyan bosszanthatja, ettől azonban még nagy volt az öröm, sokkal nagyobb mintha szimplán csak megnyerte volna a versenyt. Két hete Rómában már kétszer is kilenc méter körül landolt, de egyik ilyen ugrása sem volt érvényes. Most viszont az utolsó kísérleténél fehér zászlót kapott, le lehetett mérni, persze előtte, szabad szemmel is lehetett látni, hogy hatalmas lett az ugrás. „Szerettem volna 850 centi fölé jutni, nem hittem volna, hogy ilyen messzire sikerül ugranom. Régi nagy vágyam volt ilyen távolságokba jutni, de még a szezon elején járunk, fokról fokra akarok előrejutni, a kilenc méterre nem is gondolok még. Az egy álomhatár, keményen meg kell érte dolgozni" − mondta. Az idei fedettpályás világbajnok vasárnap este fokról fokra haladt előre: elsőre éppen túljutott 8 méteren, harmadikra 829-nél, negyedikre 850-nél ért földet. Már azzal is győzött volna, de csattanóval volt igazi a történet. A 883-as győztes ugrásával majdnem fél métert vert az ezüstérmes amerikai Jeff Hendersonra, Rio olimpiai bajnokára. Negyedszázada nem látott senki ekkora ugrást, legutóbb − kétszer ekkora szélben − Mike Powell volt képes nagyobbra, aki 1991 óta 895-tel tartja a világrekordot. További korosztályos hírek ATLÉTIKÁBAN a sportági aloldalunkon.