UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tenisz

2018-06-14 08:56

Páros felnőtt remények

Ritkán fordul elő, hogy két még utánpótláskorú játékos együtt tűzzön ki maga elé, felnőttek között elérendő célokat. A Budai Tenisz Centrum két játékosával, Vörös Mátéval és Kéki Márkkal most mégis ez történt, az ATP TOP 200-at célozták meg. A nagykorúság kapuján idén átlépő fiúk nemcsak a pályán, de azon kívül is nagyszerűen megértik egymást. S mivel eddigi teniszkarrierjük is sok hasonlóságot mutat, rendhagyó módon, páros portréban mutatjuk be őket. A Budai Tenisz Centrum vezetőedzője, Balázs György szerint a fiúkban nagy lehetőségek rejlenek, s csak a kitartásukon múlik, kihozzák-e magukból a maximumot.

Gy. Szabó Csilla – utanpotlassport.huAz idei felnőtt fedett pályás ob férfi páros döntőjében a Vörös Máté, Kéki Márk kettős váratlan meglepetést okozott győzelmével. De az egyéni küzdelmekben is helytállt a két fiatal, Márk a későbbi győztes Valkusz Mátétól szenvedett vereséget az elődöntőben, Mátét pedig az ezüstérmes Balla Péter búcsúztatta a negyeddöntőben. Jól indult a szezon, s hasonlóan jól folytatódott a nemzetközi versenyeken is. Májusban két junior ITF-tornát is megnyertek párosban, egy G2-est és egy G4-est. Egyéniben azonban már kevesebb a hasonlóság kettejük között, hiszen Vörös az év végi 354. helyről indulva pillanatnyilag a 178. helyre tornázta fel magát, s Makk Péter mögött a második legjobb magyar a junior világranglistán, míg Kéki hatalmas hátránnyal indulva, 1551.-ként rajtolt januárban és most az 553. rangsorolt. Igaz, még így is ötödik a tizennyolc éven aluli fiúk nemzetközi mezőnyében a magyar teniszezők között.

