UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2018-06-25 18:53

Felnőttek között a dobogón

Idén Győrött rendezték a felnőtt kötöttfogású Magyar Nagydíjat, amelyen több, még utánpótláskorú magyar birkózó is remekelt. A fiatalok egy ezüst- és három bronzérmet szereztek. Sike András, a felnőtt kötöttfogású válogatott vezetőedzője beszélt az ő teljesítményükről.

Krasznai Bence – utanpotlassport.hu A hagyományoktól eltérően idén nem Szombathelyen, hanem a győri Olimpiai Sportparkban rendezték a felnőtt kötöttfogású Magyar Nagydíjat, amelyen több magyar, még utánpótláskorú birkózó is remekelt. A sort kezdjük a még juniorkorú Váncza Istvánnal, aki a 63 kilogrammosok mezőnyében második mérkőzésén győzte le a 2017-ben felnőtt világbajnoki ezüstérmes kazah Ajnagulovot. A folytatásban azonban már nem bírt a későbbi győztes iráni, Hadzsi Purral, akitől 7−1-s vereséget szenvedett. A bronzcsatában viszont magabiztosan múlta felül a szerbiai Nagy Tamást, így felállhatott a dobogóra. Sike András, a felnőtt kötöttfogású válogatott szövetségi kapitánya külön kiemelte Váncza teljesítményét: „Érett és okos birkózást mutatott be egész nap. Mindenben jobb volt a világbajnoki ezüstérmes ellenfelénél, hatalmas bravúrt vitt véghez a legyőzésével. Nagyon biztató teljesítményt produkált.”

Lévai Zoltán ezüstérmet szerzett a Magyar Nagydíjon
Lévai Zoltán ezüstérmet szerzett a Magyar Nagydíjon
A 77 kilósok versenyében a 22 esztendős Lévai Zoltán menetelt egészen a döntőig. A kazah Nadirovon, a román Cojocarin, a szintén kazah Barsilikovon át vezetett az út az aranycsatába, ahol 3−1-s állásnál tusvereséget szenvedett a kazah Sadukajevvel szemben. Sike szerint, ha Lévai türelmesebben küzdött volna, meglehetett volna az arany. A szövetségi kapitány hozzátette: Zoltán féléves sérüléséből épült fel, s ez volt az első nagy megméretése azóta. Bronzérmet szerzett az 55 kilós Andrási József is, aki szerb és kínai sportolót múlt felül. Szintén felállhatott a dobogó harmadik fokára a 60 kilogrammos Torba Erik, aki horvát és magyar versenyzőt utasított maga mögé. Sike így vélekedik kettejük teljesítményéről: „Kétségtelen, birkózásukon látszik a fejlődés. Andrási jó, középszintű versenyzőket győzött le. Erik rendkívül szorgalmas, de az igazán átütő nemzetközi eredmények még váratnak magukra nála. De, ami késik, nem múlik.” A mester kiemelte a kadétvilágbajnok, Szőke Alex birkózását is, aki a 87 kilósok mezőnyben szenvedett 4-3-s vereséget a kazah Mucolgovtól, s ezzel kiesett a nagydíjon: „Ez volt Alex első felnőtt nemzetközi versenye, de felvette a ritmust, nem sokon múlott, hogy nyer a kazah ellen. Sokat kell még fejlődnie, azonban óriási potenciál van benne.” Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.