UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2018-07-08 21:25

Lányok előnyben

A horvátországi maratoni Európa-bajnokságon a hétvégén már a felnőtteké volt a főszerep, ám a fiatalok sem tétlenkedtek. Mihalik Sára aranyat, Czéllai-Vörös Zsófia ezüstöt, a Laczó Dániel, Nagy Gergely kettős pedig bronzérmet nyert. Az U23-asok között első helyen végzett Czéllai-Vörös Zsófia a nagyok között már teher nélkül indult, s a jövőre nézve kifejezetten biztató az itt megszerzett második helyezése. A maratoni számokban találta meg önmagát, ezért itt is tervezi folytatni. Makrai Csaba szerint a szerzett érmek és helyezések pontosan mutatják a szakágak és az utánpótlás erejét.

Gy. Szabó Csilla – utanpotlassport.hu Az ifjúsági és U23-as maratoni Európa-bajnokság pénteken este ugyan befejeződött, de ez nem jelentette azt, hogy fiataljainknak ne lett volna további dolguk Horvátországban. A Metković városában szombaton és vasárnap megrendezett felnőtt kontinensviadalon jónéhány utánpótlásversenyző is rajthoz állt. Többen érmet is nyertek, Mihalik Sára például a női kajak kettesek versengésében a dobogó legmagasabb fokára léphetett fel Kiszli Vanda társaságában. Ezüstérmet nyert Czéllai-Vörös Zsófia a női kajak egyesek mezőnyében. Sára és Zsófi esetében külön érdekesség, hogy a női U23-as  K-1-ben egymással versenyezve is ők szerezték meg az első két helyet. Saját korosztályukban azonban épp fordított volt az eredmény: Czéllai-Vörös szerezte meg az aranyat, Mihalik pedig az ezüstöt.

Czélai-Vörös Zsófia (balról) az U23-as arany után a felnőttek között ezüstérmet nyert a maratoni kontinensviadalon
Czélai-Vörös Zsófia (balról) az U23-as arany után a felnőttek között ezüstérmet nyert a maratoni kontinensviadalon
„Azt nem mondhatom, hogy számítottam a győzelemre, de saját korosztályomban azért éreztem, hogy a lehetőség bennem van – mondta honlapunknak a Graboplast Győri VSE 22 esztendős kajakosa, Czéllai-Vörös Zsófia, aki  szombaton klubtársnője, Csay Renáta mögött lett második. – Én csak éltem ezzel a lehetőséggel. A felnőttek között viszont terhek nélkül ülhettem be a hajóba, hiszen egy arany már a zsebemben volt. Örülök az ezüstnek, különösen úgy, hogy egy tizennyolcszoros világbajnok előzött csak meg. Renivel klubtársak vagyunk, ami csak fokozta boldogságunkat. Jövőre már végérvényesen felnőtt leszek, s mivel a maratoni számokban találtam meg önmagam, biztos, hogy itt fogom folytatni. Ifis koromban még ment a síkvízivel együtt, idősebb korban azonban már választani kell, s nekem ez tetszik jobban. Kívülről nem nagyon látszik, de az az öt év, amit tizennyolc és huszonhárom között az U23-ban eltöltünk: brutális daráló. Sokan lemorzsolódnak, mert nagyon nehéz a felnőttek között is eredményesnek maradni. Amikor serdülőből ifibe léptünk fel az egy lépcsőfok volt, de a nagykorúság után  már inkább duplát kell ugrani. Ez az Eb-ezüst a folyatásra ösztönöz, úgy tűnik, a felnőttek között sem lesz baj.” Amikor Czéllai-Vörös Zsófiát arról kérdeztük, zavarták-e a stéges ki- beszállások, ő egy percig sem kereste a kifogásokat. Szerinte mindenki számára egyformán nehéz volt a terep, egyszerűen meg kellett oldani. De egyébként sem szereti a kifogásokat keresni, sem az edzésben, sem pedig a versenyzésben. A győri kajakos számára a felnőttek között szerzett ezüst kifejezetten biztató a jövőre nézve. De az is lehet, sokkal inkább a hozzáállása az, amely a sikeres folyatás záloga lehet. A férfiak kenu kettes számában is bronzérmet nyert egy fiatal egység (Laczó Dániel és Nagy Gergely), a bajai Bányai Regina pedig ötödik helyen ért célba nők kenu egyesében. Makrai Csaba, utánpótlás szövetségi kapitány maradéktalanul elégedett volt a fiatalok által megszerzett korosztályos tizenkét éremmel, a felnőttek között szerzett medáliák pedig egyértelműen mutatják a sportág erőviszonyait: „A női kajak szakág nagyon jó, a fiatalok remeklése mutatja, hogy az utánpótlásvonal is teljesen rendben van. A lányok ambiciózusak, lelkesek, a hétköznapok során gyakran olyan munkákat is bevállalnak, amit a fiúk nem. Ennek kézzelfogható az eredménye. A férfi mezőnybe persze sokkal nehezebb fiatalként betörni, hatalmas a konkurencia. Ahogy az utánpótlásmezőnyben, úgy a felnőtteknél is érezhető a kenusoknál egy kis hiány, de ez nemcsak a mi problémánk, nemzetközi szinten is nagyjából hasonló a helyzet.” Az ifjúságiak között a horvátországi maratoni Eb-n többen életük első komoly világversenyén vettek részt. A sportág vezetése ugyanis elhatározta, a legjobbak alkalmankénti pihentetésével, több fiatalnak kínál nemzetközi lehetőséget. Ez jó az élvonalnak, mert nem terhelik túl a kiemelkedő versenyzőket, de előny a szorosan mögöttük következőknek is, hiszen a válogatott mez viselése ebben a korban óriási motivációs erővel szolgálhat. Makrai Csaba ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, az ifjúságiak esetében ezért nem is a szám szerinti eredmény, hanem a hosszú távú célok a legfontosabbak. Bár ami az érmek számát illeti, a fiataloknak ezúttal sincs miért szégyenkezniük. További korosztályos hírek KAJAK-KENUBAN a sportági aloldalunkon