UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2018-06-24 08:41

Mindig egy hajóban

Mestermunka című sorozatunkban hétről hétre olyan edzőket mutatunk be, akik tréneri pályafutásuk során mindvégig példaértékű utánpótlás-nevelő munkát végeztek. Akikre tanítványaik nemcsak jó szívvel gondolnak, hanem büszkék is arra, hogy a kezük alatt fejlődhettek élsportolókká. E heti vendégünk Gintl Andrea, a KSI SE kajak-kenu szakosztályának edzője, akit a hazai szövetség tavaly az év legjobb magyar utánpótlásedzőjének választott. Nem először. A sportági értékelés alapján az esztendő legjobb leánykajakosának bizonyult Gazsó Alida Dóra is az ő versenyzője. Mester és tanítványa egyszerre részesült a szakma legnagyobb elismerésében.

Gy. Szabó Csilla – utanpotlassport.huA KSI SE fiatal kajakosai tavaly parádésan képviselték a magyar színeket a korosztályos nemzetközi világversenyeken. Ahová csak mentek, fényesebbnél fényesebb érmeket szereztek. Európa-bajnokság, világbajnokság, maratoni vb, mind egy kalap alá esett: dobogónál alább nemigen adták. Edzőjüket, Gintl Andreát mégis hiába kérdezzük a tanítványai által összelapátolt érmek számáról. A kiváló utánpótlástréner számára a versenyek utáni matek megy a legnehezebben.

A 2017-es esztendő emlékezetes pillanata: az ifjúsági világbajnokságon mind a négy KSI-s lány érmet szerzett. Balról: Gazsó Alida Dóra, Gintl Andrea edző, Biben Karina, Bakó Olga, Kőhalmi Emese
A 2017-es esztendő emlékezetes pillanata: az ifjúsági világbajnokságon mind a négy KSI-s lány érmet szerzett. Balról: Gazsó Alida Dóra, Gintl Andrea edző, Biben Karina, Bakó Olga, Kőhalmi Emese
„A múlt év edzői karrierem csúcspontja volt, de mivel nem szoktam számolgatni az érmeket, most sem tudom fejből mondani a számokat – viaskodik az érzelmeivel Gintl Andrea, amikor tanítványairól és azok sikereiről kérdezzük. – Gondolatban azonban gyakran visszapörgetem magamban a futamokat. Ilyenkor kiráz a hideg. Most is, pedig csak beszélek róla. De nem magam miatt érzékenyülök el, hanem miattuk. Olyan sokat dolgoztak, annyi áldozatot vállaltak, hogy maximálisan megérdemeltek minden győzelmet. Tudom, mások sem edzenek kevesebbet, de ők mégiscsak az én lányaim, és nagyon büszke vagyok rájuk…”  Az edzőnő számára a tanítványokhoz fűződő szoros kapcsolat nem csupán szólam. A versenyeken is ezért vonul távolabb a tömegtől, s követi magányosan a futamok végkimenetelét. Annyira izgul, hogy ha tehetné, ezeket a pillanatokat inkább kihagyná az életéből. De nem teheti. Tanítványai ilyenkor is számítanak rá. Így-hát fogja a szócsövét, és kiabál. Az ő szavával élve: „Ezerrel!” „Magam is meglepődtem azon, hogyan hallhatják meg a hangomat, de hallják, sőt a legtöbben ezt igénylik is. Gazsó Dorka például tudatosan figyel rám verseny közben. Pedig valójában a tehetetlenség szakad ki belőlem, hiszen ilyenkor már nem tudok ténylegesen segíteni nekik.” De ne higgyük, hogy a KSI SE kiváló nevelőedzője naphosszat babusgatja a 14−18 év közötti kamaszokat. Az önmagával és versenyzőivel szemben egyaránt maximalista és szigorú mesternek különösen fontos, hogy önállóságra nevelve terelje tanítványait. Nem ellenőrzi őket feleslegesen, a belső motivációjukra épít, a fontos kérdésekben pedig mindig kikéri a véleményüket. Így válhatnak kezei alatt az irányításra szoruló kislányok a felnőttek között maguknak helyet követelő, érett kajakosokká. Röpke négy esztendő alatt. „Eleinte vegyes csoportokkal dolgoztam, de aztán beláttuk, nem lehet a két nem képviselőit egyformán kezelni. Így lettem, úgymond, lányos edző, amit egy cseppet sem bánok. Tökéletes összhangban dolgozunk, minden problémájukat megértem, egy férfikollégámnak talán soha nem is tudnának úgy megnyílni, mint nekem. A legfontosabb azonban a bizalom. Oda-vissza. Úgy szoktam fogalmazni, mindig egy lépés távolságra vagyok tőlük. Se messzebb, se közelebb. Nem vagyok a barátnőjük, de mellettük állok bármikor, bármilyen problémájukban” – vall a közös sikerek titkáról. A BSE-ben, majd a KSI-ben eltöltött több mint 20 év alatt nemcsak az edző formálta a tanítványait, fordítva is ez történt. A szakember ma már nem tartja tragédiának, ha a lányok kihagynak egy edzést, vagy futás helyett inkább labdáznak. Megtanulta, melyek az igazán, s melyek a kevésbé fontos dolgok. Néha jót tesz, ha enged a szívének, és picit elengedi a gyeplőt. Hosszú távon azonban nem változtak az elvei. A kemény, módszeres és kitartó munka kérlelhetetlen híve. Álmai azonban neki is vannak. „Szeretem a munkámat, elégedett vagyok a sikereimmel. A helyemen vagyok. De ha a lányaim közül valaki egyszer az olimpiai dobogóra is felállhatna, akkor lennék a legboldogabb!” Bár jelenlegi legsikeresebb tanítványai – Gazsó Alida Dóra, Biben Karina, Bakó Olga és Kőhalmi Emese – előtt még hosszú út áll az ötkarikás játékokig, a szakemberek szerint bármelyikük valóra válthatja edzője titkos álmát. Mindannyiuk közös álmát! További korosztályos hírek KAJAK-KENUBAN a sportági aloldalunkon.