Vörös Máté, Borsos Olivier (a BTC sportigazgatója) és Kéki Márk együtt örülnek a sikereknek
Vörös Máté, Borsos Olivier (a BTC sportigazgatója) és Kéki Márk együtt örülnek a sikereknek
„Jövőre már hivatalosan is felnőttek lesznek, ezért a hátralévő pár hónapra a pillanatnyi nemzetközi helyezésük miatt eltérő versenynaptárt kellett összeállítanunk" – magyarázta honlapunknak a két fiatal edzője Balázs György.Máté esetében még van arra remény, hogy az év végén a legjobb száz között fejezhesse be junior karrierjét, és a szeptemberi amerikai nyílt bajnokság korosztályos versenyén felkerülhessen a selejtező táblára. A lebonyolításnak hála, a párizsival és a wimbledonival ellentétben több hely van a kvalifikációban, s az év vége felé a legjobbak közül sokan már nem indulnak. Ezt a különleges helyzetet próbáljuk az ő esetében kihasználni, és előtérbe helyezzük a junior tornákat. Márk messze van ettől, ezért ő a nyáron már inkább a felnőttek között indul.” A szakember mindkét fiúban nagy lehetőségeket lát. A kettejük közötti fáziskésés egyik okának azt tartja, hogy Máté előbb került hozzájuk Budapestre, Márk pedig csak idén nyáron fog véglegesen a fővárosba költözni. De ha mindketten megmaradnak az általa kijelölt úton, s a mostanihoz hasonlóan dolgoznak tovább, akkor hamarosan kiegyenlíthetődnek a különbségek, s mindketten elérhetik egyéni céljaikat. És persze a közöset is. Máté és Márk a felnőtt mezőnyt célozta meg párosban. A céljuk nem kisebb, mint az ATP legjobb 200 kettőse közé kerülni. „Mind az életben, mind a pályán remekül megértjük egymást – mondta a Kőszegről Budapestre tavaly szeptemberben átköltözött Vörös Máté a jövő évi közös tervekről. – A közös edzések alkalmával is természetes, hogy nálam lakik, így a szabadidőnket is gyakran töltjük együtt.” A győri Kéki Márk reálisnak tartja a közösen kitűzött TOP 200-as helyet: „Amilyen gyorsan lehet, oda szeretnénk érni. Többször beszélgettünk Babos Timivel a lehetőségeinkről, ő is biztatott bennünket. Szerintünk megvalósítható célt tűztünk ki magunk elé. S bár a programunk eltér, azért idén is fogunk párost játszani, s szeretnénk már most megszerezni az első ATP-pontjainkat. Tudjuk, hogy speciális edzésekre is szükség lesz ehhez, de felkészültünk rá.” Balázs György szerint Vörös Máté remek fizikai adottságokkal rendelkezik, s magassága ellenére is kifejezetten jól mozog a pályán. Óriási kitartás és küzdőszellem lakozik benne, s bár viszonylag jó fizikai állapotban érkezett hozzájuk, a technikáján sokat kellett csiszolgatni. Hosszútávon a szervája lehet az egyik legnagyobb erőssége s a tenyereseiből is ki tudja hozni a maximumot. A fonákján viszont sokat dolgoztak az utóbbi időben. Ám ahhoz, hogy képességeivel arányos eredményekre legyen képes, leginkább fejben kell stabilizálódnia. „Szeretek Budapesten élni, a BTC-nél nagyon figyelnek rám, ennek köszönhetően rengeteget fejlődtem – beszél a fővárosba költözés nehézségeiről Vörös Máté. – A klub egy kicsit a családom lett, de szüleim is rendszeresen járnak hozzám, ősztől pedig testvérem is velem lesz egyetemi tanulmányai miatt. Kőszegen jó volt egy ideig, ám a céljaim érdekében meg kellett hoznom ezt a döntést. Nem bántam meg. Év elején még elég sok kiélezett helyzetben elbuktam, de most kezdek végre megnyugodni. Kevesebbet dumálok, ritkábban idegeskedem. Azt hiszem ez a siker kulcsa. Persze technikailag is kell még javulnom, fonákban például nagyon támadható voltam, de a lényeges dolgok fejben dőlnek el.” Kéki Márk tizenkét-tizennégy éves korában Angliában élt és edzett édesapja révén. Ottani edzői a szerva-röpte játékot tanították a legjobban, így neki ez lett az erőssége. Tizennégy éves korában egy porcleválás miatt jött haza, s amikor visszatért a versenyzéshez, inkább Budapestet választotta. Márk sem az angliai éveket, sem a BTC-hez való szerződést nem bánta meg: „Nem volt könnyű ilyen fiatalon másik országba költözni, de jól megtanultam angolul és a teniszben is sokat fejlődtem. Most már örülök neki, hogy így alakult az életem, hamar önálló lettem, ezért most sem tartok az újabb költözéstől. Fel fogom magam találni, a karrierem érdekében pedig ez volt a legjobb döntés. Az utóbbi időben sokkal kiegyensúlyozottabb lettem, s bár erőnlétileg még nem vagyok a topon, fizikálisan is sokat fejlődtem. Úgy gondolom, a befektetett munka mindig megtérül. Ha nem most, akkor később. Hiszek benne, hogy az életben később visszakapjuk, amiről korábban lemaradunk.” Balázs György szerint Márk agresszív szerva-röpte játékának köszönhetően a gyors borításokon tud legjobban érvényesülni. Ezt jól megtanulta, és érzéke is van hozzá. A salakos idényre azonban az alapütéseit is kellőképpen stabilizálnia kell. A BTC szakembere mindkét fiúban nagy lehetőségeket lát. Hogy ezt kihozzák magukból, az egyetlen dolgon múlik: lesz-e elég kitartás bennük? Balázs György bízik abban, hogy  igen lesz a válasz. További korosztályos hírek TENISZBEN a sportági aloldalunkon.